Ha nem tesszük meg a szükséges lépéseket az oktatásban, a jövőben keményen megfizetünk érte.
Hogyan lehetne megszerettetni a gyerekekkel a matematikai gondolkodást? Milyen előnyök származnának ebből egyéni és társadalmi szinten? A Medve Matek egyesület tagjai, önkéntesei ezen dolgoznak, évente 40 ezer iskolás korú gyerek számára teszik élménnyé a matekozást. A napokban rendezett sajtóeseményük kapcsán a szervezet vezetőjével, Balogh Tamás gazdaságmatematikussal és Keleti Tamás egyetemi tanárral, az ELTE matematikatanár-képzés szakfelelősével beszélgettünk.
– Csapat, logika, élmény – a Medve Matek egyesület jelszavai. Hogyan lehet közösségi élménnyé tenni a matekot egy olyan országban, ahol sokan szinte büszkén vallják, egy szót sem értettek a matekórákon?
Balogh Tamás: Van itt egy komoly paradoxon: miközben valóban tömegek jönnek ki úgy az iskolából, hogy soha nem szerették a matekot, a XXI. századi munkaerőpiac azt követeli meg tőlük, hogy a matematikai gondolkodás alapelvei szerint dolgozzanak. Nem csupán a természettudományok művelői, de szinte valamennyi szakma képviselője akkor tud hatékony munkát végezni, ha megtanulta a logikus, problémamegoldó gondolkodást. A mai világban a sikerhez a gondolkodásmódban rejlik a kulcs, ehhez a matematika tudománya remek alapot ad. Ahogy Szemerédi Endre, Abel-díjas matematikusunk is mondja: nem maga a matek fontos, hanem a gondolkodási módszereket kell elsajátítani, ezeket kell alkalmazni a különféle szakterületek művelőinek.
– A másik bevett tétel, hogy a matek fiúknak való, a lányok kevésbé jók benne. Sikerül ezt valaha felülírni?
Keleti Tamás: Ez soha nem volt egy tudományosan megalapozott gondolat, de tény, hogy nehezen változik. Volt egy matematikus diákom, aki az egyetemet még fiúként végezte el, mostanra azonban nőként él, informatikusként dolgozik. Mesélte, hogy amikor kollégáival szakmai ügyben felkeresnek egy külső helyszínt, az ott dolgozók informatikai kérdéseikkel automatikusan férfikollégáihoz fordulnak. Így döbbent rá, hogy amíg férfiként élt, fel sem tűnt neki ez a megkülönböztetés, most viszont világosan látja, milyen erős beidegződések vannak e téren.
Balogh Tamás: A mi versenyeinken, csapatjátékaink során teljesen kiegyenlített a nemek aránya. Nálunk a matek játékos, élményt adó esemény, ahol mindenkinek lehet sikerélménye és úgy tűnik, ezt a lányok és a fiúk egyaránt értékelik.
– Az iskolai matematikaóra mennyire jelent élményt a mai gyerekeknek?
Keleti Tamás: A matek remek dolog lenne, hiszen nem kell tanulni, csak csinálni. Nem kell bemagolni, memorizálni, elég csupán gondolkodni. Ez olyan örömöt ad, hogy aki ráérez, biztosan megszereti. Ám az iskolában a matematika legfőbb ellensége a tananyag, a tanterv, amivel haladni kell, „le kell adni” időre. Így nem jut elég idő gondolkodni, a tanár gyakran sémákat tanít, mechanikusan csinálják egyik feladattípust a másik után, holott azt a feladatot a számítógép is elvégezhetné. Sokkal inkább a gondolkodásmódra kellene helyezni a hangsúlyt. Persze a hatékonyságot, élményt nem segíti elő az sem, hogy a matektanárok gyakran harmincfős osztályokat tanítanak, egyre kevesebb lehetőség van csoportbontásra, kiscsoportos együtt gondolkodásra.
– Mit lehetne mégis tenni, hogy a gyerekek örömüket leljék a matematikában?
Balogh Tamás: Fontos lenne megérteni, hogy a matematikához való társadalmi hozzáállás és az ország gazdasági fejlődési potenciálja között összefüggés van. Ez a szülők, tanárok, azaz mindannyiunk felelőssége. Bátorítsuk a gyerekeinket a kreatív, építő időtöltésre! Becsüljük meg a tanárokat akkor is, ha nehezen tudják ellátni a feladatukat. Adjunk teret a tantervet kiegészítő, gazdagító programoknak is, mint amilyen a Medve Matek, hogy a gyerekeknek valóban élmény lehessen a tanulás.
– A tanárhiány mennyire jellemzőa matematika esetében?
Keleti Tamás: Talán még nem annyira, mint a kémia, fizika tárgyaknál, de egyre inkább. Az ELTE matematika szakán csináltam pár éve egy házi felmérést és azt tapasztaltam, a többség úgy indul, hogy matektanár akar lenni, aztán idővel meggondolják magukat, egyre kevésbé érzik, hogy ez jó ötlet. Nem csak a fizetés kevés, egyre kisebb a pedagógusok önállósága. Nem érezhetik azt, hogy ez egy kreatív értelmiségi szakma. Szigorúan meghatározott a tanmenet, nagy a tananyag, az előre kijelölt könyvből kell tanítani. Nem csoda, ha ezután a kreatív fiatalok közül kevesen akarnak tanárnak menni, így a kontraszelekció révén maradnak az unalmas órák, s kevésbé lesz sikeres a jövő generációjának oktatása. Van, aki mégis elvégzi a tanár szakot és munkába áll, aztán idővel rájön, hogy nem tudja fenntartani magát. Amikor a feleségem a gyerekek születése után félállásban visszament tanítani, és megkapta az első fizetését, elsírta magát. Nem azért, hogy attól félt, éhen halunk, hanem a megalázottság miatt, hogy ennyit ér a munkája. Ritka mostanában, hogy mindkét szülő pedagógus legyen, a pálya elnőiesedett és a közoktatást kis túlzással a jól kereső férjek tartják életben.
Balogh Tamás: A Medve Matek önkénteseinél is hasonló tendenciát látunk, százból talán 2-3 olyan tagunk van, akik jelenleg is aktívan tanítanak a közoktatásban. A többiek, tehetséges fiatalok, jórészt mérnökök, informatikusok, matematikusok, akikben megvan a szándék, hogy tegyenek valamit az oktatás ügyéért, ezért önkénteskednek nálunk, ám a tanári pályában nem látják a perspektívát. Kérdés, hogy akkor kik fognak a jövőben az iskolában tanítani? Ugyanakkor a matematikaoktatás jelenével kapcsolatban el kell mondanunk, a Medve Matek nem működhetne, ha nem lennének még mindig fantasztikus, motivált matektanárok, akik fontosnak tartják, hogy minél több gyerekkel megismertessék a matematika-élményt, függetlenül attól, ki mennyire tehetséges. Bár hírleveleinkben számos ingyenes tartalmat adunk számukra, a tantervet kiegészítő programjaink mégiscsak plusz erőfeszítést igényelnek tőlük, amit jórészt hivatástudatból csinálnak, lelkiismeretesen. Tény, hogy egyre kevesebben vannak, legutóbb például az egyesületünk irodájába csöngetett be egy igazgató, azt mondja, látta, itt valamiféle matekkal kapcsolatos oktatás folyik, nem tudnánk-e küldeni az iskolájába valakit, aki matekórát tartana.
– Hosszú távon milyen hatása lesz annak, hogy a természettudományos oktatás háttérbe szorul?
Keleti Tamás: Nem kell erre sokáig várni, a jelek már most is árulkodók. Egyre kevesebb olyan fejlesztő, elemző cég fog hozzánk jönni, amelynek működéséhez komoly matematikai tudás szükséges. Már most is rengeteg betöltetlen informatikai és mérnöki álláshely van az országban, ahová hiába várják a magasan képzett szakembereket. Ha nem változtatunk, maradnak az összeszerelő üzemek, lassan csak őket tudjuk bevonzani.
Balogh Tamás: Pedig a XXI. század arról fog szólni, melyik országban vannak azok a koponyák, akik képesek komplex rendszereket átlátni, üzemeltetni, adott esetben menedzselni. Ha lenne olyan kormányunk, amely felvállalná, hogy Magyarországból jelentős tudományos vagy technológiai nagyhatalmat hoz létre, az hatalmasat lendítene a versenyképességünkön. Ha nincs is elég ásványkincsünk, de lenne számottevő, értékes szürkeállományunk, amelyre építeni lehetne. Nem is értem, hogyan lehet az kérdés, hogy érdemes-e az oktatásba befektetni. Én nem szeretek minden kérdést átpolitizálni, de azért ami rossz, az rossz. A mindenkori döntéshozóknak a tanártársadalmat a tenyerükön kellene hordozniuk, morális és pénzügyi értelemben egyaránt. Lehet, hogy a mostani, oktatást érintő intézkedésekkel állami szinten spórolnak pár millió forintot, de közben az ország a jövőre nézve milliárdokat veszít, nem lesz szakember, aki majd elvégezze a nagy hozzáértést igénylő feladatokat. Azt látom, hogy a legokosabb matematikus palánták jelentős része abban gondolkodik, egyetemi tanulmányaikat már nem itthon fogják végezni. Ez pedig gyakran azt jelenti, az őtudásuk hosszú távon nem Magyarországot gazdagítja.
Keleti Tamás: Nem is az a baj, hogy elmennek tanulni, inkább az, hogy nem jönnek vissza. Azért vannak még szerencsére tehetséges fiatalok, akik maradnak és például az ELTE matematika szakot választják. Több ország példája is mutatja, amikor nehéz korszakot éltek, elkezdtek sok pénzt költeni az oktatásra, innovációra – mindez bőven megtérült, kilőtt a fejlődésük. Ehhez képest mi a nehéz időkben még azt a kis pénzt is kivonjuk az oktatásból. Így aligha érjük el, hogy egy logikusan gondolkodó, problémamegoldó, kreatív generáció nőjön fel – márpedig a jövőben ezek a képességek felértékelődnek. Ha ennek érdekében nem tesszük meg a szükséges lépéseket az oktatásban, a jövőben keményen megfizetünk érte.
Forrás: a Magyar Hang VI. évfolyama 46. számának (november 17–23.) nyomtatott változata.
