Az Amerikai Népszava cikke.

Látszik, hogy Vance megdöbben, milyen állapotban van a pápa, aki láthatóan nem is tudja, ki jön hozzá,
és Vance eljátssza, mintha egy olyan emberrel beszélne, aki tudja, mi történik körülötte

Rendkívül rejtélyes, hogy mit keresett JD Vance amerikai alelnök egy nappal Ferenc pápa halála előtt a Vatikánban. A látogatásról készült videófelvételeken az látszik, hogy Ferenc pápa azt sem tudja, kit hoztak elé, mit beszél és mit akar. Az világos, hogy ezt a látogatást Ferenc pápa nem kérte, nem az ő kívánsága és nem az ő érdeke volt, hanem azoké, akik a találkozót megrendezték. Ez rendkívül súlyos visszaélés volt a pápa személyiségi jogaival.

A találkozón Ferenc pápa már csak díszlet volt. JD Vance önmagához hűen gátlástalanul visszaélt Ferenc pápa egészségi állapotával, nem volt tekintettel arra, hogy a meglátogatott egyházi vezető súlyos beteg, s láthatóan nem is ura magának. Ennek ellenére valamiért ezt a színjátékot előadták. Az is kérdés, hogy Vance honnan szerzett fülest, hogy Ferenc pápát most kell meglátogatni, mert egy napja van hátra, egy nap múlva meghal.

Mindez súlyos visszaélés azzal, hogy Ferenc pápa már nem tudott védekezni, nem tudta eldönteni, hogy akar-e találkozni JD Vance alelnökkel vagy nem. Vance és Ferenc pápa olyan messze vannak egymástól, mint a föld és az ég. Ha van valami, amit Ferenc pápa világ életében utált, az Vance habitusa és magatartása, nincs két egymástól távolabb eső vélemény és felfogás, mint amit Vance és Ferenc pápa képviselt.

Még annyit tegyünk hozzá, hogy Ferenc pápa láthatóan meg sem tud szólalni, pontosan olyan, mint a volt szovjet pártfőtitkárok, mielőtt a balzsamozásra előkészítették őket, s mielőtt át nem segítették őket a túlvilágra. Ferenc pápa egy nagyszerű ember volt, ilyen állapotban mutogatni, nemcsak érzéketlenség, hanem kiszolgáltatott helyzetével való legsúlyosabb visszaélés, megalázás. Ilyen állapotban már senkit nem mutogatnak.

Aki kicsit is ismeri a Vatikán történetét és a Vatikánban zajló sötét üzelmeket, annak nem lehet kérdés, hogy Ferenc pápa halálát húsvét hétfőre időzítették. Már korábban is voltak olyan hírek, hogy az orvosok már elengedték volna a kezét, aztán még életben tartották, majd a megfelelő időben váratlanul elhunyt. JD Vance pedig tudta, hogy még egy napja van arra, hogy elkészítse a pápával a fotókat és eljátsszon vele egy undorító találkozót.

Sokan mondják, hogy ha a pápa tudta volna, ki áll vele szemben, ott helyben kapott volna agyvérzést, mert JD Vance egy fiatal egészséges szervezetre is veszélyes és ártalmas. De valamiért a Vatikán intrikusai és bajkeverői fontosnak tartották, hogy Trump emberének adjanak lehetőséget, hogy ő legyen az utolsó állami vezető, aki találkozik a pápával, s ez egy kicsit olyan is, mintha a Vatikán informálisan Trump alá rendelné magát.

Való igaz, a trón és az oltár szövetségéhez nagyon értenek, a császárság és a pápaság a katolicizmusban szerves egységet alkot. Soha nem fogadták el a felvilágosodást, az egyház és az állam szétválasztását, s a katolikus egyház ortodox vezetői nyilván Washingtonban vélik ma a „császárság” központját, amely a pápasággal a legsötétebb időket idéző módon képes és hajlandó együttműködni, s a katolikus egyházat egykori szerepébe visszahelyezni.

Talán ehhez kellett a hamis és hazug látszat, hogy a népszerű Ferenc pápa is legitimálja a washingtoni császárságot, s ha a Vatikán Ferenc egyik antitézisét teszi meg pápának, aki az illiberális császársággal összefonódva, azonos ideológiai alapon, restaurálja a katolikus egyház középkori hegemóniáját és evilági uralmát, az még jogfolytonosnak is tűnjön. Abból az aljasságból, amit ez a látogatás jelentett, a legfontosabb hír, hogy Vance kivel tárgyalt.

Vance nem mással, mint Pietro Parolin bíborossal, pápai államtitkárral találkozott, aki még a pápai trónra is esélyes lehet. A Keresztapa című film nézői ebből már tudhatják, hogy az egész látogatást, a pápa másnapi halálát Parolin bíboros koordinálta. Ő jelölte ki a Vatikán új irányvonalát a washingtoni MAGA-kereszténység választásával az európai demokratikus államokkal szemben.

Könnyen lehet, hogy ez a gyors látogatás egy Európa-ellenes összeesküvés első lépése.