L. Simon László kirúgásáról, elvtelenségről és a magyar kultúra leépüléséről
Legkevésbé a kulturális teljesítmény számít, pusztán a politika számára hasznos, a következő választáson megtérülő dolgokat finanszírozzák – többek közt erről beszélt Nyáry Krisztián, a Líra-csoport kreatív igazgatója a Magyar Hangnak. Maradt-e olyan kultúrpolitikus, akivel még le lehet ülni? Egyáltalán mi a hatalom hozzáállása a kultúrához? És hogyan áll a Líra 12 milliós bírságának ügye?
– Meglepte, hogy néhány sajtófotó lett L. Simon László veszte?
– Őszintén szólva igen. Azt hittem, hogy az ő szintjén már megengedhet magának ennyi kiszólást egy fideszes kultúrpolitikus. Három hete volt a Válasz Online-nak egy klubja, ahol L. Simon Lászlóval vitatkoztunk a kultúráról. Akkor még csak annyit lehetett tudni, hogy Dúró Dóra feljelentette a Nemzeti Múzeumot, L. Simon erre pedig csak legyintett, hogy komolytalan dolog. Én mondtam neki, hogy azért a könyvesek vesszőfutása is azzal kezdődött, hogy Dúró Dóra ledarált egy mesekönyvet. Vagyis bizonyos értelemben ő már akkor is rosszul mérte fel az ügy következményét.
– Hiányozni fog L. Simon a kultúrpolitikai irányításból?
– Ezt nem tudom megítélni. Olyan politikus volt, aki mindent teljesített, amit vártak tőle, de legalább vitatkozni még lehetett vele, és számos ponton meggyőzhető is volt. Azt gondolom, nála egy sokkal szürkébb, hivatalnok típusú vezető jöhet, esetleg egy radikális politikai fundamentalista.
– Maradt olyan kultúrpolitikus, akivel még le lehet ülni?
– Demeter Szilárd. Miközben ő számomra vállalhatatlan dolgokat mond közszereplőként, magában a PetőfiMúzeumban kifejezetten magas színvonalú munka zajlik, hagyja a szakembereket dolgozni. Akárhányszor dolgom volt vele a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése elnökségi tagjaként, korrekt és konstruktív volt. Az utolsó együttműködésünk pedig magántermészetű volt: fél éve megkerestek Molnár Ferenc leszármazottjai, hogy egy San Franciscó-i antikvárium igen sok pénzért árverésre bocsátotta az író hagyatékának egy részét, és megkérdeztek, hogyan lehetne ezt megmenteni. Írtam Demeter Szilárdnak, aki elintézte, hogy magyar költségvetési forrásból megvásárolják, és hazahozzák.
– Csák János eddigi miniszterségét hogyan értékeli?
– Csak távolról figyelem a tevékenységét. Inkább a hírekben szereplő dolgokat látom: azt, hogy sem az operaházi, sem a zeneakadémiai erőközpontokat nem tudta „megregulázni”, pedig szerette volna. Inkább a ciklusokon átívelő kulturális folyamatokat követem.
– És azokból mit olvas ki?
– Mikor az L. Simon Lászlóval való vitára készültem, találtam tőle egy idén tavasszal írt cikket arról, hogy meg kell nézni a 2018 és 2022 közötti kulturális teljesítményeket, és abból következtetéseket levonni. Megnéztem. A számok riasztóak, szinte minden kulturális szegmensben romlottak: radikálisan csökkent a színházba, moziba, könyvtárakba, múzeumba és közművelődési intézményekbe járók száma. Egyedül ott van növekedés, amibe az állam nem nyúlt bele: a megjelent és eladott könyvek számában. Vagyis hiába költöttek nagy összeget a kultúrára, az rosszul hasznosult.
– Mennyire az irányítás hibája ez, hiszen például ekkor volt a covid is?
– Igen, de 2018-ban és ’19-ben még nem volt járvány, ’22-ben pedig már nem. Meglepő az is, hogy hiába tesznek látványosan sok pénzt a magyar filmekbe, ott is óriási a visszaesés: 2018-ban még 1,2 millióan voltak kíváncsiak a magyar alkotásokra a mozikban, tavaly pedig már csak feleannyian. Miközben az államnak azt kéne kitalálnia, hogyan állítsa meg a negatív tendenciákat, inkább könyveket vesz ki a fiatalok kezéből. Pedig fontos nemzeti probléma, hogy a fiatalok egyre kevesebbet olvasnak, és pénzt kéne tenni abba, hogy ez visszafordítható legyen, de ilyen törekvést sem látunk.
– Akkor milyen cél van?
– 2016 tájékán volt egy nagy kormányzati felbuzdulás egy új jobboldali kulturális kánon megteremtésére, de abból nem lett semmilyen politikailag értelmezhető változás, nem születtek halhatatlan remekművek, nem alakult át az emberek ízlése. Azóta pedig mintha az lenne a kormány hozzáállása, hogy akkor inkább hagyjuk, senki nem kap semmit. Legkevésbé a kulturális teljesítmény számít, pusztán a politika számára hasznos, a következő választáson megtérülő dolgokat finanszírozzák.
– Létezik egyáltalán jobb- és baloldali kultúra?
– Nem. Baloldali és jobboldali művészek létezhetnek, de a kultúra ennél összetettebb. Egy kulturális intézményt felépíteni évtizedek kérdése, de egy fél év alatt tönkre tudnak menni. Éppen ez történik most a független színházakkal.
– A kultúra leépülése miért nem érdekli az embereket?
– Általában a magyar társadalom kevésbé szolidáris, amíg nem a saját bőrére megy a játék. A kormány számára fontos célcsoportokat pedig ez a kérdés nem érdekli, ahogy az oktatás sem. Éppen most olvastam egy cikket arról, hogy miközben zajlik a melegellenes uszító politikai kampány, ez alatt az Origót is kiadó kormányközeli Mediaworks üzemelteti a Videát, amely az egyik legnagyobb pornóelosztó oldallá vált, itt több ezer melegpornós videó is található. Vagyis nyilvánvalóan a kormány sem veszi komolyan a saját politikai mantráját. Azt képviselik, amit a mérések szerint képviselniük kell, nagy elvi felbuzdulást nem látok. Ezért van az, hogy mikor L. Simon Lászlóval beszélgetek, sokkal több mindenben egyetértünk, mint amennyit politikailag képvisel. De elmondható rengeteg más kormányközeli kulturális szereplőről is, hogy nem azért mondanak bizonyos dolgokat, mert egyetértenek vele, hanem mert ez elvárás feléjük – és politikailag hasznos.
– Nem ez a fajta elvtelenség a legkárosabb?
– De, hiszen bármikor 180 fokos fordulatokat lehet csinálni. Elég megnézni, hogyan áll ma Putyinhoz a kormánypárti tábor. Csak kellően rugalmas elvekre és jó politikai mérnökökre van szükség.
– Nemrég Pásztón a Líra egyik üzleténél kormányhivatali dolgozók mérték le, hogy a könyvesbolt kellően messze van-e a katolikus iskola bejárati ajtajától. Gyakoriak a hasonló ellenőrzések?
– Nyár vége óta célvizsgálat zajlik a megyei kormányhivatalok alá tartozó fogyasztóvédelemnél, vagyis az ellenőrök elsődleges feladata a könyvesboltok ellenőrzése. Már több mint húsz ilyen vizsgálat volt a boltjainkban. A törvény annyira pongyolán van megfogalmazva, hogy senki sem tudja, hogyan kéne betartani. Maguk az ellenőrök is máshogy értelmezik: volt, ahol légvonalban mérték le a távolságot nem pedig bejárattól bejáratig. A bátrabb ellenőrök meg is mondják, hogy sajnálják, hogy ezt kell csinálniuk.
– Hogyan hat az eladásokra egy-egy kötet tiltása?
– Ha szóba kerül egy könyv a nyilvánosságban, mert megbüntették vagy ledarálták, rögtön bestseller lesz. Csak nem olyan jó üzlet ez a boltnak, ha közben megbírságolják.
– A Lírára kiszabott 12 milliós bírság ügye hogyan áll? Be kellett fizetniük?
– Februárra tűzték ki a tárgyalást. Elvileg nem lehet fellebbezni, de az ítéletig kértük a befizetés felfüggesztését, amit első fokon elutasítottak, másodfokon pedig még nem döntöttek róla. Emiatt egyelőre nem fizettünk. Azóta egy újabb, százezer forintos büntetést kaptunk, mert bár be volt fóliázva egy könyv, továbbra is az ifjúsági szekcióban szerepelt.
– Érezteti a hatását a piacon, hogy a Libri kormányközelbe került?
– Ha megnézzük a Líra elmúlt három-négy hónapjának kereskedelmi forgalmát, extrán jól alakult. Nem tudom, hogy ehhez hozzájárult-e, hogy esetleg átjött hozzánk a vásárlóik egy része. Szerintem ha egy Libri boltba bemegyünk, nem látunk változást. És addig, amíg a mostani szerkesztők és kiadóvezetők dolgoznak ott, addig a Libri által megjelentetett könyvekben sem lesz változás. Inkább amiatt aggódom, hogy egy olyan államközeli szereplő vásárolta meg a Librit, amelyik részben tele van pénzzel, részben nem ért a könyvkereskedelemhez. Így hozhatnak olyan döntéseket, hogy az a Librinek rövid távon jó legyen, de hosszú távon nagy károkat okozzon a könyvpiacban. Például ha holnap kitalálják, hogy minden könyvüket negyedáron adják, ők kibírják, megnő az eladásuk, de mindenki más csődbe megy. Szerintem még nem dőlt el, hogy a Libri olyan befektetés lesz-e, mint az, hogy kormányközeli üzletemberek bevásárolták magukat a McDonald’s-ba vagy az Auchanba, vagy olyan, mint az Origo.
– Így ettek ők – magyar írók és ételeik címen jelent meg nemrég egy új kötete. Önhöz melyik író gasztronómiai ízlése áll közel?
– Esterházy Péteré, aki azt mondta, hogy az ő gasztronómiai fókusza a pacaltól a homárig terjed. Azt hiszem, Faludy Györggyel is jókat lehetett volna enni, mert az ő érdeklődése is széles spektrumon mozgott. A régiek közül talán Jókai Mórt választanám, mert nemcsak nyitott volt mindenre, de gasztronómiai szakíró is volt, és tényleg értett is hozzá például Krúdy Gyulával ellentétben, aki csak írt róla. Azért Krúdyval is ettem volna, de lehet, hogy abból inkább ivás lett volna.
Forrás: a Magyar Hang VI. évfolyama 45. számának (november 10–16.) nyomtatott változata.