Az eddig ismert egyik legnyugatibb bronzkori lótemetkezés-együttest tárták fel Sepsiszentgyörgy Csíkszereda felőli kijáratánál, ott, ahol múlt héten a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem új sepsiszentgyörgyi kampuszának alapkövét letették. A lelőhelyen vélhetőleg keletről származó, gazdag, jó kapcsolatokkal rendelkező emberek csontvázai is előkerültek.
Bár a Sepsi OSK arénájával szembeni oldalt korábban is lelőhelyként tartották számon a régészek, hisz egy bronzkori település nyomait azonosították az Olt folyó közelében, az öt éve az egyetemi kampusz helyén elkezdett leletmentő ásatások szenzációs felfedezéseket eredményeztek: az itt talált sírhelyek története sokkal régebbre nyúlik vissza, mint azt bárki gondolta volna. Több év kutatás után még mindig rengeteg a kérdőjel, de a Keleti Kárpátok Nemzeti Múzeumának munkatársa, Puskás József régész és munkatársai már számos dolgot kiderítettek a nyolc ló és hat ember csontvázairól. Puskás Jószefet kérdeztük a kutatás eredményeiről, amelyekre a múzeum Facebook-oldalán is felhívják a figyelmet.
A Sapientia kampuszának megépítése előtt törvény írta elő, hogy leletmentést kell végezni a régészeti nyilvántartásban szereplő Árkos-Hosszú nevű lelőhelyen, így kerültetek a Sepsiszentgyörgy és Árkos határában lévő szántóföldre, ahol a megművelt föld lefejtése és az ásatások megkezdése után számos leletet és felfedezést tettek. Azelőtt mi az, ami már ismert volt a kutatók előtt?
Az országos régészeti nyilvántartásban egy több hektáros területként volt feltüntetve a lelőhely, ahol egy késő bronzkori (Kr.e. 1200 és Kr.e. 800 közé tehető) település maradványaira bukkantak. A lelőhelyet Valerii Kavruk azonosította egy terepbejárás során 1996-ban. Az újabb felfedezések pedig rávilágítottak arra is, hogy a területet más céllal ugyan, de már korábban is használták. A 2019-ben és 2020-ban megtalált maradványokat a középső bronzkor második felében temették el (Kr.e. 1800-1600 között). Ez az az időszak (Kr. e. 2000-1500 között), amikor egyes tárgyak réz és ón ötvözetéből készülnek. Leginkább ékszereket és fegyvereket öntenek, de nem mindennapi használatra, hanem presztízstárgyakként használják. Ahhoz, hogy valaki bronzhoz jusson, kiterjedt kapcsolati rendszerrel kellett rendelkezzen, ugyanis rezet még lehet találni a felszínen is Balánbánya környékén, azonban ónt csak jóval messzibről lehetett beszerezni. Jelenlegi ismereteink szerint legközelebb a mai Csehország területén bányászhattak ónt ebben az időszakban. Meg kell jegyezzem, hogy egyelőre nincs bizonyíték arra sem, hogy a rezet valóban Balánbánya környékéről szerezték be.
Nyolc rituálisan elföldelt lónak találtátok meg a csontvázát, amelyek esetében kettős temetést alkalmaztak. Mennyire gyakoriak a környéken a lótemetkezések?
Összesen négy sírt találtunk, amelyekbe párban voltak a lovak eltemetve.
Ez egy szenzációs lelet, mivel az egész Kárpát-medencében nem ismerünk ilyen jó állapotban megmaradt, felszerszámozott lótemetkezéseket ebből a periódusból.
Ezek az egyik legnyugatibb ilyen típusú leletek a középső bronzkor időszakából.
A lótemetkezések elterjedése általában a Kárpátoktól keletre figyelhető meg: az Urál vidékén, a kazah sztyeppe északi részén, illetve a Fekete-tenger északnyugati és a Kaszpi-tenger északi részén fordulnak elő. A Dnyeszter és a Don között egyelőre nincsenek ilyen leletek. Nem tudjuk, hogy miért… Ez vagy a kutatás hiányosságaiból adódik, vagy egyszerűen nem temetkeztek oda.
A félretértések elkerülése végett zárójelben megjegyzem, hogy az Alföldön található avar- illetve honfoglaláskori lovas temetekezések jóval későbbiek (Kr. u. a VI-X. századok), és teljesen más jellegűek mint a sepsiszentgyörgyi leletek. Semmiképp sem hozhatók összefüggésbe a bronzkori temetkezésekkel.
Hogyan néz ki a lótemetkezés vidékünkön?
A lótetemeket egy nagyjából téglalap alakú gödörbe temették el, egymás mellé. Volt, ahol az idős kanca mellett egy 1-2 éves csikó is feküdt. Az általunk talált lovak fel voltak szerszámozva. Volt rajtuk hám és szarvasagancsból készült zablapálca is. A zablák szerves anyagból készültek: bőr vagy kötél lehetett, ami sajnos nem marad meg. Akár más diszítés is lehetett a lovakon, ami ugyancsak az enyészeté lett. Azért is mondjuk szenzációsnak az itt talált leleteket, mert úgy találtuk meg, ahogyan azokat még éltükben használták. És ez nagyon fontos, mert ismerünk zablapálca leleteket a Kárpát-medencében, a mai Magyarország, Szlovákia és Románia területéről is, de ezek nem elsődleges kontextusban kerültek elő: nem lovakon találták meg, hanem véletlenszerű felfedezésekről, gödrökbe eltemetve, másodlagos pozícióban voltak elhelyezve.
Mit szimbolizál, hogy lovakat temetnek el, méghozzá párosával?
Mivel környékünkön hasonlót még nem ismerünk, ezt nem tudjuk pontosan megmondani. Ha azonban megnézzük az analógiákat, amik a kazah vagy az eurázsiai sztyeppéken vannak, akkor az elit temetkezésekhez köthetők.
Az eddigi vizsgálatok alapján olyan lovakról beszélhetünk, amelyek jóltápláltak voltak, nem hétköznapi munkára használták őket, hanem inkább presztízsállatok lehettek. Nem zárhatjuk ki, hogy kimondottan olyan rituális célra tenyésztették őket, amelyek a temetkezésekben nyilvánultak meg. Ezt nem akárki engedhette meg magának, ezért úgy gondoljuk, hogy mindenképp az elithez köthetők.
A sztyeppei temetkezések esetében gyakran előfordul, hogy a lovak mögött szekérmaradványokat is találnak. Ami legtöbbször megmarad azok a bronz elemek, diszítés, néha a faszerkezet lenyomata. Szentgyörgyön sajnos nem találtunk hasonlót. A lovak csontjain viszont vannak olyan elváltozások, amik arra utalnak, hogy éltükben szekér elé voltak befogva vagy lovaglásra használták őket.
A hat emberi csontváz is gazdag emberek maradványa lehet?
Ezt nehéz megmondani. Volt olyan sír, amelyben bronztűt találtunk, ami a halotti lepel összefogására szolgálhatott, de akár ruhatartozék is lehetett. Voltak arany hajkarikák is, amivel a hajfonatot fogták össze. De volt olyan sír amelybe csak kerámiaedényeket helyeztek. Hasonló, de jóval nagyobb számú temetkezésekkel a mai Moldva területén találkozunk. Ott is ugyanúgy előfordulnak egyszerű, sírmelléklet nélküli temetkezések, de néha arany- illetve bronztárgyak is kerülnek mellékletként. De az aranytárgyak mindenképp gazdagabb egyénekre utalnak, vagy tehetősebb család tagjaira, abban az esetben ha gyerek vagy fiatal mellé helyezik azokat.
Helyiek voltak?
Ilyen téren még nem történtek vizsgálatok, de a leletanyag alapján vannak feltételezéseink. A temetkezési szokás és az elhelyezett mellékletek nem illenek a korszak helyi közösségeihez. A középső bronzkorban ugyanis a helyi közösségek Erdély-szerte hamvasztják halottaikat, majd a hamvakat urnákba helyezve elföldelik őket. A csontvázas temetkezések a Kárpátoktól keletre, illetve az Alföldre jellemzőek. A sírokban talált edények is inkább a moldvai régióból ismertek.
Nyolc ló csontvázát és környékükön hat ember földi maradványait találtátok meg, de mégsem jelenthető ki, hogy az emberi csontvázak lovasoké lettek volna. Miért?
Az emberi csontvázak nem hozhatók egyértelműen kapcsolatba a lovakkal. Nem közvetlenül a lovak mellett voltak az emberi csontvázak, hanem rendszertelenül feküdtek. A másik az időrend. Míg a lótemetkezések nagyjából Kr. e. 1750 és 1550 közé, addig az emberi temetkezések nagyjából Kr. e. 1650-1400 közé tehetők. Van ugyan egy száz éves időintervallum, ami fedi egymást, ezért nem zárhatjuk ki, hogy egykorúak voltak. Ehhez jóval több vizsgálatot kellene végezni. Az emberi csontokon végzett vizsgálatok nem utalnak arra, hogy az eltemetett egyének lovasok lettek volna. Nincsenek a gyakori lovaglás során keletkező elváltozások a csontokon.
Mit ad hozzá a lovas temetéses kutatásokhoz a Szentgyörgy melletti leletegyüttes?
A tájidegen elemek, esetünkben a lovas temetkezések és a csontvázas sírok, mindig felkeltik a kutatók érdeklődését. Ezek a jelenségek utalnak egy-egy régió kapcsolataira a szomszédos vidékekkel, de akár távolabbi területekkel is. Vannak adataink arra vonatkozóan, hogy a Kárpát-kanyar két oldalán élő nőpességek kapcsolatba kerültek az idők folyamán. Hasonló a helyzet a középső bronzkor időszakában is. A most feltárt leletek tovább erősítik ezeket a feltevéseket. Továbbá a jövőbeli kutatások egyik fontos pontja lesz a sepsiszentgyörgyi lelőhely, és minden bizonnyal nemzetközi hírnévre tesz szert.
Azt nem tudjuk egyelőre, hogy milyen viszony volt a helyi és a jövevények között. Nem kizárt a konfliktus sem, de egyelőre erre konkrét bizonyítékaink nincsenek.
Ha esetleg harcban győzik le az eltemetetteket, itt halnak meg, elképzelhető, hogy az itt lakók ilyen temetést rendeznek nekik?
Hogyha ismerik a szokásaikat, akkor elképzelhető, viszont a csontok nem utalnak arra, hogy erőszakos halált haltak volna. Az emberi csontvázak között, vannak fiatal egyének is, akárcsak a lócsontvázak esetében. Például egy hétéves kanca mellett egy egyéves csikó feküdt. Ez a párosítás szintén utal arra, hogy szekér elé is fogták őket, akár csak szimbolikusan is. Manapság is szokás a csikókat úgy betanítani, hogy az idősebb lovak mellé kötik a szekérbe.
Azt tudjuk, hogy később, a középső bronzkort követően, nagyjából Kr. e. 1600/1500 környékén egy keleti eredetű népesség veszi birtokba egész Erdély területét, ami ugyancsak a Fekete-tenger északi vidékéről érkezik. Az ő temetkezési szokásaik megegyeznek a sepsiszentgyörgyön feltárt emberi temetkezésekkel.
Tehát nem zárható ki, hogy már a Kr. e. 1600/1500 előtti időszakban kisebb népcsoportok jelentek meg Kelet-Erdélyben, egyelőre ismeretlen céllal. Figyelembe kell vennünk, hogy a sztyeppei népek gyakran nagyállattartó, transzhumáló pásztorkodást folytattak, folytatnak ma is. Az egyik lehetséges magyarázat a keleti népek korai megjelenésére ez az életmód: évente, periodikusan kiebb népcsoportok jelennek meg egy adott régióban, ahol nyájaikat legeltetik, majd továbbállnak eredeti szállásterületeikre.
Ez elég izgalmasan hangzik!
Ezt, nagyon leegyszerűsítve, úgy képzelem el, mint a magyarok honfoglalását. Habár a történettudomány 895-öt jelöli meg időpontnak, amikor birtokba veszik a Kárpát-medence egy részét, már korábbról is vannak adatok arra nézve, hogy kisebb csapatok azelőtt is jártak a régióban. Már a IX. század elején zsoldosként is szolgáltak a frankoknál, vagy éppen a bizánciaknál, tehát nem egy teljesen ismeretlen területre érkeztek, és nem tartom kizártnak, hogy a késő bronzkorban is egy hasonló folyamattal számolhatunk. De a történelem folyamán nem csak ez a két eset dokumentált. Többször előfordult, hogy a Kárpát-medencében, főleg Erdélyben, keleti eredetű hatások válnak dominánssá. Figyelembe kell vennünk azt is, hogy ez a folyamat nem egyik napról a másikra történt, hanem több évtizeden, akár 100-150 évig is zajlott, mire a középső bronzkori népesség odébbállt vagy egyszerűen beolvadt.
Hogyan tudnád leírni azt a bronzkori időszakot, amiben ezek az emberek és lovak éltek? Hogyan nézhetett ki Szentgyörgy környéke akkoriban?
A lelőhelytől nem messze folyik az Olt, ami már akkor is ezen az árterületen mozgott. Ami áradás idején nem került víz alá, azokat a területeket általában belakták. Habár a Sepsi Aréna és környéke viszonylag alacsonyan fekszik abban az időben nem volt árterület. A temetkezések is itt történtek, majd a későbbiekben a település is itt létesült. Itt házakkal, esetleg istállokkal vagy más melléképületekkel számolhatunk. A házak általában kis, 3×4, 4×4 m-es alapterületűek voltak. A falak fonott és tapasztott szerkezetűek vagy gerendavázas és tapasztással fedettek voltak, a ház sarkában volt a tűzhely. Táplálékukat kerámiaedényekben főzték, melyeknek darabjai a leggyakoribb régészeti leletek. A környező telkeken pedig földművelést és állattenyésztést folytattak, ezért inkább a juh, disznó, illetve a szarvasmarha volt a jelentősebb húsforrásuk. A vadászat sokkal kisebb szerepet kapott a táplálékforrásban, ezért vadállat csontokat nagyon ritkán találunk az ásatásokban. De amint a zablapálcák is bizonyítják, néha elejtettek nagyvadat is.
Abból, amit jelenleg tudunk, hogy kell elképzelnünk az elit emberek kapcsolatát az itt élő, mezőgazdasággal, állattenyésztéssel foglalkozó emberekkel?
A bronzkor időszakából egyértelmű adataink vannak a társadalmi rétegződésre. A korszak elején még nem annyira markáns az elkülönülés, de a vége fele már jól körvonalazódnak a különbségek. Minden bizonnyal voltak kisebb-nagyobb vezetők és a hatalom általában egy vagy több nagycsalád, klán kezében összpontosult. Ők tartották kezükben a különböző javak, köztük a fém forgalmát. Számos erődített telepet ismerünk a környéken, melyek főleg hegytetőkön létesültek. Ahhoz hogy azokat az erődített településeket megépítsék, árkokat ássanak, hatalmas földhányásokkal körülvegyék a területet, oda emberi erőforrásra volt szükség. Minden bizonnyal a falvakban, tanyákon lakó emberek végezték ezt a munkát. Ezek a vezetők, vagy főnökök kisebb-nagyobb területek felett „uralkodhattak”, akár több tíz fős hadsereggel is rendelkeztek, akik aztán a zsákmányból osztalékot kaptak.
Etnikum szempontjából mennyire beazonosítható az itt élő közösség?
Mivel írott forrásaink nincsenek ebből az időszakból ezért nem tudjuk, hogy milyen népesség élt a területen. A régészettudomány az őskort kultúrákra osztotta, melyeket egy-egy reprezentatív lelőhelyről kapta a nevét. A kultúrák körvonalazása az anyagi, főleg a kerámia tárgyakra épülnek: egy-egy jó behatárolható térségben azonos típusú kerámiát használtak, melyeket azonos formák és azonos díszítőmotívumok jellemeznek. Halottaikat hasonló módon temetik el, hasonló rituálék jellemzik a szertartásokat.
Összegzésként elmondhatjuk, hogy a Sepsiszentgyörgy határában feltárt temetkezések nagyban árnyalják eddigi ismereteinket a korszak távolsági kapcsolatairól. Ahogy lenni szokott ezek a leletek még több kérdést vetnek fel. Hála a különböző tudományterületek bevonásának olyan információkat kaphatunk, amelyek közelebb visznek minket ezen folyamatok megértéséhez.