Kaiser Ferenccel, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensével az ukrán-orosz konfliktus tanulságait elemeztük még Putyin mozgósítást elrendelő beszéde előtt.
Kaiser Ferenc | Fotó:Béres Márton | Forrás:Népszava
Mikor fejeződhet be a konfliktus?
A veszteségi rátákból és a felek fegyverarzenáljából arra következtetek, hogy a háború még egy jó darabig el fog húzódni. Mindkét haderő bírni fogja az emberveszteséget; a nyugati katonai és anyagi támogatásnak köszönhetően Ukrajna bírni fogja lőszerrel és haditechnikával, Oroszország pedig nemkülönben állni fogja a sarat. A harcok jó eséllyel még az év végéig, sőt akár a következő év nyaráig is eltarthatnak.
Jól tudom, hogy mindkét félnek igen magas az embervesztesége?
Valóban így van. Az ukránoké átlagosan naponta 50-100 halott, és a modern háború matematikája alapján háromszor-négyszer ennyi az olyan súlyos sebesült, aki megnyomorodik, tehát nem mehet vissza a harcvonalba. Ez azt jelenti, hogy 200 és 500 fő közötti a nem pótolható napi veszteség, ami borzasztó magas szám. Az oroszoké valószínűleg ennél több, mert a támadó fél általában nagyobb veszteséget szenved. Pláne, ha jól előkészített védelmet támad és nincs jelentős mennyiségi és/vagy minőségi különbség a két fél haditechnikai eszközei között. Itt pedig nincs.
Mekkora létszámú haderőt tud mozgósítani a két ország?
A háború előtt az ukrán fegyveres erők állományában nagyjából 200 ezer, az oroszoknál pedig több mint 900 ezer katona szolgált. Ukrajna tartalékos állományát körülbelül 900-950 ezer főre becsülték, közülük körülbelül 600 ezer főt már mozgósítottak, mert Ukrajnában deklarálták a háborút. Nem meglepő módon, hiszen agresszió áldozata az ország. Putyin még mindig ódzkodik, mert „arca elvesztésével” járna elismerni, hogy ez a különleges katonai művelet mégis háború. Ha nagyon muszáj, persze meglépi ezt, de egyelőre nem akarja. Nyilván akkor egészen más lenne a leányzó fekvése, hiszen az orosz fegyveres erőknek 2 millió tartalékosa van. Ha elkezdenék behívni őket, pár hét frissítő képzésre szükség lenne ugyan, de ha „csak” egymillió főt mozdítanának meg, már azzal jó eséllyel győzni tudnának.
Ukrajna tehát a mozgósítható tartalékának a 75 százalékát fegyverbe állította, ehhez képest az oroszok még mindig csak 200-250 ezer fős haderővel támadnak.
Ez a szárazföldi csapatok, meg az ejtőernyősök (légideszantosok) és tengerészgyalogosok állománya. Ehhez jön még legalább százezer fő a légierőtől és haditengerészettől, meg a logisztika, például a vasútépítő csapatok, de ők területet nem tudnak elfoglalni. Tehát ahhoz, hogy az oroszok megnyerjék a háborút, vagyis több helyen áttörjék az ukrán arcvonalat és legalább a Dnyeperig eljussanak, jóval nagyobb létszámú haderőre lenne szükség.
Milyen katonai logikát feltételez egy ilyen területszerző/megszálló háború?
A katonai logika szerint legalább háromszoros erőfölényben támadok. A 200 ezres ukrán haderőt pedig az oroszok nagyjából 150 ezer katonával támadták meg. Az orosz vezetés valószínűleg arra számított, hogy az invázió hírére Zelenszkijjel az élen az egész ukrán kormány elmenekül. Ez nagyon nem jött be, ráadásul ennek súlyos következményei vannak. Egyrészt már a sokadik tisztogatás folyik az FSZB-nél (Föderációs Biztonsági Szolgálat – a KGB utódszervezete), mert vélhetően rossz információkkal látták el a felső vezetést. A katonai vezetésben is egymást érik a leváltások, a hirtelen nyugdíjazások és egészségügyi problémák. Másrészt, 2014-ben a Krímben kiválóan működött a korrupciós hadművelet. Ennek keretében „megvásárolták” a helyi közigazgatási vezetőket, oligarchákat, a térség katonai és rendőrségi parancsnokait, akik nagyrészt átálltak. Részben ugyanez történt Donyeckben és Luhanszkban is, de ott már az ukránok jóval szervezettebbek voltak és ellentámadást tudtak indítani, ezért ennek a két oblasztynak (megye) nem egészen a felét tudták csak az oroszok elfoglalni és megtartani az egy évig tartó intenzív hadműveleteket követően.
Mi lehetett az orosz mesterterv?
Egyes források szerint, persze erre nem látunk rá, Putyin oligarchái kaptak egy csomó pénzt, hogy megvegyenek ukrán kulcsembereket. A megbízottak azt jelentették, hogy sikerült a megfelelő embereket korrumpálni, de mivel ez a valóságban nem így történt, megindult a megtorlás. Családirtó „öngyilkosságok” történtek, továbbá a sokadik Gazprom-közeli befolyásos és igen gazdag ember halt meg gyanús körülmények között. Vagy öngyilkos lett, vagy a saját úszómedencéjébe fulladt bele stb.
És mi a Kreml minimumcélja?
A minimumcélt Putyin még a háború előtt deklarálta, amikor Donyecknek és Luhansznak, a két úgynevezett népköztársaságnak elismerte az úgymond függetlenségét, miközben mindenki előtt világos, hogy ezek oroszbarát bábállamok, amelyek orosz támogatás nélkül nem tudnának létezni.
De az orosz csapatok nem csupán ezt a két „népköztársaságot” támogatták fegyveres erőkkel…
Igen, az oroszok támadtak északról és délről is; keletről, ahonnan az ukránok a fő erőkifejtést várták, csak kisebb – erőlekötő – támadás indult. Mivel közel másfél hónap után a legnagyobb ukrán városokat – Kijev, Harkiv és Odessza – megcélzó orosz támadóékek reménytelenül elakadtak, az oroszok stratégiát váltottak és fő erőkifejtésüket keletre koncentrálták (Donyeck és Luhanszk megyékre). Az ukránok azonban felkészültek egy ilyen invázióra és itt komoly védelmi vonalakat építettek ki, amelyeknek köszönhetően az orosz erők naponta száz méterekben, jobb esetben kilométerekben mérhető távolságra jutnak előre. Végül egy-két falu kivételével Luhanszk oblasztyot elfoglalták és most Donyeck van soron, ahol komoly ellenállásba ütköztek Szlovjanszk, Kramatorszk, Csaszivjar, Bahmut városok és más megerődített települések megtámadása során.
Mik az okai a hadművelet lassúságának, egyes megszállt területek feladásának, elvesztésének?
Északról nagyon jól haladtak az orosz erők, hiszen egészen Kijevig jutottak. Itt lehetett igazán látni, hogy mennyire bíztak abban, hogy nem ütköznek ellenállásba. Az egyik elit ejtőernyős zászlóaljukat dobták le a Hosztomeli repülőtérre. A második hullám már nem ért oda. Egyes hírek szerint az ukránok legalább egy Il-76-ost lelőttek, de ezt nem tudjuk biztosan, viszont az tény, hogy az említett zászlóalj nem kapott erősítést, mert az orosz páncélos ékek nem érték el a repülőteret, így az ukránok sikeresen felmorzsolták az alakulatot. Olybá tűnik, hogy az ukránok meg tudják tartani Odesszát, Mikolajivnél egy picit vissza is nyomták az orosz erőket. Egyébként délen volt a legsikeresebb az orosz támadás. Jól jelzi ennek ütemét, hogy az ukránoknak a zászlóshajójukat, a Bogdan Hmelnyickij fregattot el kellett süllyeszteniük, hogy ne kerüljön az oroszok kezére. De itt is megmerevedett a front, egészen egyszerűen azért, mert nincs elég ember.
Az oroszok nem számítottak ilyen komoly ellenállásra és megdöbbentek, hogy háborúvá fejlődött az „ukrajnai különleges katona művelet”.
Onnantól kezdve, hogy nyilvánvalóvá vált, az ukránok nagyon komolyan ellenállnak, sem Kijev, sem Harkiv, sem pedig Odessza bevétele nem tűnt könnyen kivitelezhetőnek. Odessza is több, mint egymilliós város és az említett egy a háromhoz arány kizárólag a jól belátható sík terepen működik, városban azonban tíz az egyhez emberfölény kell a biztos győzelemhez. Az ukránok nagyon komoly mennyiségű és korszerű légvédelmi, vállról indítható légvédelmi, továbbá kézi páncéltörő eszközt kaptak az elmúlt hónapokban, ez utóbbiak különösen a városharcban hatásosak. Április 7-én indult meg egy hatalmas orosz átcsoportosítás. Ekkor lényegében elengedték az északi részt Kijevestül, hiszen teljesen kivonták innen az erőiket. Harkiv elfoglalásáról is letettek, sőt elhagyták az ukrán partok blokádjához nagyon jó helyen fekvő Kígyó-szigetet is. Az ukránok azt szokták kommunikálni, hogy ezeket a területeket felszabadították, de egy-két falu kivételével ezek zömét maguk az oroszok adták fel. A most zajló – vélhetőleg nyugati hírszerzési és stratégiai támogatással megindított – ukrán ellentámadással egyértelműen meglepték az orosz hadvezetést. Harkivtól keletre lényegében összeomlott az orosz arcvonal, itt az ukránok bő egy hét alatt nagyobb területet foglaltak vissza, mint amennyit az orosz erők április közepe óta elfoglaltak. Nyilván Moszkva rossz helyen – délen, Herszonnál – várta a fő támadást, de ez akkor is óriási orosz kudarc és hatalmas ukrán hadműveleti siker. Sajnos azonban a háború lezárásához nem jutottak közelebb a felek. Moszkva – a szavak szintjén – még nem feltétlenül mondott le Odessza és a fekete-tengeri ukrán partvidék elfoglalásáról.
Amennyiben Oroszország elfoglalja Ukrajna keleti felét egészen a Dnyeperig, mekkora erővel tudja azokat megtartani?
Kanwar Pal Singh Gill indiai rendőrtábornok tanulmányaiban – saját tapasztalataira támaszkodva – azt írta, hogy egy ellenséges népesség pacifikálásához 50 főre egy katona vagy rendőr kell. Könnyű kiszámolni, hogy a 40 milliós Ukrajna esetében, ha Moszkva el tudná foglalni és erővel meg akarná tartani, még ha csak százzal számolok is, ez 400 ezer katona, illetve rendőr állandó és hosszútávú állomásoztatását igényelné. Ha „csak” tízmillió fő kerülne orosz uralom alá, az is 100 ezer fő állandó és rendkívül ellenséges környezetben való állomásoztatását jelentené, mert az ukránok nagyon keményen ellenállnak!
Az említett fekete-tengeri partvidék további elfoglalása és megtartása megnehezült-e a Moszkva cirkáló elsüllyesztését követően?
Ez valóban nagy veszteség volt az oroszoknak, amely lényegében megmentette Odesszát egy tenger felőli támadástól. A Moszkva cirkáló elsüllyesztése komoly amerikai hírszerzési támogatással történt. Egy Boeing P-8A Poseidon amerikai tengerészeti járőr repülőgép a román légtérből „fogta meg” (azonosította be) a célt. Ezek után – az azonnal átadott adatokra támaszkodva – az ukránok már biztos pontra tudtak Neptun rakétákat lőni. Bár a Neptun végfázisban önvezérlő, vagyis van saját lokátora, de azt tudni kell, hogy milyen irányba kell indítani a fegyvert, illetve annak hol kell bekapcsolni a lokátort. Sokan beszélnek arról, hogy mennyi lőszert és fegyvert kap Ukrajna a Nyugattól, de ennél sokkal fontosabb, hogy mennyi hírszerzési információ érkezik. Erre a „Moszkva” elsüllyesztése a leglátványosabb példa, tehát a hírszerzési támogatás legalább olyan fontos, ha nem fontosabb, mint a lőszer- és fegyvertámogatás.
Kaiser Ferenc | Fotó:Béres Márton | Forrás:Népszava
Állítólag mindkét haderő sok hagyományos betegségtől szenved. Ide tartozik a korrupció, a nagymértékű lopások, a fegyelmezetlenség, az iszákosság, a tunyaság, a civil lakosság és a hadifoglyok elleni erőszak.
A korrupció legalább akkora rákfenéje az orosz haderőnek, mint az ukránnak. Folyamatosan érkeznek a híradások, hogy az M-zárolt, tehát gyári új, raktározott készleteket nem lehet használni, mert kiloptak belőlük minden olyan alkatrészt, amit másra is használni lehet. Például – állítólag – egy zászlóaljnyi (40 harckocsi) T-80-as harckocsit tároló raktárból egy harckocsit sem tudtak kivinni, mert többől a dízelmotor is hiányzott, vagy más bajuk volt, de az éjszakai harcban nélkülözhetetlen éjjellátó készülék mindegyikből hiányzott, hiszen az orvvadászatra is kiválóan alkalmas. Az ukrán dezertálásokról sokat hallani, de az oroszokról is.
Hangosan dübörög a gazdasági háború: nyugati szankciók és orosz ellenlépések. Ki áll jobban, a Nyugat vagy Oroszország?
Oroszországot persze hivatalosan nem, de valójában fojtogatják a nyugati szankciók. Nemrégiben úgyszólván átálltak a hadigazdaságra. Putyin „óvatos óhaja”, hogy a cégek támogassák a fegyveres erőket, annak a beismerése volt, hogy komoly gondok vannak. De korábban is jöttek olyan hírek, hogy lefoglalják az elektronikai cikkek raktárait és a laptopokból, tabletekből, tévékből, intelligens mosógépekből szedegetik ki a nyomtatott áramköröket, meg a csipeket, hogy azután ezeket applikálják bele az orosz haditechnikai eszközökbe, hiszen Oroszország nem gyárt ilyesmit.
Az orosz vezetők és az orosz barátaim is azt mondogatják, hogy egyrészt Oroszország képes önellátó lenni, másrészt máshol is értékesíteni tudja a nyersanyagait. Így van ez?
Az oroszok nagyon rossz gazdaságpolitikát folytattak nagyon régóta. Elképesztő nagyságú erőforrásaik vannak, ám azokat nyers formában adják el a világpiacon, s alig fektettek be a modern dolgokba, eltekintve a fegyveres erőktől és a hadiipartól. Jellemző az orosz gazdaság felépítésére az a példa, miszerint Oroszország a világ legnagyobb fakitermelője, a gömbfa, vagyis nyersfa legnagyobb exportőre, persze magának is gyárt sok mindent, ablakokat, ajtókat, bútorokat, de nem gyárt elég zsanért, meg kilincset ezekhez. Most döbbentek rá arra, hogy mennyi mindent nem tudnak ők maguk előállítani. De ez egyébként nem újdonság, hiszen nincs olyan ország, amely önellátó lenne, talán csak Észak-Korea, de ott meg éhezik a lakosság 40 százaléka. Ezzel azt akarom mondani, hogy mindenki függ mindenkitől, de az oroszok azt hitték, hogy ők erről gond nélkül le tudnak válni.
Több magyar politikus is arról beszél, hogy a szankciók a Nyugatnak jobban fájnak, mint az oroszoknak. Ez igaz?
Nem tudjuk pontosan megítélni, de szerintem ez nem feltétlenül igaz. Az olajat és a földgázt be lehet szerezni máshonnan is, illetve az oroszok is el tudják adni másoknak, de igen nehezen, mert a tartályhajók is nyugati tulajdonban vannak. Vagyis az orosz energiahordozókat nagyon sok helyen el lehet adni, akár Srí-Lankán is, csak a tartályhajó-kapacitás szűkös és a nyugati cégek érthető okok miatt nem fognak ilyet adni. A Nyugat tehát sokféleképpen tud gazdasági háborút vívni, de persze az oroszok is. Most már nyílt titok, hogy a Moszkva tavaly nyár óta készült erre a háborúra, ezért tudatosan jóval kevesebb olajat és főleg földgázt szállított Európának, hogy leapassza a stratégiai tartalékainkat, hogy a Nyugat ne tudjon azonnal embargózni.
Hogyan lehet megmagyarázni azt, hogy a németek nem engedélyezték az Északi Áramlat 2. üzembe helyezését?
Az Északi Áramlat 2 megint egy óriási orosz félre-kalkuláció volt, mert úgy volt vele Putyin, hogyha a németek beleraktak 30 milliárd eurót, akkor nem teszik meg azt, hogy nem engedélyezik a beüzemelését. Ezzel szemben a német kormány első lépése az volt, hogy hát akkor sajnos nem kap engedélyt az Északi Áramlat 2. Nehéz megmondani, hogy a gazdasági hadviselésben ki áll nyerésre, de inkább a Nyugat áll jobban. Nem tudjuk pontosan, mert az orosz gazdaság belső állapotára nem látunk rá olyan szinten, mint a nyugatira.
Megnyerheti-e Oroszország ezt a háborút?
Azért sem szabad Putyint nyerni hagyni, mert ez borzasztó rossz üzenet lenne a nemzetközi rendszernek: „ha nagy vagy, erős vagy és van atomfegyvered, akkor erőből bármit megoldhatsz”.
Tehát ha a Nyugat elengedte volna Ukrajna kezét, akkor például Kína már megtámadhatta volna Tajvant. Nem is annyira katonai kérdés ez; a kínai gazdaság annyira be van ágyazódva a világgazdaságba, hogy neki rendkívül fájnának a szankciók, persze nyilván a Nyugatnak is.
Fontos szempont, hogy az ukránok a hazájukat védik és a Nyugat ebben támogatja őket…
Meghatározó szempont a haza védelme. Nyilván vannak olyanok, akik nem így érzik, ezért rengeteg férfi távozott nyugatra, főleg a háború első napjaiban. Viszont később rengetegen mentek vissza. Én akkor értettem meg, hogy Ukrajna nem fog összeomlani, amikor olyan felvételeket láttam, amelyeken az egyik határhoz közeli lengyel városkába befutott a vonatszerelvény a menekültekkel és az egyik oldalon a nők, a gyermekek és az öregek szálltak le, a másik oldalon pedig a borzasztó komor arcú húszas-harmincas-negyvenes éveikben járó férfiak szálltak fel, mert ők mentek vissza. És annyian voltak, hogy nem fértek fel a vonatra, de a vasutasok közölték, hogy mindjárt érkezik a következő járat és arra felfér mindenki. Tálas Péterrel többször beszélgettünk arról, hogy Putyin szándéka ellenére most teremti meg a modern Ukrajnát. Összerántotta az ukrán politikát. Ki gondolta volna, hogy Porosenko és Zelenszkij „druzsbázni” fognak. Jellemzőek azok a képek, amikor idős emberek a tankok elé állnak, vagy lefasisztázzák az oroszokat. Az orosz hadsereg pedig tette azt, amit szokott, rabolt, gyilkolt, fosztogatott, kínzott, nőket erőszakolt. Nem biztos, hogy minden igaz, amit az ukránok mondanak, hiszen ez a háború információs síkon is zajlik, de ha egy eset megtörténik, az is sok, márpedig nem csak egy eset történt. A nemzetközi hadijog szerint a megszálló fél felelős a megszállt terület polgári lakosságáért. Minden kegyetlenség, amit ott elkövetnek, az a megszálló haderő felelőssége, pláne, ha nem nyomozza ki. Az orosz hozzáállásról mindent elmond az, hogy a Bucsában „vitézkedő” gépesített lövészzászlóalj gárdazászlóalj-kitüntetést kapott. Ki sem vizsgálták, hogy mi történt. A főleg ázsiai katonákkal feltöltött alakulatot érdemeire való tekintettel gárdaalakulattá léptették elő, amely a legnagyobb kitüntetés az orosz fegyveres erőkön belül. Ennek borzasztó rossz üzenete van.
Mekkora Putyin felelőssége?
Putyin elnökségének első húsz évében a legtöbb gazdasági reformja, illetve politikai lépése bejött. De az biztos, hogy Ukrajna kapcsán nagyon csúnyán elkalkulálta magát és nem lehet tudni, hogy ebből mennyi volt a hírszerzés hibája és mennyi az, hogy maga Putyin hozott személyesen rossz döntéseket. Valószínűleg nem is fogjuk megtudni, ameddig ő él. (De lehet, hogy sohasem.)
Lehetséges, hogy az orosz elnököt félreinformálják és egyfajta információs vákuumban él?
Itt kell említést tenni a kremlinológiáról.
Sajnos nagyon keveset tudunk arról, hogy ki valójában Putyin és a róla szóló hírek szinte kizárólag nyugati forrásokból valók.
A mostani Putyinról beszélek. Amennyire tudom, keményen gyúr és szteroidozik. Büszke a testére, és korához képest jól is nézett ki, de mára kissé „szétcsúszott”. Rettegett a koronavírus-járványtól, ezért nagyon komoly védelmi intézkedéséket hoztak ezzel kapcsolatban. Állítólag egészségügyi okokból okostelefonokat sem használ. Ráadásul csak azokban a hírekben bízik, amiket a sajátjai tesznek elé. Éppen ezért a huszonkétéves élet-halál-ura korszaka után a közvetlen környezete általában olyan híreket tesz le a kedves vezető elé, amit ő látni, hallani akar. De nem tudjuk, hogy mint volt KGB-s Putyin megfelelő információk birtokában igyekszik-e dönteni? És itt jön be az a tényező, hogy huszonkét év a lényegében korlátlan hatalomban, az mindenkit „megesz”, mert ez egyfajta drog. Ez a legkeményebb kábítószer, bárki bármit is mond.
Miben rejlik a megoldás?
A világ országai számára két lehetőség van: vagy valamilyen szinten békés úton megpróbáljuk egyben tartani, illetve megreformálni ezt az úgy ahogy működő nemzetközi rendszert, vagy háborúval teszik meg ezt. (Vagy egy nagy háborút követően létrehoznak egy újat.) A háborútól mindenki ódzkodik érthető okokból, a békés út meg diplomácia és gazdaság. Más lehetőség nemigen van.
Ha elhallgatnak a fegyverek, milyen egyezmény jöhet létre?
Ha lesz is bármiféle megállapodás, olyan lesz, mint a minszki egyezmény. Tehát egy befagyott konfliktus jön létre, amikor „kedélyesen lődözik majd egymást” a mesterlövészek. Sajnos még nagyon messze van a konfliktus a lezárástól.
