Az Amerikai Népszava cikke.

Nagyot tévednek azok, akik azt gondolják, hogy Magyar Péter az Orbán-rendszert akarja megdönteni. Magyar az Orbán-rendszert legfeljebb át akarja venni, de kész békésen élni vele, amíg nem hullik az ölébe. Csak apróbb kifogásai vannak az Orbán-kormány politikáját illetően. Ezekről beszélt a Gulyáságyú Médiának. Híveit érzékenyíti a Fidesz ideológiájához.

Az ő igazi célja a 2006 óta gyűlölt baloldal megsemmisítése, amit Gyurcsány támadásán keresztül próbál elérni. Felhasználja az ellenzéki elégedetlenséget, a változás iránti igényt. Bűnbaknak ajándékozza az elégedelenkedőknek Gyurcsányt, cserébe a baloldali ellenzék megsemmisítése az ár, mint Orbán legyőzésének feltétele.

*

Ez a Magyar-terv, az általa gyűlölt baloldal és a liberálisok megsemmisítése. Hogy ezt a saját szakállára végzi a baloldal gyűlöletéből, önszorgalomból és hatalomvágyból, vagy megegyzés alapján, arról ma még lehetnek viták. De mi azt gondoljuk, hogy a Kossuth téri tüntetés előtt valami történt, Magyar ott megváltozott. Mint aki valakikkel megegyezett.

A csalódott ellenzékiek magukban és az Orbán-rendszerben nem találják meg a vereségek okát, csak az ellenzéki pártokban, amelyek az ő buzgó támogatásuk mellett simultak be a NER-be. Pontosan úgy, mint a „csalódottak”, akik most őket hibáztatják. Magyar pedig ezt lovagolja meg: arra a tűzre önti az olajat, hogy az ellenzéki pártok a bűnbakok.

Magyar, miközben a Fidesz támogatottságát egy százalékkal sem csökkentette, egyelőre úgy akarja elpusztítani a teljes liberális baloldalt, hogy a szavazóikat elhiteti és maga mellé állítja. A cél az, hogy e pártok kiürüljenek és megszűnjenek. Szavazóik Magyar Péter mellé álljanak. Ezzel olyan kétpólusú politikai rendszer jönne létre, amelyben csak két Fidesz van.

Mert azt nem kell mondani, hogy Magyar sajnálatos módon nem tudná beváltani az ígéretét még akkor sem, ha a gyűlölet céltáblájává tett balliberális pártok megszűnnének, szavazóik eltávoznának hozzá. Orbán folyamatosan alakítja a választási feltételeket, ahogy akarja. Ez azt jelenti, hogy maradna a NER-ben Orbán Fidesze, és Magyar Tisza pártja.

Ettől kezdve már nem tudnának újra létrejönni újra baloldali pártok, mert azokat külföldi ügynöknek minősítenék. A szuverenitási törvényben kvázi betiltanák őket. A sajátjaikat legyilkoló és megsemmisítő baloldal és liberális ellenzék, amely taktikai okokból állt Magyar mellé, elveszítené a lehetőségét is, hogy az értékrendjének megfelelő párthoz tartozzon.

Ez a totális fasiszta diktatúrába való békés átmenet forgatókönyve. Ezt a forgatókönyvet kitalálhatta Magyar, kitalálhatta Orbán, kitalálhatta az orosz titkosszolgálat (hogy Orbán esetleges bukása után megakadályozza, hogy liberális demokratikus jogállam jöjjön létre). Lehetett előre elgondolt terv, vagy a primér bosszúvágy után kialakult felismerés.

*

Van egy nem békés kimenetele ugyanennek a tervnek, ha a bűnbakká tett liberális pártok szavazói nem engednek Magyarnak. Nem ürítik ki az ellenzéki pártokat, mindenekelőtt a DK-t. Ha Gyurcsány és pártja továbbra is legitim szereplője marad a közéletnek, a velük szövetségre lépő többi párttal együtt, ebben az esetben „gyilkos” hajsza indul ellenük.

Ebben az esetben a pokol szája nyílik meg. Magyar tüzet okád, hogy azért nem tudja leváltani Orbánt, mert Gyurcsány és a DK létezik (még néhány más párttal együtt). Az őket támogató ellenzékiek az okai a NER létezésének, miattuk nem tudnak megszabadulni a többiek Orbántól. Ez gyilkos indulatokat szabadít fel, egymásnak esnek az elnyomottak.

Mindezt Orbán páholyból nézi, Magyar gyönyörködik a rombolásban és pusztításban, ahogy kő kövön nem marad, felperzselt tarló lesz a baloldali ellenzék helyén, s mindenki gyűlölni fogja egymást, akik addig szerető barátok és testvérek voltak. Orbán közben mindennél nagyobb győzelmet arat a megosztott ellenzéki szavazatok miatt.

Erre mondják a hisztérikus magyaristák, hogy nincs veszíteni való. És „majd meglátjuk”. Ebben az esetben Magyar pártja és ellenzéki szavazói támogatni fogják a Gyurcsánnyal, a DK-val és a baloldallal szembeni adminisztratív intézkedéseket, korlátozásokat, mert lesz egy másik ellenzéki párt, amely legitimálja a rendszert és a diktatórikus intézkedéseket.

Így vagy úgy, ez a Magyar-terv, amelynek lényege békés vagy nem békés úton, az ellenzék támogatásával, megsemmisíti a baloldali és liberális ellenzéket, beolvasztani belőle, amit lehet, a többit megbélyegezni és üldözni. Orbán konstruktív ellenzékeként kivárni, amíg Magyar átveheti Orbán helyét. Futni hagy mindenkit, és bevezet egy durvább diktatúrát.

Ezt a gonosz tervet úgy lehet megakadályozni, ha az ellenzék nagyobb része józan marad, figyeli a jeleket (rengeteg a red flag), és megérti, hogy az ellenzéknek stratégiaváltásra van szüksége, de az nem a Fidesz embere, hanem olyan megoldás, amely nyitva hagyja az utat egy Orbán utáni polgári demokratikus jogállam előtt.

Ha észreveszik az ellenzéki szavazók, hogy nem a baloldal megszüntetését, hanem Orbán csaló választási rendszerének megszüntetését kell követelni, egyenlő feltételek mellett pedig mindenki összefogására és nem megsemmisítésére kell törekedni. Mert ami történik, az Orbán és rendszerének átmentési kísérlete, a megvezetett ellenzék támogatásával.