
A kérdés költői, már csak azért is, mert Orbán Viktor ellen már sok nyomozásnak el kellett volna indulnia, de ennek lehetősége kizárt. Olyannyira, hogy Orbán hüledezett azon, hogy Trump ellen nyomozások folyhatnak. Azóta már ez is elmúlt, már Trump áll bosszút azokon, akik a törvényt próbálták számonkérni rajta.
Mégis van jelentősége annak a feljelentésnek, amelyet Magyar Fruzsina dramaturg tett állampolgári minőségében a Btk. 332. §-a alapján Orbán Viktor „közszereplő” ellen, mert Magyar Fruzsina egy ma már alig leplezett, nyilvánvaló diktatúrában a diktátort jelentette fel gyűlöletre és erőszakra való uszítás miatt a lakosság egyes tagjai és csoportjai ellen.
Orbán Viktor hosszú és istenverte politikai pályafutása alatt a liberalizmustól eljutott a náci uszításig, amikor az ország korlátlan hatalommal rendelkező uraként levetkőzte foszladozó álarcát, „poloskáknak” nevezte hazája polgárait, akik kritizálják, ellenszegülnek vagy csak tőle függetlenül merészelnek élni, s egzisztenciális megsemmisítésüket jelentette be. A hitleri Németország náci retorikáját idéző dehumanizáló jelző után híveit gyűlöletre és a megnevezettekkel szembeni társadalmi-politikai (egyelőre nem fizikai) „végső megoldásra” buzdította, illetve a hatalom felhasználásával hajszára szólított fel ellenük. Ez kimeríti a nagy nyilvánosság előtt elkövetett „erőszakra és gyűlöletre” uszítás büntetőjogi tényállását.
A Btk. idézett paragrafusa szerint Orbán Viktor három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követett el, ha a feljelentés nyomán a nyomozóhatóság a bűncselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt vádat emel, a „poloskák” közé sorolt bírák valamelyike pedig ítéletében a jogsértést megállapítja. Erre nyilván nem kerül sor.
Ez egyértelmű bizonyítéka annak, hogy Magyarország nem jogállam, mert egy jogállamban senki nem állhat a törvények fölött, a törvények mindenkire érvényesek. Orbán esetében a súlyosbító körülmények egyike lenne, hogy az ország miniszterelnökeként követte el a náci uszítást, s a magyar történelem tanúsága szerint sok ember életét veszélyeztette. A dehumanizáló jelzők célja ugyanis az, hogy a megnevezettek emberi minőségét elvitassa, s hallgatóságát felmentse annak erkölcsi terhe alól, hogy a poloskának nevezett célpontok elpusztítása olyan megítélés alá eshet, mintha egy embert pusztítanának el. A „poloska” elnevezés nem csupán sértő, hanem elpusztításra és eltaposásra ítélt bogarak neve.
A feljelentés tétje mindössze annyi, hogy az Orbán-rezsim eljátssza-e még az eddigiekben használt demokratikus látszatot, elindítják-e Orbán ellen a nyomozást, s utána bármilyen indokkal megszüntetik, vagy a diktátor a merész feljelentést azonnal kukába dobatja. Nem gondoljuk, hogy Orbán nagy esélyt adna annak, hogy egy ilyen nyomozás téma legyen.
Arra talán még nem kell számítani, hogy polgári erény tekintetében példamutató feljelentőt a rendőrség bármilyen hamis jogcímen eljárás alá vonja, de nem kell türelmetlennek lenni, ennek is eljön az ideje. Ahogyan azt már tíz éve előre jeleztük, a demokráciának álcázott illiberális csodarendszer sem lesz más, mint az összes fasiszta és náci diktatúra.
További súlyosbító tényező, hogy Orbán a népe ellen elkövetett bűncselekményt idegen hatalmak árnyékában követte el, az orosz fasiszta terrorállam ideológiáját és módszerét veti be saját népe ellen. Orbán megtette az első lépést a hágai nemzetközi bíróság felé, ha a társadalmi tiltakozás és a feljelentés nem állítja meg, s a náci tematika befutja az útját.