Mi az élet legalapvetőbb feltétele? A diverzitás. Sokszínűség nélkül nem létezik élet.
Huszonévesen még nem értettem, miért állítja John Lukacs, hogy a kis nemzetállamok kudarcra vannak ítélve. Aztán egy ideje elkezdtem megérteni. Ennek a megértésnek több fázisa volt és van, valószínűleg folytatódni fog tovább. Szeretem a megértés sosem végződő folyamatát, olyan, mintha krimit olvasnék.
Most ott tartok a megismerésben, hogy a Földön minden rendszer, legyen az természeti vagy emberi rendszer, csak úgy működőképes, ha nagyfokú diverzitás jellemzi. És bár John Lukacs nem így fogalmazta meg, de végül is a kis nemzetállamok többek között azért vannak kudarcra ítélve, mert gondolati és fizikai monokultúrák. Egy helyben pörögnek politikailag és gazdaságilag, sőt, kulturálisan is, hiszen az egynyelvűség hajlamosít az önmagába visszatérő gondolatok pörgetésére.
1920. június 4-én megvalósult a magyar politikai elit több évtizedes álma, a magyar nemzetállam. A korabeli politikusok és a nyilvánosság katasztrófaként élte meg ezt az eseményt, majd később a politikai emlékezet formálás is úgy alakította mint összeomlást, nem pedig mint egy lehetőséget. Ám mivel az ipari forradalom és a kapitalista kereskedelem a természet, illetve a helyi vagy gyarmatosított lakosság kizsákmányolására épül, elég nagy problémát okoz, ha csökken a diverzitás.
„Trianon” esetében a földrajzi és emberi sokszínűség omlott össze, ami egy iparosodó, 20. századi értelemben modernizálódó környezetben valóban okozhatja egy fiatal nemzetállam ingataggá válását. Ha pedig a gazdaság megroggyan, és akadozik az ellátás, valamint át kell állni új ellátási módokra, az valóban félelemre és a tudat beszűkülésére adhat okot. Nem csoda, ha beindul a propagandagépezet és az ideológia gyár. Majd ezekből az ideológiákból, amelyek a kezdődő monokultúrákkal együtt járnak, következik a 20. századi kis nemzetállamok önpusztító evolúciója. Mindegyiknél más időpontban, de nagyon hasonló módokon.
A tudat beszűkülése a (bio)diverzitás csökkenése következtében újra és újra előfordul az emberi populációk történetében. Az emberiség eddigi története során természetes klímaváltozások és az emberi tevékenység kölcsönhatásában következett be diverzitás-csökkenés, illetve -növekedés, majd a 17-18. századtól kezdve az emberi beavatkozás átvette az irányítást a földi ökoszisztémák működése felett. E változások fényében szűkül vagy tágul az emberi tudat és gondolkodás is. A kapitalista gazdasággal és a globális kereskedelemmel járó gyarmatosítás jelentősen csökkentette a biodiverzitást, illetve ezek ideológiai következménye, az európai felvilágosodás kitermelte az önkényesen általános érvényűnek elfogadott európai felsőbbrendű gondolkodást és a rasszizmust. Az európai állami és intézményrendszerek már elég régóta ugyanabban az egysíkú gondolatrendszerben működnek, és ez a működés az egész kontinensen négy növény- és három állatfajon alapszik. Ami azért, valljuk be, elég kopár.
A 20. század első felében iparosodott a mezőgazdaság egész Európában, ami nem csak gépek és vegyszerek bevetésével járt, hanem a termesztett növényfajok csökkenésével és azok ipari célra való termesztésével, a sokszínű paraszti élet és kertek utolsó maradványainak felszámolásával, az állatok nagyipari kizsákmányolásával, mindez pedig a nemzetállamok koordinációja mellett. A mezőgazdaságon kívül az ipar és a bányászat államosítására is tettek kísérletet szerte Európában, mint az olasz fasizmus, a német nemzetiszocializmus vagy a szovjet kommunizmus esetében. De nem volt ez másképp a demokratikusnak számító Nagy-Britannia vagy Franciaország gyarmatbirodalmában vagy az Amerikai Egyesült Államokban sem.
A gazdasági növekedés ugyanis nagyon nehezen biztosítható, és ha megbillen a természeti egyensúly, akkor ott a nemzetállam úgy „érzi”, be kell avatkoznia. Amit mindig alá kell támasztani valamilyen ideológiával, ez különben is egy evolúciós alapvetése az emberi működésnek: a történetmesélés és a gondolati keretbe helyezés igénye.
A 20. századi európai kis és nagy nemzetállamok gazdasági működésbe való beavatkozásának egyik ideológiai megalapozása a meglévő/elvesztett/soha nem is volt, de jó lett volna gyarmatokról importált rasszizmus lett. A rasszizmust értsük tág értelemben, nemcsak bőrszínre, vallásra vagy származásra vonatkoztatva, hanem nemre, szexuális orientáltságra, politikai irányultságra vagy akár egészségi állapotra. A gyűlöletnek a 20. század első felére már kiterjedt irodalma is volt, nemcsak az európai gondolkodás és társadalmi működés szívta magába, hanem a gazdaság és a tudomány is. Életérzés lett.
Az európai nemzetállamok a gazdaságba való beavatkozást államformától függetlenül mindig szociálpolitikai intézkedésekbe csomagolták és csomagolják a mai napig. Hiszen a választói többség igényeit ki kell szolgálni a hatalom megtartása érdekében, egyidejűleg a gazdasági szereplők igényeit is. A 21. századra a politikusok elvesztették eredeti funkciójukat, nagy többségük beállt pártkatonának vagy gazdasági lobbistának. Vagy mindkettőnek.
Az európai nemzetállamok evolúciója ugyan különböző időkben ért el fejlődési állomásokat, a mintázatok, politikai és gazdasági motivációk, valamint a törvények szövegezése és a politikai cselekvések kivitelezése igen nagy hasonlóságokat mutat. Az ökológiai, földrajzi, táplálkozási és életmódbeli diverzitás(ok) elvesztése következtében beállt tudatszűkülés véglegesítette a nemzetállamok etnikai és nyelvi homogenitását is. Ez a szándék teljesedett be Magyarországon például a zsidónak minősített állampolgárok kifosztásában és halálba küldésében.
Ugyanez érvényes a magyarországi németek kollektív bűnösség jegyében való kifosztására és deportálására, valamint a szlovák-magyar lakosságcserére. És az úgynevezett Benes-dekrétumokra is. Mindezekről a nemzetállamok saját hatáskörben döntöttek, cselekvőképességük teljes birtokában hajtották végre a döntésüket.
Az egész 20. századi európai gondolkodást áthatotta az a gyári attitűd, hogy az emberek is úgy mozgathatók, helyettesíthetők, mint az áruk a szalagon. Ez az emberkép a mai napig él, de ma már egyre szélesebb körben vált ki felháborodást. Szerencsére.
Míg a magyar vagy az osztrák nemzetállam etnikai, nyelvi és ökológiai homogenizációja lezárult a 20. század ötvenes éveire, addig Szlovákia vagy a délszláv államok nemzetállamisága történelmi okok miatt még elég fiatal. Vehetjük példának még Ukrajnát, aminek a nemzetállamisága még most is alakulóban van.
A 21. századra Európát is elérte a (tulajdonképpen általa, illetve a globális Észak által kiváltott) klímaváltozás. Az emberi beavatkozások mértéke olyan ökológiai diverzitás-csökkenést okozott az egész európai kontinensen, amely újra bizonytalanságot és a tudat beszűkülését váltotta ki az emberekben, aminek következtében megint hatalomra jutottak szerte Európában a diszkriminatív szociálpolitikai intézkedéseket hozó politikai irányzatok.
Ezek pedig újra előrángatnak különböző eszközöket, mint hatályon kívüli törvények (Benes-dekrétumok) vagy hamisított történelmi narratívák (lásd: a Trianon-trauma vadhajtásai). Vagy éppen kihasználnak törvényi kiskapukat, mint Burgenland az azbesztes kőzet kitermelésével, hogy az építőipar, ami az egyik legjövedelmezőbb és egyben legszennyezőbb ágazat, tovább pörgesse a gazdaságot. (Mégiscsak finanszírozni kell valamiből a jólétet.)
Csakhogy már réges-régen elértük a gazdasági növekedés és a Föld tűrőképességének határait. Ideje lenne valami fantáziadúsabb, a természet, a táplálékunk és a gondolkodásunk diverzitását helyreállító fordulatot hozni az életünkbe, a kereskedelmünkbe és az együttélésünkbe, akár egy európai közösségen belül kis nemzetállamként, amivel tudatosan elindíthatnánk egy teljes körű kontinentális transzformációt. Ez pedig elősegíthetné a békés alkalmazkodást a klímaváltozás következményeihez, és néhány évtizeden belül átalakíthatná a tarthatatlan növekedésen alapuló gazdasági rendszert. Magyarországon most adódott egy lehetőség a teljeskörű transzformáció és ökológiai fordulat megkezdésére.
Vajon élünk ezzel a lehetőséggel, vagy a nemzeti hagyományhoz ragaszkodva megint elszúrjuk?
