A józan eszű nagykárolyiak reagálnak a botrányra, amelyet a városukba hurcolt huligánok provokáltak ki az önjelölt nacionalista újságíró, Daniela Ciuta vezetésével a költő Kölcsey Ferenc szobrának leleplezésén, amelyen Novák Katalin köztársasági elnök is részt vett.
Teljes terjedelmében közöljük egy nagykárolyi lakos üzenetét, amelyet az Opinie de Carei (Nagykárolyi Szemle) portálnak küldött.
Tisztelt Szerkesztőség!
Ragaszkodom hozzá, hogy gratuláljak annak a személynek, aki ezt a groteszk vásári mutatványt megszervezte, a tisztelet és az ország – különösen Nagykároly városa – iránti szeretet álarca mögé rejtőzve. (A rejtőzés nem sikerült.)
Gratulálok, mert miután egyszer már lejáratott a B1 TV-ben (emlékeznek arra a műsorra, ahol arról panaszkodott Radu Banciunak, hogy Nagykárolyban csak suttogva mernek románul beszélni?), tegnap beteges bovarizmusában sikerült ismét reflektorfénybe állítania bennünket.
Személy szerint, egy vegyes család leszármazottjaként, Nagykároly város családjainak túlnyomó többségéhez hasonlóan, elsősorban nagykárolyinak tartom magam. Itt, ebben a városban kötődnek hozzám a legszebb emlékek, a legfontosabb barátságok, itt érzem magam a legjobban, bármilyen hosszú és széles is a világ. Ismerem és szeretem ennek a városnak minden porcikáját, a „Cigányvég”-től a „Filatura”-ig (fonoda) vagy a „Postarét”-től a „Nordica”-ig (egy cég épülete). Itt születtem, itt éltem le életem jó részét, és ha úgy hozza a sors, itt fognak eltemetni. Nagykárolyban.
Soha nem vetettem fel „románságom” vagy „magyarságom” kérdését, és nem emlékszem, hogy bárki is felvetette volna környezetemben ezt a kérdést. Jó, voltak apró eltérések egy focimeccs miatt, de a fociról még a testvérek is vitatkoznak. Nem akarom azt mondani, hogy ebből a szempontból minden rózsás volt, de a zavarok olyan gyorsan elmúltak, hogy nem sokat gondolkodtunk azon, a pacalleves ízlik-e jobban vagy a babgulyás a fazékban… mindkettő ízlett! Itt és ebben a receptben, ahol elég ízlésesen kombinálódik a paprika a mamaligával (puliszkával), önnek sikerült egy marék sarat dobni az ételbe – és ehhez még egyszer gratulálok!
Ha nincs botrány, hát csináljunk botrányt! Éljünk a múltban, amíg a csontunk belereped, ne foglalkozzunk se a jelennel, se a jövővel, hanem ismételjük újra és újra a kérdést, amely eldönti, hogy mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás.
De a múltat sem jó önök szerint objektíven szemlélni. Tagadjuk le, hogy városunk eredetileg egy magyar család lakhelye volt, hogy olyan „névtelen” magyarok jártak át Kárpátalján, mint Károlyi Gáspár, Petőfi, Ady Endre… Tagadjuk, hogy a Román Katona Károly központjában lévő emlékművét egy magyar nevű ember, Vida Géza faragta! Jó, hogy ezeknek az embereknek legalább van szobra a városban (Vida sajnos kivétel), mint ahogy Ferdinánd királynak, Vasile Lucaciunak stb. is van.
Ha őszintén akarunk fogalmazni, egyetlen olyan személyiségnek van szobra Nagykárolyban, akinek abszolút semmi köze a városhoz, semmi köze nem volt hozzá, soha nem említette, még csak át sem haladt a környéken… Azt hiszem, nem kell megneveznem. Ő az a személy vagy inkább személyiség, akit önöknek és az önökhöz hasonlóan gondolkodóknak a nemzeti önazonosság megerősítéséért folytatott küzdelem szimbólumából sikerült a romániai magyarok elleni gyűlöletnek és semmibe vételüknek a jelképévé változtatniuk. Avram Iancu, róla van szó, a negyvennyolcas korszak zavaros idején egy nemzet hangját tudta hallatni… Ön megcsúfolja ezt a hangot, amely mindig a tisztesség pecsétje alatt szólalt meg, és amelyet az őszinte, igaz hazafias szellem árasztott el! Önök azt suttogják, Éljen Románia, de ahol csak lehet, azt kiabálják, hogy Ki a magyarokkal! Asszonyom, ez nem „nacionalizmus”, vagy ha az, akkor rosszízű olyan soviniszta személyiségek szájából, mint akik tegnap Nagykárolyba jöttek az ön felhívására.
De ön még ennél is többet ért el: a román hazafi jelenlegi képét szánalmas karikatúrává változtatta, szinte mitikus figurává a vándorlásaiban, aki a tehén nyakából kitépett kolompot rázza… Gyalázat!!!
Ezer módja lett volna a tiltakozásnak… Ön a mítoszok, a bunkóság útját választotta – lealacsonyító manelizmus és egy csepp tárgyilagos gondolkodás nélkül.
Azt, hogy Novák asszonyt kifütyülték a kocsisaitok, könnyen elnézem… nem vagyok magyar, és őszintén szólva nem különösebben tetszett a beszéde. Az viszont igen, amikor a trágyától bűzlő szájúak akkor is fütyültek, amikor Bogdan Georgescu úr beszélt… Egy olyan ember, aki többet tett ezért a városért, mint önök valaha is fognak, még ha ezerszer születnek is. Nem egyébért, de én is károlyi vagyok…
Még egyszer köszönöm, hogy Nagykároly az ön szája folytán (a képzavar szándékos) ismét nevetségessé, szégyenteljessé és gúny tárgyává vált. Köszönöm végtelenül!!!
Egy egyszerű nagykárolyi polgár
Szerkesztett gépi fordítás
