Létezik egy természetes, ingyenes és a legtöbb ember számára azonnal elérhető fájdalomcsillapító. Nem kell hozzá orvos vagy recept, bár – mint azt később látni fogjuk – a mennyiségre azért itt is figyelni kell. Ha véletlenül belerúgunk a küszöbbe vagy a szekrény sarkába, hajlamosak vagyunk ösztönösen ehhez a módszerhez folyamodni. Igen, egy kiadós káromkodásról van szó, amelynek pozitív hatásait egyre több kutatás mutatja ki. Egy új vizsgálatból pedig az is kiderült, nem minden hang egyformán alkalmas a szitkozódásra.
Milanovich Domi
WMN
A káromkodások elsajátítása a beszédfejlődés természetes része. Felmérések szerint mindenféle társadalmi-gazdasági státuszú ember szitkozódik, ugyanakkor az extravertált, illetve a nagyfokú dominanciával és ellenségességgel jellemezhető, A-típusú személyiségek hajlamosabbak „csúnya szavakat” használni. A-típusú személyiségnek nevezi a szakirodalom azokat, akik agresszívak, versengők, állandóan sietnek, megállás nélkül a teljesítményük fokozásán pörögnek, úgy érzik, mások csak hátráltatják őket. A durva beszédnek persze megvan a sötét oldala: lehet gyűlöletkeltés, uszítás, verbális erőszak vagy szexuális zaklatás része. Ugyanakkor kifejezhet rengeteg mást is.
Ahogy a téma egyik kutatója, Timothy Jay mondja: „A káromkodás olyan, mint az autónkban a duda. Számos érzelmet – például dühöt, frusztrációt, örömöt és meglepetést is – jelezhetünk vele.”
Kiskorunkban sok mindent megtanulunk a szitkozódásról. Először is azt, hogy nekünk az tilos, a felnőttek még egymást is lepisszegik, ha a jelenlétünkben valakinél kicsúszik egy „bazmeg”. Rájövünk, hogy a „szar” kevésbé csúnya szó, mint a „fasz”, bár azt kéne mondanunk helyette, hogy „kaki”. Ezek a kifejezések amúgy is általában olyan dolgokra vonatkoznak – a szexre vagy a jóistenre – amikről gyerekként csak homályos elképzeléseink vannak. Az emésztés-kiválasztás kérdésköre viszont igencsak foglalkoztat minket, így rövidesen ez adja a humorunk alapját (éljenek a kakis-pisis poénok!).
Mivel úgy nővünk fel, hogy a káromkodások nem megengedettek, tabudöntögetők és
normaellenesek, felnőtt korunkra is marad némi izgalom abban, ha mégis kimondjuk
őket. Egyes elméletalkotók ezzel az arousal- (éberségi szint) növelő hatással magyarázzák azt, hogy a csúnya szavak képesek csökkenteni a fájdalmunkat. Vizsgálatok kimutatták, hogy szitkozódás közben megnövekszik a pulzusszámunk, illetve a bőr vezetőképessége. A káromkodás segíthet beindítani a testünkben a „harcolj vagy menekülj” választ: ilyenkor eláraszt minket az adrenalin, ami köztudottan neuralgikus hatású.
Csak akkor működik, ha mértékkel használod
Más teóriák szerint a káromkodás azért is enyhítheti a fájdalmat, mert eltereli a figyelmünket.
Számos kutatás alátámasztja, hogy a szitkozódásokat gyakran újszerűnek, kreatívnak és
humorosnak találjuk. (Sajnos az is elég vicces, amikor egy tündéri kisgyerek először
káromkodik. Ilyenkor szükség van minden lélekjelenlétünkre, hogy ne zökkenjünk ki a
szerepünkből.) Egy 2018-as vizsgálatban például közel ötezer angol kifejezést értékeltek a résztvevők, és a „fuck” szót az ötven legviccesebb szó közé választották. Az újszerűségen persze lehet vitatkozni, hiszen bizonyos embereknél, illetve bizonyos
életszakaszokban a „bazmeg” szinte kötőszó.
Ezzel együtt is, ha a nagy átlagokat tekintjük, legalábbis angol nyelvterületen, a legtöbb felmérés szerint a csúnya szavak az összes beszéd kevesebb mint egy százalékát teszik ki, nagyságrendileg annyit, amennyiszer a személyes névmásokat („én”, „te”, „ők”, satöbbi) használjuk.
A trágárságok hatásait magyarázó hipotéziseket vizsgálta 2020-ban Richard Stephens és
Olly Robertson. Mint a legtöbb hasonló kísérletben, a résztvevőknek itt is jeges vízbe kellett dugni a kezüket. A kutatók azt találták, hogy a „fuck” szó ismételgetésekor a személyek fájdalomküszöbe és fájdalomtűrése 32, illetve 33 százalékkal növekedett. Annak viszont nem volt hatása, amikor a tudósok által generált, a valóságban nem létező káromkodásokat, a „fouch” és „twizpipe” szavakat mondogatták, noha ezeket is viccesnek és ötletesnek tartották.
Bár Stephens és Robertson elemzései alapján nem lehetett azonosítani a pontos
hatásmechanizmusokat, úgy tűnik, a figyelemelterelésnek és a humornak nincs akkora
szerepe, mint azt korábban feltételezték.
A káromkodás nemcsak a fájdalmunkat csökkenti, hanem a fizikai teljesítményünket is
fokozza: tovább bírjuk a magas fordulatszámú kerékpározást, illetve erősebben tudunk
megszorítani tárgyakat. De vigyázat: könnyen túlzásba lehet esni! Egy 2011-es vizsgálatban azoknál, akik napi hatvannál több csúnya szót használtak (legalábbis ennyit vallottak be), nem jelentkezett a fájdalomcsillapító hatás. Ha tehát folyton káromkodunk, egy idő után megszűnik a pozitív hatása.
Érzelemszabályozó eszköz
Ha felelősségteljesen használjuk, a káromkodás arra is jó lehet, hogy feldolgozzuk a létezés káoszát. Szakértők szerint ugyanis olyan esetekben kifejezetten hasznos szitkozódni, amikor nem mi irányítunk, mondjuk, baleset ér minket, kitör egy járvány vagy az egekben az infláció.
Azzal, hogy időnként átkokat szórunk a világra, persze nem oldunk meg semmit, de
jelentős mennyiségű frusztráció távozik belőlünk, csökkennek a negatív érzelmeink, ami
segít, hogy alkalmazkodni tudjunk a nehéz helyzetekhez. Egy lélegzetvételnyi szünetet
kapunk, rövid enyhülést, hogy felkészüljünk az előttünk álló viharos időszakra.
Be lehet lazulni
Egyesek azt mondják, időnként mindenki káromkodik, maximum csak szűk körben, vagy
akkor, ha egyedül van.
Valóban, a szocializációnk során hamar megtanuljuk, kik előtt nem tanácsos csúnya
szavakat használnunk. Ezek a szabályok sokszor hierarchikus kapcsolatokra vonatkoznak a leginkább: vigyáznunk kell a szánkra például a szüleink, a tanáraink, az edzőink, később pedig a főnökünk, a vallási és világi vezetőink vagy az idősek előtt. Természetesen akkor is máshogy beszélünk, amikor a munkahelyi szerepünkben vagyunk, és a szakmai érveinket fejtjük ki, mint amikor egy bárban sörözünk a haverokkal.
Éppen ezért, ha valaki olyan kontextusban enged meg magának káromkodást, amelyben az nem szokás – például egy értekezleten vagy hivatali ügyintézés során –, az néha
udvariatlannak, normaszegőnek, máskor viszont forradalminak, erőteljesnek, de
mindenekelőtt hitelesnek és őszintének hat. Azt az érzetet kelti, hogy a személy nem a
professzionális szerepéből beszél, hanem hirtelen kibukik belőle az, amit emberként igazán gondol, amit otthon is elmondana adott kérdés kapcsán a szeretteinek.
Egy-egy káromkodás néha a kapcsolat fejlődését is segíti
Ha valaki, akivel addig inkább formális volt a viszonyunk, elereszt pár „bazdmeget”, az
számunkra is azt jelezheti, hogy félelem nélkül, szabadabban beszélhetünk, önmagunkat
adhatjuk.
Ha tudjuk, hogy barátok közt vagyunk, az megnyugtató, mert akkor úgy érezzük,
önazonosabban lehetünk jelen. Ebből a szempontból nagyon érdekes az egészségügy
területe, mert ott két, egymással ellentétes késztetés csap össze. A betegek nagyobb
erőkifejtésre, jobb fájdalomtűrésre lennének képesek, ha szitkozódhatnának. De ki mer
csúnyán beszélni az orvos, a gyógytornász vagy az ápoló előtt? Tanulmányok szerint a
szakembereknek érdemes lehet elmondani egyes vizsgálatok, beavatkozások, rehabilitációs feladatok elvégzése előtt, hogy ha a kliensnek jólesik, nyugodtan káromkodjon közben.
Fentebb tárgyalt előnyein túl ez egy olyan emberi gesztus lenne, ami a bizalmat is
fokozhatná.
Akkor mivel is zárhatnám azon túl, hogy további kutatásokat igényel a szitkozódások
vizsgálata? Talán azzal, hogy a magyar káromkodásokban – bár a férfi nemi szerv is gyakori – máig masszívan jelen van a „kurvázás”, az „anyázás” és a kettő kombinációja.
Én azt javaslom, lázadj a patriarchátus ellen, és káromkodj a magad, lehetőleg
gendersemleges módján. Mondhatod, hogy „seggfej” vagy „fostalicska”, de biztos nem kell ötletekért a szomszédba menned.
És hát igen, a nőknek ugyanúgy jólesik néha böfögni, fingani és káromkodni, mint a
férfiaknak, bármennyit is riogatták őket gyerekkorukban azzal, hogy „úgy beszélnek, mint egy kocsis” (jelentsen ez bármit is az osztályellentéteken kívül). Amíg odafigyelünk arra, hogy ne bántsuk másokat, addig a „csúnya” szavak kimondása tabukat dönthet, (szexuális) izgalmat kelthet, és rengeteg feszültséget moshat ki belőlünk. Ami pont hogy segít visszanyerni a kontrollt a viselkedésünk felett, és megakadályozni, hogy hülyeségeket csináljunk.
A káromkodásnak funkciója van – ne torkold le azt, aki senkinek nem árt vele!
Forrás: Újnépszabadság
A szerkesztő megjegyzése
Létezik-e illedelmes káromkodás? Jó ötlet – ott leltünk rá, ahol a Harder blog tett rá kísérletet, igaz, több mint másfél évtizede. Íme:
Illedelmes káromkodás
Ti, ha valaki megsért, megbánt, felidegesít, mit csináltok? Hallgattok vagy odaszóltok inkább? Ha odaszóltok, akkor durván vagy finoman? Mit mondtok ilyenkor? El tudtok küldeni valakit udvariasan?
E csalafintán megszőtt kérdéssorozat vonalán el is jutottam oda, ami miatt tulajdonképpen elkezdtem írni ezt a bejegyzést. Ötleteket gyűjtök illedelmes káromkodásokhoz. Amiket bárhol el lehet ereszteni úgy, hogy senki nem rökönyödik meg rajta, de mégis kifejezi azt, amit érzek.
Egyelőre csak a sajátok vannak (kábé öt perce jutott eszembe a téma), de szívesen hallanám másokét is. 🙂 Szóval arra gondoltam, kigondolok pár udvarias(nak hangzó) mondatot, amiről elsőre talán nem is mindenkinek beugrani, hogy miért mondom amit mondok. Csak itt, csak most, csak Nektek persze alárulom a valódi jelentésüket is. Nézzünk pár példát:
udvariasan: Szerintem meg kéne kóstolnod egyszer a tej eredeti, természetes aromáját.
valójában: … hogy verné be egy tehén a tőgyét a szádba, te tuskó.
udvariasan: Ajánlom figyelmedbe az “Anonim kaszás és a biorudi esete” című közel húszéves művészfilmet, kiemelkedő alkotás.
valójában: Miért nem húzol el a halál faszára?
udvariasan: Te vagy az évtized nem jobbos termékenyítő istene!
valójában: Te balfasz!
udvariasan: Te olyan biztos pont vagy, amire építhetünk, ami az alapokat adja.
valójában: Hogy te mekkora egy gyökér vagy!?
udvariasan: Ha mégegyszer születnék, szeretnék olyan lenni mint Te.
valójában: Hűű de jó, hogy nem vagyok olyan mint Te!
udvariasan: Úgy vennék most neked egy Maoi Cifra-nyakláncot…
valójában: úgy elharapnám a torkod …
udvariasan: Téged csak a Microsoft-hoz tudnálak hasonlítani.
valójában: Te egy pici és puha pöcs vagy.
A végére egy lassan már örökzöld tőlem, amit többen is ismerhetnek:
udvariasan: gemkapocs!
valójában: nyasgem!
Magyarázat: az elejét levágtam, a végét megtoldottam, így csak a közepe maradt meg, de akinek elmagyaráztam akár csak egyszer is, biztos megjegyezte. 🙂
