Vajon a Román Alkotmánybíróság döntése, amely megsemmisítette a romániai elnökválasztások eredményét, az úgynevezett államrezon elve alapján született? Nem tudok kielégítő választ erre a kérdésre, csupán egy feltételezést fogalmazok meg. Amíg nem érkezik egyértelmű válasz az illetékesektől, nézzük meg, hogyan jutottunk idáig.
Először is, kétségtelen az Alkotmánybíróság hatásköre ebben az ügyben, egyszerűen azért, mert maga az Alkotmány így rendelkezik. Az Alkotmány 82. cikkének (1) bekezdése kimondja: „A Románia elnökének tisztségéért kiírt választások eredményét az Alkotmánybíróság hitelesíti.” Lentebb, az Alkotmány 146. cikkének (f) pontja szerint a bíróság „felügyeli az elnökválasztási eljárás betartását, és megerősíti a szavazás eredményeit.”
Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság feladata az elnökválasztás eredményének érvényesítése vagy érvénytelenítése, valamint a szavazás eredményének megerősítése vagy elutasítása. Az Alkotmánybíróság döntése, amely semmissé nyilvánította az elnökválasztást, azt követően született meg, hogy az alkotmánybírák megismerkedtek a Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) ülésén bemutatott, a titkosítás alól feloldott öt hírszerzési jelentés tartalmával. Nagy valószínűséggel a titoktartás védelmében más információkat is figyelembe vettek, ahogy azt a témához közel álló források sugallták. A bírák egyhangúan döntöttek, ami különösen fontos tényező.
Röviden, a bíróság döntése – ahogyan az az indoklásból kiderül – azon alapult, hogy az öt jelentés szerint „a választási folyamat egészét szabálytalanságok terhelték”. A jelentések alapján az Alkotmánybíróság megállapította továbbá, hogy „az elnökválasztási folyamat fő problémái közé tartozott a szavazók manipulálása és a választási versenytársak esélyegyenlőségének torzítása”.
Az bizonyos, hogy az Alkotmánybíróság döntésének politikai és társadalmi hatása óriási. Nem részletezem, hiszen nyilvánvaló. Engem inkább azok az okok érdekelnek, amelyek ide vezettek. Úgy vélem, hogy a legfontosabb ok az állami intézmények fokozatosan beálló bénultsága volt. Călin Georgescut rég felelősségre lehetett volna vonni törvényesen olyan cselekményekért, amelyek mindenki szeme láttára történtek, egy két évvel ezelőtt megnyitott büntetőügy alapján.
Ez az ügy Georgescu ismétlődő súlyos nyilvános kijelentései nyomán indult, amelyekben (általában) a legionáriusok, valamint (különösen) Corneliu Zelea Codreanu „kapitány” történelmi érdemeit méltatta. Georgescu egyértelműen „nemzeti hősöknek” és „a nemzet vértanúinak” nevezte Ion Antonescut és Corneliu Zelea Codreanut.
Az okok, amelyek miatt a Legfőbb Ügyészség gyorsan lezárta Georgescu ügyét, számomra ismeretlenek, de nagyon szívesen megismerném őket részletesen. Gyanítom, hogy ezek az okok az intézményen kívüli nyomásgyakorlással és befolyással kapcsolatosak.
Az ügyészség hivatalos magyarázata főként az volt, hogy „az elkövetett cselekmény nem számít bűncselekménynek a büntető törvénykönyv szerint”.
Ez teljesen hamis! A törvény világosan fogalmaz: „Az a személy, aki nyilvánosan népszerűsíti a népirtásért, emberiség elleni bűncselekményekért és háborús bűnökért felelős személyek kultuszát, valamint az, aki nyilvánosan népszerűsíti a fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő eszméket, elképzeléseket vagy doktrínákat, három hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel és bizonyos jogok gyakorlásától való eltiltással büntethető.” Háborús bűnök? Akik nem tudnák: Ion Antonescut a Bukaresti Népbíróság háborús bűnökért halálra ítélte.
Figyeljünk most a törvényi rendelkezés utolsó három szavára: „jogok gyakorlásától való eltiltás.” Egy ilyen esetben ez az eltiltás biztosan megvalósult volna, mégpedig a Büntető Törvénykönyv 66. cikke szerint, amely az alábbiakat írja elő a joggyakorlás korlátozásának kiegészítő büntetéseként: „A jog, hogy köztisztségre válasszák.”
Ha a Legfőbb Ügyészség betartotta volna törvényes kötelezettségeit, ha tiszteletben tartotta volna a törvény betűjét és szellemét, mindaz, amit ma látunk, elképzelhetetlen lett volna.
Forrás: Evenimentul zilei A szerző a lap vezető publicistája.
