Az Újnépszabadság vitákat is szervez. Elhangzanak pro és kontra érvek, néhány perc múlva pedig értelmes hozzászólók is bekapcsolódnak az eszmecserébe. Tegnap a főszerkesztő vitatkozott a Márki-Zay féle stáb médiapolitikai felelősével. Az utóbbi, Polyák Gábor kitűnő jogász, két évtizede, pécsi tanársegéd kora óta ismerem. Az ELTE médiatudományi tanszékét vezeti, és most azt fejtette ki, hogy a közszolgálati médiának nincs szüksége sportcsatornára.
Kereszty András kitűnő újságíró, tudósítóként évekig élt külföldön. Vitacikkében azt írja: ha az ellenzék nagydobra veri Polyák elképzelését, akkor megnézheti magát a közelgő választáson. Az első vitakört követte a második. A beszélgetőpartnerek árnyalták ugyan az álláspontjukat, de nem jutottak közelebb egymáshoz. És megszólalt egy harmadik fél is. Negyedikként nem akarok döntőbíró lenni, javasolnék viszont egy másik nézőpontot.
Kereszty András szeme előtt a BBC és a német ZDF meg ARD gyakorlata lebeg. Attól tartok azonban, hogy a magyar politikai kultúrában nem az a kérdés, vajon közvetítsen-e az újjászervezendő közszolgálati média sportot, hanem hogy egyáltalán szükség van-e közszolgálati médiumokra.
A plurális rádiózást és tévézést megteremtő 1996-os médiatörvény óta ugyanis a politikai elit foggal-körömmel ragaszkodik a közszolgálati zsákmányához. Zsarolási eszköze a közpénz, amelyet tetszés szerint vonhat meg tőle és adhat neki. Az államilag finanszírozott rádió és televízió évente 130 milliárd forintból fújja a parlamenti többség nótáját. A prímás vonójába húzott bankó Medgyessy Péter országlása idején még 70 milliárdos volt. A két szám vásárlóereje nagyjából azonos, érte pedig silány portékát kaptunk és kapunk. A különbség az, hogy 2010 óta propaganda üzenetek is olvashatóak a csomagoláson.
Híve volnék a brit és német közszolgálati gyakorlat honosításának. Szívem csücske az ARD, mert összegyűjti a tartományi tévék legértékesebb műsorait is. De a magyar politikai kultúra kétségessé teszi, hogy a választási győzelem után az ellenzéki pártok vezetői lemondanának a közszolgálati médiumok befolyásolásáról. Eddig mindenről beszéltek, amit tenni szeretnének, a nyilvánosság kínálkozó kérdéseit azonban kerülték. Polyák Gábor megszólalásában az a pozitívum, hogy most már tudjuk: a médiapolitikáért is felel valaki. Csakugyan Valaki, aki a vita után talán tovább árnyalja az általa vezetett munkacsoport álláspontját.
Tíz mondat a közszolgálati médiumokról
Nem hiszek az igazságosan, pártatlanul működő közszolgálati médiumokban, ha monopolhelyzetben vannak. Erre csak akkor lehet rászoktatni őket, ha versenyhelyzet alakul ki. (Orbán Viktor Fidesz-politikus, Kritika, 1994/március)
A kereskedelmi televízió a fogyasztóknak csinál műsort, a közszolgálati televízió a polgároknak. (Szabó László Zsolt, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap vezérigazgatója, Heves Megyei Hírlap, 1999. június 26.)
Közszolgálatinak azt fogadom el, ami pártok fölött van. (Horváth Ádám rendező, a Magyar Televízió volt elnöke, MTV, 2003. május 31.)
Egy közszolgálati médium legyen lojális a kormányhoz és tisztességes az ellenzékhez. (Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda vezérigazgatója, 168 Óra, 2010. december 9.)
A közszolgálati média működése a legfőbb érv a közszolgálati média azonnali megszüntetése mellett. (Pető Péter újságíró, Népszabadság, 2011. december 9.)
Az állami tévé paródiája a közszolgálatiságnak. (Csepeli György szociálpszichológus, HírKlikk.hu, 2019. december 27.)
A mai közszolgálat nem vállal semmi rizikót. (Szinetár Miklós, a Magyar Televízió volt művészeti vezetője, Válaszonline.hu, 2020. augusztus 24.)
A közszolgálati média egyértelműen pártadó. (Bolgár György műsorvezető, Klubrádió, 2022. január 28.)
A néhai MTV nem elégszik meg azzal, hogy lojális legyen a kormányhoz, az ellenzéket abajgatja hét ágra. (Balassa Tamás újságíró, Népszava, 2022. január 29.)
A magát közszolgálatinak nevező hecctelevízió. (Majtényi László alkotmányjogász, az Országos Rádió- és Televízió Testület volt elnöke, Facebook.com, 2022. január 29.)
A szerző Médiablog-bejegyzése 2022. január 29-én.
