Még mindig vannak, akik azt képzelik, hogy Magyar Péter zseniális taktikai érzéke húzódik meg amögött, hogy senkit nem enged önmagán kívül a Tisza Párt közelébe, amely önmaga képe és hasonlatossága, s amelyben önmagán kívül senki nincs, néhány segítőt leszámítva. A Fidesz és a baloldal közötti egyensúlyozást és egyenlő távolságtartást hiszik emögött.
Magyar saját embereinek, az általa kiválasztott EP-képviselőknek és fővárosi képviselőknek sem engedi meg, hogy nyilatkozzanak, bármiről elmondják a véleményüket, szerepeljenek és képviseljék a pártot, melynek a képviselői. Pedig ők már átmentek a rostán, nem voltak az elmúlt húsz év politikai szereplői, nem voltak MSZMP tagok, mégsem szólalhatnak meg.
Ez azt bizonyítja, hogy a „Tisza Párt” nevű show-nak egyetlen szereplője van, aki nem adja a saját dicsőségét másnak, nem ad lehetőséget senkinek, és önmagán kívül senkiben nem bízik meg: abban sem bízik, hogy bárki alkalmas lehet rajta kívül, abban sem bízik, hogy a pozícióját nem veszélyeztetné valaki, ha intelligens, felkészült, jó kinézésű és vonzó ember.
Magyar önző, irigy és féltékeny, tele jogos kisebbrendűségi érzéssel, amit a nárcisztikusok személyiségjegyeivel próbál kompenzálni. Nem csapatjátékos, vezetőnek is alkalmatlan, mert képtelen bárkit értékelni, a munkáját elismerni, támogatni. Rossz szervező, ezeket a munkákat mások végzik el pénzért, s egy színházrendező rendezi egybe a produkciót.
Ennek megfelelően ez nem egy közösség, hanem egy celeb és a rajongótábora, amelynek a rajongása nem a celeb nagyszerűségére, kiválóságára, emberi tulajdonságaira épül, hanem azok ellenére kitartó (ezt meg is fogalmazzák, akik legalább szégyellik saját rajongásukat), mert elhiszik, hogy Magyar leválthatja Orbánt, és a rajongás e remény végéig tart.
Magyar annyival tehetségesebb pozőr, mint Márki-Zay Péter, s annyival gátlástalanabb is nála, hogy amikor elszenvedi majd 2026-ban minden idők legnagyobb vereségét, azután is képes lesz elhitetni sokakkal, hogy ez nem rajta múlott, lesznek bűnbakok, s fenntartja a jogot magának a messiási szerepre, főleg, ha a demokratákat sikerül addigra kinyírnia.
Erre van esélye, semmi másra, a szerencséje az lehet, hogy jó időben lépett fel: miután ennek a rohadék rendszernek minden előnyét kiélvezte, s az magától hanyatlani kezdett. Az idő dolgozik neki, a korkülönbség, a koleszterin és a vérnyomás, meg az a gazdasági helyzet, ami Orbánt megbuktatja, s az EU-ban, a NATO-ban való totális ellehetetlenülés.
Ha ezek miatt Kína és az oroszok elengedik a kezét, akkor Orbánnak vége, függetlenül attól, hogy ki áll akkor éppen ugrásra készen, hogy átvegye a korlátlan hatalmát és azt a csődtömeget, amire hivatkozva nem változtatja meg az Orbán-rendszert. De addig, míg ez nem következik be, Magyarnak annyi esélye sincs választáson győzni, mint Győzikének.
Márpedig Orbán legyőzésének legfőbb akadálya maga a „messiás”, mert fenti tulajdonságai miatt egy ellenzéki réteg soha nem fog rá szavazni, se ezek még csak a külsőségek. Ennél is fontosabbak azok a szempontok, hogy Magyar nem számolt le becsületesen a múltjával, a fideszes értékrendjét, stílusát, jellemét és ideológiáját nem vetkőzte le, csak leplezi.
Már amennyire leplezni tudja, mert előbb-utóbb értelmes és önmagukkal szemben igényes, korrekt emberek számára kiderül, hogy Magyar csak egy reformfideszes, aki csupán Orbán helyére akar ülni, de a baloldalt, a liberálisokat és a demokráciát továbbra is szívből gyűlöli, annak képviselőivel együtt, csupán felhasználja őket. Nagyon is tudja, mit csinál.
Ezt tükrözik azok a követelmények, amelyeket a Tisza Pártba való jelentkezés feltételeként szabott meg, amelyekből kiderül, hogy a jelenlegi állampárt, a Fidesz tagjai, az országot kirabló oligarchák (mint amilyen ő maga) lehetnek a Tisza Párt tagjai, de a harmincöt évvel ezelőtt megszűnt MSZMP egykori tagjai, és az elmúlt húsz év demokratikus politikusai nem.
Az érthető, hogy a Fidesz politikusait igyekszik távoltartani, mert azok a fejére nőnének, és hoznák a régi kapcsolataikat, de a hatalomból lassan tizenöt éve kiesett ellenzéki szakemberek sem jöhetnek szóba, akik talán érthettek valamihez. De Magyar az ő kapcsolataiktól is fél, ezért olyan embereket keres, akik nem tartoznak sehova, csak hozzá, akik tőle függnek.
Magyar nem ismer személyiségfejlődést sem, aki egyszer beszennyezte magát egy párttal, az szóba sem jöhet, kivéve önmagát, aki ebben a társaságban a legszennyesebb a fideszes oligarcha és korrupt tolvaj múltjával. S kivéve a hozzá átálló fideszeseket, mert azokat még most is dicsérte és hívogatta az 1956-os beszédében. Egyedül a fideszes múlt nem hátrány.
A demokratikus elveit eláruló volt ellenzékiek valóságosan ünneplik a volt fideszeseket, akik egy másik fideszes vezérhez átállnak, mert világosan látják Magyar személyében az Orbán terhe nélküli Fidesz folytatását. Ebbe a projektbe áll bele az önmagát feladó ellenzék, akik még azt sem veszik észre, hogy ők soha nem lesznek megbízható káderek Magyarnak.
Ahogy azt sem látják, hogy Magyar produkciójából soha nem lesz demokrácia, hanem rosszabb feltételek között elölről kezdik az Orbán-rendszert, ahelyett, hogy véget vetnének neki.
Ez abból is látszik, hogy a szívvel-lélekkel „tiszás” magyarista árulóvá lett volt DK-sok még Tisza Szigetet sem alapíthatnak, amihez pedig Magyarnak semmi köze nincs, mert az alakít egy társadalmi szerveződést, közösséget, aki akar. Ezek nem tartoznak formálisan a Tisza Párthoz, Magyar nem a főnökük.
Amikor Magyar október 23-án meghirdette az újabb „pályázatot” a „jövő vezetőire”, akkor utána azonnal a lehetséges beépített emberekről beszélt. A paranoia, a belső ellenségekkel szembeni leszámolás, a besúgás, a félelem szelleme járta be a rajongótábort már akkor is, amikor Magyar először meghirdette a kizáró feltételeket.
A rajongótáboron belül a Gestapo és az ÁVO időszakára emlékeztető ellenségkeresés indult meg, Magyar Facebook-oldala megtelt kvázi feljelentésekkel. Pillanatok alatt az állampárti attitűd, egy totális diktatúra szellemisége borított el mindent. Márpedig Magyart a paranoia mozgatja. Már most a hatalmát félti, amikor még nincs is hatalma.
Igazi populistaként le akarja váltani a teljes magyar politikai osztályt, de tisztogatásra kell számítani az államigazgatásban, az önkormányzatokban, a kulturális, a gazdasági életben. Aki bármit csinált, bármihez értett, bármit elért az elmúlt húsz évben, az óellenzéki lesz és orbánista, aki „Orbán-Gyurcsány korszakot” hozná vissza, akiket mindenhol üldözni kell.
Magyar az egyetlen kivétel, önmagán kívül politikai és szakmai „szüzeket” keres, akinek sikerült mindezidáig kívül maradnia a magyar társadalmon, a magyar közéleten, aki titkos tehetség, aki távol tartotta magát a karrier lehetőségétől, de azért egy zseni, viszont nincs semmiféle ambíciója, önkifejezésre való igénye, mert az veszélyezteti Magyar nimbuszát.
Tévedni és hibázni csak egy embernek szabad, akinek lelkesen bocsátanak meg rajongói, mert csak az nem botlik meg, akinek négy lába sincs, ellenben „tiszás” jelölt nem hibázhat, nem lehetnek az életében olyan mocskos dolgok, mint Magyarnak, de a töredékének sem. Az ideális „tiszás” jelölt a jövő vezető pozícióira egy önálló akarat nélküli tökéletes robot.
A „jövő vezetőinek” láthatatlannak kell lenniük Magyar Péter mellett. Akit észrevesznek, hogy létezik, annak vége. A legjobb jelölt, aki úgy mutatkozik be, hogy nevem: Senki.
