Felfigyelt a lapunkban közölt Huszár Sándor-interjúra (amelynek látogatottsága egyre nő!) a kiváló Médianapló kiváló létrehozója-szerkesztője-szerzője, Zöldi László.

Megható, és képtelenek vagyunk kétségbe vonni, amit a volt ÉS-szerkesztő ír: „A múlt század hetvenes éveiben a legjobb magyar hetilapot Bukarestben szerkesztették.”
Megható és emlékidéző, amit Huszárúrról és a kereken ma nyolcvannyolc éves Irma asszonyról ír – hódolatteljes kézcsókunk és szeretetteljes születésnapi jókívánságaink Békéscsabára!
Végül fontos, amit Zöldi László Huszár Sándor bonyolult sorsú Naplójáról ír, amelynek rejtélyét ideje lenne megfejteni, s hasonlóképpen ideje lenne okosan válogatott bő részeket közölni belőle.
Azt is írja Zöldi László a Napló kapcsán A Hétről: „A Szegeden felolvasott részletekből kirajzolódott, hogy a román fővárosban miként éltek az Erdélyből elszármazott magyar értelmiségiek, hogyan szerették és utálták egymást. A korabeli hangulat felidézéséből és értelmezéséből kibontakozott előttem egy szerkesztőség hangulata. Azoké az újságíróké, akik a múlt század hetvenes éveit azzal töltötték Bukarestben, hogy a legjobb magyar hetilapot csinálták.”
Hát igen, ilyen lapnál dolgoztunk, s ha Zöldi László, az ítész és szerkesztő így látja, bár nehezünkre esik, fogadjuk el, hogy valamikor Bukarestben csakugyan az egyik legjobb magyar hetilapot szerkesztettük.
Álljon itt, köszönettel, a teljes bejegyzés.

Médianapló – Egy tízezer oldalas emlékirat nyomában

2021. február 28. 09:21 Zöldi László

A múlt század hetvenes éveiben a legjobb magyar hetilapot Bukarestben szerkesztették. Ceausescu ijedtében alapította, hogy szorult politikai helyzetében megszerezze a magyar értelmiségiek támogatását. A Hét főszerkesztője Huszár Sándor író és színházigazgató volt. Terjedelmes interjú jelent meg vele a digitális folytatásban, az ÚjHét.com 2021. február 26-i számában.
Halála után 16 évvel látott napvilágot, de még most is hitelesen idézi föl azt a légkört, amely körülvette a bukaresti magyar „emigránsokat”, akik A Hétnél, a Kriterion kiadóban és a román televízió nemzetiségi szerkesztőségében dolgoztak. Az idő tájt elég gyakran jártam Bukarestben, és „Huszárúr” segített a kapcsolatteremtésben. Majd amikor a nyolcvanas évek második felében áttette emigrációja színhelyét Szegedre, segítettem neki a kapcsolatteremtésben. Nem olyan sikerrel, mint ő nekem, ismeretségünk azonban barátsággá mélyült a kilencvenes évek második felében, amidőn a szegedi egyetemen tanítottam.
Havonta egyszer meglátogattam a Fekete Sas utcai lakásban, székely bokályok és szőttesek között. Beszélgetés közben mindig előkerült egy vastag, gépelt kézirat. Szerzője felolvasott belőle néhány bekezdést, amelyeket frissiben vetett papírra. Eredetileg is naplót vezetett, de a szigorodó politikai helyzet miatt Bukarestben nem számolt be mindenről. A hajdani bejegyzéseket egészítette ki Magyarországon. S mert úgy beszélt, ahogy írt, laza, olvasmányos szövege hallgatóként is lekötött. Aztán, a kilencvenes évek végén meghalt az apám, már nem volt miért Szegedre járni. Ritkábban találkoztam az obsitos főszerkesztővel, aki amúgy is Békéscsabára költözött, az orvos lányához. 2005-ben halt meg, 76 éves korában.
Felesége, Irma asszony a Wikipédia tanúsága szerint most jár a 87. évében. Csabai barátom nyomozza a telefonszámát, és talán megtudom, mi van a mintegy tízezer oldalnyi, hányatott sorsú emlékirattal. Nézőpontja bizonyára elfogult, de még nem olvastam olyan memoárt, amely nélkülözte volna a szerző személyességét. A Szegeden felolvasott részletekből kirajzolódott, hogy a román fővárosban miként éltek az Erdélyből elszármazott magyar értelmiségiek, hogyan szerették és utálták egymást. A korabeli hangulat felidézéséből és értelmezéséből kibontakozott előttem egy szerkesztőség hangulata. Azoké az újságíróké, akik a múlt század hetvenes éveit azzal töltötték Bukarestben, hogy a legjobb magyar hetilapot csinálták.”

Végül ünnepélyes üzenet Huszár Sándor özvegyének:

Kedves Irma, A Hét és az Új Hét szerzői, szerkesztői és olvasói nevében boldog születésnapot kívánunk!