A legszívesebben azt írnám, hogy semennyire. A komment ugyanis nem más, mint ösztön-kiélésnek nevezhető, zsigeri megnyilvánulás. Sajnos azonban ennél bonyolultabb a helyzet. Domokos Lajos tegnap terjedelmes cikket közölt a blogjában. Több nyelven tájékozódik, orosztanári diplomával a zsebében olvassa, hallgatja és nézi a putyini nyilvánosság fórumait. Miközben sok magyar újságíró szerint a diktátor az utolsókat rúgja, tanult kollégám azt fejtegeti, hogy az orosz államelnök ehhez képest 45 perces előadást tartott. A HVG-t például úgy jellemzi, hogy „komment elemeket is tartalmazó, orientáló jellegű beszámolót tett közzé” a nagy hírre vergődött szentpétervári eseményről. Van itt egy ellentmondás. Ha a gazdasági hetilap orientáló (tájékoztató) jelleggel számolt be a Putyin-beszédről, akkor Oroszországra szakosodott munkatársa a kommentár (hírmagyarázat) műfajában jeleskedett. Ha viszont ennek ellenére voltak komment elemeket is tartalmazó mozzanatok a cikkében, akkor kétségbe vonható a szakújságírói felkészültsége. Ahhoz, hogy az ellentmondást megértsük és feloldjuk, érdemes figyelembe venni az Alkotmánybíróság meghatározását, miszerint „a komment nyilvánosságnak szánt magánvélemény”.
Elődje, az idestova félezer éves múltra visszatekintő kommentár jelentése ma már nemcsak hírmagyarázat. Bíráló megjegyzés lett belőle, innen fejlődött át a digitális XXI. században a kommentbe. Márpedig a kommentár és a komment között szürke zóna található, amelybe az újságírói és a nem újságírói vélemény is belefér. A nyilvános magánvélemények között az a különbség, hogy a profi (a témakörre szakosodott újságíró) nevéhez a kommentár fűződik, az amatőr (a nem újságíró hozzászóló) nevéhez pedig a komment. Csakhogy a legutóbbi évtizedben több száz újságíró lett állástalan, és egymástól függetlenül kezdtek ugyanabba a kísérletbe. A miskolci Északhírnök alapítója például kijelentette, hogy őt bizony a komment tartja életben. Újságírói eszközökkel elkészíti az épp esedékes hír magyarázatát, majd megír hozzá harminc indulatos hozzászólást. E kommentek naponta mintegy száz zsigeri véleményt vonzanak. Így csurran-cseppen neki annyi hirdetés a helyi vállalkozóktól, amennyiből megélhet. Nem azt állítom, hogy általában ez jellemzi az állam piactorzító hatásának kitett nyilvánosságot. Egyre nyilvánvalóbb azonban, hogy ez az egyik jellemző vonulata. Ezért volna jó, ha érzékelnénk és pontosan értelmeznénk a kommentár és a komment közti különbséget.
Tíz mondat a kommentről
Magamat kommentáljam? Aztán meg a kommentemet kommentáljam? (Kósa Lajos Fidesz-politikus, Népszabadság, 2016. március 17.)
Kommentekkel nem mérgezem magam. (Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Mandiner.hu, 2016. június 29.)
Föltettem a kérdést a saját magam kommentjével. (Kálmán Olga műsorvezető, ATV, 2016. október 11.)
A komment digitális ujjlenyomat. (Várkonyi Zsolt újságíró, Dunaújvárosi Hírlap, 2017. április 22.)
A kommentek sora időnként nagyon hasonlít a kocsmaasztalok intenzív eszmecseréjéhez. (Minya Károly nyelvész, Magyar Idők, 2017. szeptember 8.)
Engem a komment tart felszínen. (Pusztai László miskolci újságíró, az Északhírnök portál alapítója, 444.hu, 2021. március 7.)
A közösségi médiában megnyitni és elolvasni a kommentet sokszor jobb, mint egy vígjátékra befizetni a moziban. (Gáll Anna újságíró, Index.hu, 2021. április 24.)
Önvédelemből nagyon ritkán olvasok kommentet. (Hosszú Katinka olimpiai bajnok úszó, Hang.hu, 2021. augusztus 2.)
Magyarország hadüzenettel felérő kommenttel fogadta Németország új kancellárját. (Kőrössi P. József író, Facebook.com, 2021. december 9.)
A HVG saját szerzője tollából komment elemeket is tartalmazó, orientáló jellegű beszámolót tett közzé „Putyin nem visszakozik” címmel. (Kabai Domokos Lajos újságíró, Bekiáltás.blog, 2022. június 18.)
Médianapló, 2022. június 19.
Forrás: Újnépszabadság
