– Próbára tenném őket – szólt Lucifer. – Kíváncsi vagyok, tényleg olyanok-e, mint mondják.
A Jóisten biccentett és kiadta az útját. Lucifer némi tétovázás után félhangosan hozzátette, hogy akkor én megyek is. A Jóisten nem méltatta válaszra. A hátát mutatva elhagyta a teret.
Lucifer belépett a hatalmas fakeretes kapun, majd az üvegajtó után balra fordult. A portásfülke felé intett, az önműködő ajtó pedig kisvártatva kinyílt. Többen a lépcsőt használták, volt, aki ezzel tudta le a napi sportadagját, mások a lépcsőház pazar kialakítását bámulták. Lucifer a lift felé vette az irányt, de miután nem volt kedve mások társaságában utazni, lehunyta a szemét, kinyitotta, és már ott is állt a recepciós pult előtt.
– Üdvözlöm, miben segíthetek? – kérdezte Andrea.
– Egy ügyvéddel van találkozóm – válaszolt kurtán Lucifer.
– Bekísérem a tárgyalóba, kérem, jöjjön velem – azzal Andrea elindult a folyóson. A körtárgyalónál kinyitotta az ajtót, majd előreengedte a fekete szmokingos férfit.
– Megkínálhatom egy kávéval? – fordult Andrea Lucifer felé.
– Nem, köszönöm, nem élek ilyesmivel.
Sejtettem, maradt csendben Andrea, és némi mosollyal az arcán elhagyta a tárgyalót.
Néhány perc múlva egy hölgy lépett be a szobába.
– Jó napot, Éva vagyok, örülök, hogy eljött hozzánk.
Lucifer kereste a szavakat, de Éva megelőzte.
– Tudom, férfit várt. Tudja, ez itt a mi ügyvédi irodánkban egyre megy. Szívesen meghallgatom, miben segíthetünk?
Lucifer kacifántos történetet adott elő, ügyelve arra, hogy a fontos és bagatell részleteknek ugyanolyan hangsúlyt adjon. Gyors ritmusban beszélt, és többször nyelvet is váltott. A közel tízperces monológ végeztével közölte, hogy hamarosan indulnia kell, így nem áll módjában semmit megismételni, ahogy kérdésekre sincs ideje. Viszont várja a választ, ha lehet, most azonnal és kertelés nélkül.
Éva egy üres papírlapot vett elő, és rajzolni kezdett. A képen egyre több téglalap, kör, nyíl és szaggatott vonal rajzolódott ki. Lucifer meglepetten figyelte az egyre bonyolultabb ábrát. Mire épp megszólalt volna, kopogás hallatszott, majd Andrea jelent meg az ajtóban.
– Tessék Éva, a kávéd, ahogy szereted.
Ebben a pillanatban megcsörrent Éva telefonja.
– Sürgős? – vette fel a mobilt.
Lucifer már épp ott tartott, hogy akkor ebből elég és lehunyja a szemét, amikor Éva befejezte a beszélgetést és letette a telefont.
– Elnézését kérem, de mennem kell, családi ügy. Tudja, olyan halaszthatatlanféle. De ne aggódjon, egy kollégám mindjárt itt lesz, és választ ad a kérdésére. Addig, ha nem kér egy kávét, átadom Júliának, aki néhány adminisztratív jellegű kérdést tesz fel Önnek.
Miután Lucifer arca némileg megrángott, Éva megnyugtatta, hogy nincs ok idegeskedésre, Andrea segítségével már előre kitöltötték a formanyomtatványt. Csak annyi a dolga, hogy ellenőrizze, helyesek-e az adatok, majd aláírja a papírt, amely a szükséges hozzájáruló nyilatkozatokat is tartalmazza már. Éva épphogy befejezte az utolsó mondatot, Júlia lépett be a tárgyalóba, kezében egy piros mappával.
– Üdvözlöm, maradjon csak ülve, mindent mutatok, illetve ha elkérhetném a személyazonosságát igazoló okmányokat, azt megköszönném.
Júlia Lucifer jobbjára ült, és adogatni kezdte a papírokat a vendég elé. Mindeközben Éva barátságosan intett Lucifer felé, majd mielőtt kilépett volna a tárgyalóból, utat adott Zoltánnak, aki határozott léptekkel a Lucifer bal oldalán lévő székhez ment, leült, és rögvest bele is kezdett.
– Nem rabolnám az idejét, tudom, hogy siet, Zoltán vagyok. Ami pedig a kérdését illeti, a válasz nem más, mint – és az Éva által gondosan ott hagyott rajz mellé egy közepesen összetett matematikai levezetésbe fogott. Az egyenleteket a papírlap mellé írta, az asztallapra.
Amíg Zoltán alkotott, Júlia csendben összeszedte a hozzá tartozó iratokat, és halk léptekkel elhagyta a helyiséget. Lucifer megrökönyödve figyelte, ahogy Zoltán alig fél perc alatt befejezi a körmölést, elégedetten hátradől, majd a biztonság kedvéért megkérdezi: Minden érthető, ugye?
Lucifer értetlenül nézett Zoltánra, és épp mélységes csalódásának adott volna hangot, amikor Andrea észrevétlenül újra megjelent, és kivitte Éva félig elfogyasztott kávéját. Amikor a csészét és a kistányért a tálcára helyezte, a kiskanalat egy óvatlan mozdulattal a levezetés vége mellé tette, kissé átlósan. Lucifer időközben meggondolhatta magát, mert valami olyasmit mormolt maga elé, hogy itt már semmi szükség a szavakra, ahogy rám se.
Andrea tudta, nem kell kikísérni a vendéget. Csupán diszkréten mosolygott, és megvárta, míg Lucifer lehunyja a szemét. A tárgyalóasztalon pedig ott maradt a rajz, és mellette a levezetés, no meg a kiskanál, amely közelről a tényállásban szereplők viszonyait és igényeit mutatta, és persze a választ adta ki, azonban onnan, ahol a vendég az imént lehunyta a szemét, jól kivehető volt a már-már fotószerű pillanatkép, amelyben Lucifer újra a Jóisten előtt áll, és leszegett fejjel épp annyit mond, hogy
Megjelent az Élet és Irodalom LXIX. évfolyama 21. számának Próza rovatában 2025. május 23-án.
