Sík Endre szociológus, a Magyar Tudományos Akadémia doktora válaszol a Népszava főmunkatársa, Czene Gábor kérdéseire. Többek között arra, amelyik a sport és a politika összefonódására vonatkozik. Az érdekfeszítő, több szempontból érdekes és fontos beszélgetést tartalmi változtatás nélkül közöljük.
Kijelenthető, hogy nagy tömegek számára a magyar nemzeti identitás része a labdarúgás?
– A sportnak, azon belül a focinak, kiemelt státusza van, akár még a nemzeti büszkeség szempontjából is. Már a klubcsapatok szurkolói megtapasztalják, milyen nagyszerű érzés együtt drukkolni másokkal. Sokaknak egyedül ez adja meg a csoporthoz tartozás élményét, amit máshol alig kapnak meg. Levezethető ebből a nemzettel való azonosulás is. A nemzet egy elképzelt közösség, amely a sporteseményeken, különösen olyan tömegrendezvényeken, mint egy focimérkőzés, láthatóvá és valódivá válik. Tömegek tudnak így a nemzettel együtt és egy időben azonosulni. Máskülönben egy normális embernek nincs napi szükséglete arra, hogy magyarként nyilvánuljon meg. Szurkolás közben viszont éppen az számít a szituációhoz illő viselkedésnek, ha valaki át- és kiéli a magyarságát. Méghozzá olyan helyzetben, ami enyhén emlékeztet ugyan a háborús viszonyokra, de nem folyik vér, a drukkereknek nem kell komoly személyes áldozatot hozniuk. A futball nagyon jó pótszer.
Más európai országokban is így van ez?
-Tömeglélektani szempontból ugyanazok a mechanizmusok működnek Hollandiában vagy Németországban is. A különbség abban van, hogy a politika mennyire akarja a nemzeti érzést beleerőszakolni a sportba, igyekszik-e rájátszani erre.
Nálunk mintha nagyon is igyekezne.
– Nem előzmények nélkül teszi. A szocializmusban is sporteredményekkel akarták igazolni a politikát. A hetvenes években, Berecz János vezetésével alakult valamilyen speciális agitprop (agitációs és propaganda – a szerk.) bizottság a párton belül. Az agráregyetem egyik tudszocos (tudományos szocializmus – a szerk.) docense, aki tagja volt a bizottságnak, meghívott oda. Engem, a teljesen kívülálló üzemszervező agrármérnök egyetemistát, aki akkor még azt sem tudta, mi fán terem a szociológia. Történetesen az volt a téma, igaz lehet-e az, hogy jobb kedvűek és többet dolgoznak az emberek, ha jól megy a válogatottnak. A bizottság megállapította, hogy ez bizony igaz. Tehát győzelmek esetén az agitpropos szövegekben rá lehet mutatni, hogy „tessék, ilyen sikeres a szocializmus”.
Maradjunk a rendszerváltás utáni évtizedeknél: a sport és a politika összefonódását nézve egészen példátlan, ami 2010, a fideszes kétharmad hatalomra jutása óta zajlik. – Mindig óvatosan kerülöm, hogy összefüggéseket keressek Orbán Viktor személyiségjegyei és az általa kedvelt öltözői kultúra, valamint a politikai történések között, de azt sem állítom, hogy nincs létjogosultsága egy ilyen tárgyú kutatásnak.
Magától a miniszterelnöktől tudjuk, hogy „intelligens, izgalmas észjárású nép vagyunk, a foci pedig intelligens játék”, amiből egyenesen következik hogy „a magyar egy futballokos nemzet”. Miért nevet?
– Nem tudom értelmezni, mit takar az a kifejezés, hogy egy nép „izgalmas észjárású”. Az pedig egyáltalán nem biztos, hogy a „futballokosság” egy toleráns, nyitott, az alternatívák közötti választásra épülő berendezkedést eredményez a politikában.
Engedjen meg még egy régebbi Orbán-idézetet: „A futball olyan, mint a bográcsgulyás. Folyamatosan teszünk bele, sosem veszünk ki, és a végén kész”.
– Szörnyen hangzik. Mit vár tőlem? Elemezzem a mélységeit ennek a képnek? Mindent apróra vágok, jól megfűszerezem, összefőzöm és megeszem. A bogrács a pokol metaforája is. Nem hiszem, hogy a miniszterelnök átgondolta a nyilatkozatát. Annyit akart mondani, hogy ő a nép egyszerű gyermeke, csak ezt nem párizsival fejezte ki.
Az Európa-bajnokság „halálcsoportjában” a lelkesen játszó magyar válogatott – egy vereség mellett – két döntetlent ért el. Nem lebecsülendő teljesítmény, de távolról sem világszenzáció, ahogyan azt a politika és a sajtó bizonyos része tálalta. Képtelenek vagyunk bármit is az értékén kezelni?
– A propagandának ilyen a természete. Ha nem tudsz pozitívumot mondani, akkor csak pici negatívumot mondasz, ha találsz valami pozitívumot, akkor azt felnagyítod. A kudarcot a valóságosnál kisebbnek, a sikert a valóságosnál nagyobbnak kell láttatni. A legjobb az, ha van némi igazságmagva is a szövegnek, akkor még a túlzások is hihetőbbek. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy a vélt vagy valós focisikerek a nép-nemzeti politika erősítésére, egyúttal a kínai Fudan Egyetem és minden más kierőszakolt intézkedés igazolására hivatottak, akkor nincs mit csodálkozni. Az úgynevezett halálcsoportról csupán annyit, hogy a következő körben mindhárom továbbjutó ellenfelünk, a francia, a német és a portugál válogatott is azonnal kiesett. Egyikük sem került a legjobb nyolc közé.
Számítani lehetett-e arra, hogy a pedofíliát a homoszexualitással összemosó magyarországi törvény a foci Eb-nek is központi témájává válik?
– A magyar kormány tudatosan nyitott újabb frontot. A közelmúltban két olyan botrány is volt, ami kapcsolódik Németországhoz, ráadásul a német labdarúgáshoz: Petry Zsolt és Gulácsi Péter esete. A két ügy előkészítette a terepet ahhoz, hogy kitörjön a balhé, amikor a magyar válogatott Münchenben szerepel. (Petry Zsoltot, a berlini Hertha BSC kapusedzőjét a Magyar Nemzetben megjelent, idegenellenes nyilatkozata miatt elbocsátották klubjától. Gulácsi Pétert, az RB Leipzig válogatott kapusát viszont Magyarországon támadták, amiért kiállt a melegek egyenlősége, a szivárványcsaládok mellett. A magyar válogatott elleni mérkőzés idején Münchenben a stadionban és a városban is szivárványszínű zászlókkal demonstráltak a Fidesz-kormány homofób törvénye ellen – a szerk.) Akármilyen véleményünk legyen is a törvényről, Orbán Viktor megint tematizálta a közbeszédet. Végül is ez hatalma egyik forrása.
Jó, de miért nem ment el a müncheni meccsre?
– Izgalmas kérdés. A hivatalos magyarázatot, miszerint a miniszterelnöknek aznap – és nem máskor – találkoznia kellett egy posztfasiszta olasz politikusnővel, nyugodtan elfelejthetjük. Másokhoz hasonlóan én is úgy gondolom, hogy Orbán nem szeretett volna kínos helyzetbe kerülni: ez tartotta távol attól, hogy nyilvánosan megjelenjen a stadionban.
Szijjártó Péter külügyminiszter közben felszólította a németeket, hogy ne keverjék össze a sportot a politikával. Nem is tudom, minek lehet minősíteni. Cinizmusnak?
– Annak. És azon túl, hogy cinizmus, illeszkedik azoknak a megnyilvánulásoknak a sorába, amelyek a saját tábornak szólnak.
Jó néhány évvel ezelőtt, a kormány menekültellenes kampányának apropóján ön úgy fogalmazott, hogy a Fidesz rátenyerelt a morális pánikgombra. A melegekkel szembeni fellépés is a morális pánikkeltés része, vagy ez valami más minőség?
– Emlékezzünk vissza, hogyan kezdődött. A netadós tüntetések után – 2014 végén, 2015 elején – bezuhant a Fidesz népszerűsége. Sok mindennel próbálkoztak. A kötelező drogteszt ötlete nem jött be, a társadalom nem rezonált arra sem, hogy Orbán kijelentette, napirenden kell tartani a halálbüntetés kérdését. A menekültellenességre viszont nagy volt a fogadókészség. Magyarországon eleve erős az „idegenek” elutasítottsága. Voltak, akik azt jósolták, hogy az átlagember számára idővel unalmas lesz a téma, visszaüt majd a Fideszre. Nem így történt. A kormány ugyanis, miközben megtartja a jól bevált migránsozást és sorosozást, nem elégszik meg a régi bűnbakokkal, mindig gondoskodik újakról is. Tavaly például már elő volt készítve az ügyvédek és a „börtönbiznisz”, valamint a gyöngyöspatai szegregációs per ürügyén az „érdemtelen” cigányok elleni kampány, csak éppen közbeszólt a járvány. Most a melegek vannak soron. Hangsúlyozom: nem a migránsok helyett, hanem mellettük.
A nagypolitikai hergelés után mindig jönnek a szóbeli vagy fizikai inzultusok. A kormány szempontjából ez olyan járulékos veszteség, ami együtt jár támogatottsága megőrzésével, netán éppen atrocitások előidézése a cél?
– Biztos vagyok abban, hogy járulékos veszteségről van szó: a cél nem ez, hanem a politikai támogatottság megtartása. Nehéz bizonyítani a közvetlen összefüggést az erőszakos cselekedetek és a kormány intézkedései között. Azok, akik Budapesten megütöttek és leköptek két fiatal német nőt, mert szivárványszíneket festettek az arcukra, aligha fogják azt vallani, hogy az Orbán Viktor által vezérelt propaganda hatására cselekedtek így.
A kormány nem nagyon próbálja csitítani a kedélyeket.
– Persze, hogy nem. Ezzel a saját kampánygépezetét gyengítené, csökkenne a morális pánikgomb nyomkodásának hatékonysága.
Nem látja veszélyét annak, hogy elszabadulnak az indulatok az országban? – Felelősségteljesen nem lehet azt állítani, hogy nincs ilyen veszély. A levegőben kétségkívül benne van a szürkés-barna szmog, a kérdés az, hogy ebből mi és milyen formában csapódik le. Valószínűnek tartom, hogy nem válik kezelhetetlenné a helyzet, de sporadikus, elszórt atrocitások minden bizonnyal a jövőben is lesznek.
Névjegy
Sik Endre 1948-ban született Budapesten. A gödöllői Agrártudományi Egyetemen üzemszervező agrárközgazdász diplomát szerzett, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szociológiai tanulmányokat folytatott. Szociológusként az MTA doktora. Számos kutatást vezetett, dolgozott a TÁRKI-nál, a KSH-nál és az MTA Kisebbségkutató Intézeténél is. Több hazai és külföldi egyetemen tanított. 2003-ban Ipolyi Arnold-díjat, 2004-ben Polányi Károly-díjat kapott.