Édesmindegy, hogy a Fidesz vezetői komolyan gondolják-e, vagy szerepet játszanak, amikor az úgynevezett szuverenitásvédelem ürügyén egymásra licitálva beszélnek ostobaságokat. Az őrült beszéd ragályosan terjed: az ideológiai heveskedéstől korábban tartózkodó, pártja mérsékeltebb politikusai közé sorolt Varga Mihály a Szovjetunióba hurcolt magyarok szenvedését relativizálta, amikor a gyilkos diktatúra és mai Nyugat között keresett párhuzamot.
– Napjainkban is veszélyeztetik azokat a hagyományos értékeinket, amelyeket egykor a szovjet diktatúra igyekezett lerombolni – idézte több sajtótermék az MTI beszámolója alapján a pénzügyminiszter szavait, amelyek a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapján, a megszállás áldozatainak emlékművénél hangoztak el. A politikus szerint a II. világháború után keleten pusztító ideológia tanai ma nyugatról köszönnek vissza. Megjegyezte: ezek a tanok ma más formában, talán kifinomultabban vannak jelen.
Nehéz elhinni, hogy komoly ember ilyen terepre téved. Nem, nem pusztán stiláris eltérés, hanem lényegi különbség van aközött, ha valaki például bizonyos vállalt normákat számon kér az Európai Unió egyik tagállamán, ha ideológiai vitát folytat vele, amelynek anyagi vonzata is van; és aközött, ha valaki katonai erővel megszáll egy másik országot, rabszolgamunkára kényszeríti a polgárait, s olyan rendszert rak a nyakába, amely elpusztítja azokat, akik más véleményen vannak.
Egészen beteges, ahogy a kormánypárt politikusai a brüsszeli intézményeket olykor a náci berlini és a sztálini moszkvai vezetéshez hasonlítják. Az a kijelentés, hogy a mai liberálisok az új kommunisták, nem aránytévesztés vagy túlzás, már a hazugságon is túl van: lényegében megfosztja a szavakat a jelentésüktől. És szándéktól függetlenül szamárfület mutat a totalitárius rendszerek magyar áldozatainak. Másoknak is persze: nemcsak 1956, hanem az ukrán háború kapcsán is több szó esik a Nyugat, mint a mindkét esetben a véres erőszak eszközéhez folyamadó szovjet-orosz birodalmi gondolkodás kárhozatos szerepéről.
– A szovjet uralom hatalmasságai pontosan tudták, hogy a tömeget akkor lehet igazán irányítani, ha nincsenek benne közösségek – egyszer azért fején találta a szöget Varga Mihály. Az említett közösségek halmazát hívjuk civil társadalomnak, amely őrzi autonómiáját a mindenkori hatalommal szemben. Ha már párhuzamot keresünk: nemcsak a komcsik, a Nyugat-fóbiában szenvedő fideszesek is ellenségként kezelik ezt a civil társadalmat, még ha más formában, talán kifinomultabban teszik is ezt.
