Dübörög a kampány. Pedig nem az általános választások eredménye a tét, „csak” az Európai Parlament tagjainak, valamint a helyi önkormányzati képviselőknek és polgármestereknek, továbbá a nemzetiségi önkormányzati képviselőknek a megválasztásáért folyik a szócsata. (A nyitó képhez: Kiskunhalason kezdődött meg a hazánkban állomásozó szovjet csapatok kivonása 1989. április 25-én. MTI Foto: Friedmann Endre felvétele)
Igen, csatazaj van – jó példával jár elő Orbán Viktor párt- és miniszterelnök, aki ilyenkor különösen elemében van. Amúgy is szereti a harcias hasonlatokat és a népies fordulatokat. Most sem tagadta meg önmagát. „A kampányt berúgtuk” – írta Facebook-posztjában, egyszerűen fogalmazva, hogy mindenki értse. És megkezdte országjárását, hogy buzdítsa népét (már akit a zártkörű rendezvényeire beengednek).
Első vidéki útja a Veszprém megyei kis településre, Nemesgörzsönybe vezetett, egyenesen az ottani impozáns magtárba, ahol a meghívott gazdák előtt nyíltan fogalmazott:
„Én csak akkor tudok segíteni, ha önök fegyvert adnak a kezembe. Én nem leszek rest azt előrántani. Lövök én mindenre, ami mozog, meg suhintok oda, ahova kell…”.
(Te jó ég! Vajon, mit mondana laktanyában, katonáknak?!)
Ám a gondosan kiválasztott helyszínen a vidék, a magyar falu, a magyar emberek, a magyar gazdák érdekében lépett fel, őket buzdította, hogy szavazzanak – csakis a Fideszre.
Nem véletlen, hogy Orbán Viktor falun kezdte országos kampányát.
„Mégiscsak én volnék Magyarország első falusi miniszterelnöke” – mondta (videó bizonyítja), és hozzátette, hogy végtére is közülük jött, tőle várhatják a segítséget.
Hoppá!
Csakhogy van ezzel az öntudatos kijelentéssel egy kis baj. Nem Orbán Viktor az első paraszt, akiből magyar miniszterelnök lett. Több is volt már. Elég, ha a legutolsót említem, hiszen rá Orbán is jól emlékezhet: a monoki Németh András fiára, a rendszerváltás rendkívül bonyolult, kényes és veszélyes folyamatát levezénylő Németh Miklósra.
Arra a Németh Miklósra, aki a ma már elhagyatottan álló porta szűk, alacsony, most üresen kongó szobácskájában egykor heted-magával lakott, és a gyerek Miklós a dikón „nagyapától lábra” aludt – amint arról Oplatka András történész újságíró, a Neue Zürcher Zeitung tekintélyes svájci napilap egykori vezető munkatársa írt a volt kormányfőről tíz évvel ezelőtt megjelent könyvében.
Az 1988 novemberétől 1990 májusáig a miniszterelnöki posztot betöltött Németh Miklósról – a vele készített, napokig tartó mélyinterjú alapján – azt szintén megírta: Német Miklós meglett férfiként is úgy érzi, hogy alapvető erkölcsi meggyőződéseit korai éveiből, otthonról hozta magával. Az „otthon” a szülői házat jelentette, az elemi iskolát és a katolikus templomot, de ezen túl a falusi közösséget is.
De térjünk vissza Orbán Viktorhoz és az ő harcias kijelentéseihez, amelyek ugyancsak áthallásosak – hiszen mindannyian rettegünk az Ukrajnában dúló háború következményeitől. Mondogatja is kormányfőnk, hogy aki békét akar, az a Fideszre szavaz, hiszen az egyetlen békét akaró hazai pártszövetség a Fidesz/KDNP. Érdekes módon azonban miniszterelnökünk kampányában egy szóval sem idézi fel azt a hősies kiállását, amivel – legalább is a Fidesz narratívája szerint –harmincöt évvel ezelőtt, 1989. június 16-án beírta nevét a történelembe: Nagy Imre és mártírtársai újratemetésekor a pesti Hősök terén tartott beszédével „ő zavarta ki a szovjet csapatokat hazánkból”. Pedig mennyire kézenfekvő lenne, különösen az ő szájából ma azt hallani, hogy „Ruszkik haza Ukrajnából!”. Még magyar vonatkozású aktualitása is lenne, hiszen épp 35 éve, hogy megkezdődött a hazánkban állomásozó szovjet hadsereg részleges kivonása.
A Wikipédia erről a következőket írja: „A nagyhatalmak fegyverzetcsökkentési tárgyalásainak megfelelően 1989. április 25-e és május 28-a között több mint 10 000 katona, közel 300 harckocsi és 150 páncélozott harci jármű távozott részleges csapatkivonás keretében.”
Vagyis mégsem Orbán Viktor közbenjárására, hanem már korábban megkezdték a távozást hazánkból a szovjet katonák?
Az év szenzációja volt, hogy Mihail Gorbacsov 1988. december 7-én az ENSZ-közgyűlésben bejelentette: a Szovjetunió egyoldalú csapatcsökkentést hajt végre Kelet-Európában és Mongóliában. Az MTI tokiói tudósítójaként december 13-án lapszemlében jelentettem, hogy a The Daily Yomiuri című japán napilap szerint Budapest már egy éve nyíltan szorgalmazta a szovjet katonai jelenlét csökkentésének megkezdését. Azt, hogy a szovjet csapatok kivonásáról már javában folytak a tárgyalások, bizonyítja az is, hogy Nagy János bécsi magyar nagykövet (volt külügyminiszter-helyettes) 1988. november 17-én – tehát hetekkel a Gorbacsov beszéd előtt – azon véleményének adott hangot, hogy a leszerelés segítésére Magyarország hajlandó egyoldalúan csökkenteni a saját fegyveres erőit, és felvetni az itt állomásozó szovjet csapatok létszámának csökkentését. Erről a História írt 2009. május-júniusi számában. Ma már az is ismert, hogy 1988. augusztus 9-én az MSZMP Politikai Bizottsága megerősítette:
Magyarország érdekelt abban, hogy a hazánkban állomásozó (szovjet – a szerk.) katonai erőkre már az első szakaszban kiterjedjen a hagyományos fegyveres erők csökkentéséről kötendő egyezmény. A részleges csapatkivonás túlzás nélkül világszenzációnak minősíthető tervét pedig Grósz Károly, az MSZMP főtitkára már 1989 elején bejelentette, a vezető japán gazdasági napilapnak, a Nihon Keizai Simbunnak adott interjúja alkalmával.
A Japánban megjelent írást még aznap, 1989. január 10-én ismertettem lapszemlémben. Az időeltolódás miatt az MTI által kiadott hír ugyanazon a napon az Esti Hírlap címoldalán jelent meg. „A szovjet csapatok részleges kivonása Magyarország területéről heteken belül megkezdődik.” Ez volt a tudósítás első mondata.
Mindez nem kisebbíti az Orbán-beszéd fontosságát. Tömeglélektani hatását senki sem vonja kétségbe. Ám azt látni kell, hogy reálpolitikai jelentősége, érdemi befolyása az akkori folyamatokra akkor még nem volt. Hiszen csak kihasználta a kedvező széljárást, de a vitorlát nem ő vonta fel és a hajót sem ő irányította. – Annál kevésbé sem, mivel épp az ellenkezőjére törekedett: megpróbált horgonyt kivetni az éppen meginduló hajó megállítására.
Ez kiderül Oplatka könyvéből is. Németh szavait idézi a szerző:
„Magam 1989 márciusában Moszkvában Gorbacsovtól ígéretet kaptam, hogy a tárgyalások a kivonásról megkezdődhetnek.” (Ezt Németh Miklós a Történelmi Igazságtétel Bizottságnak megsúgta, tőlük a Fidesz vezetői is értesültek – erről az egykori miniszterelnök még 2014-ben adott interjút a 24.hu hírportálnak.)
Visszatérve Oplatka könyvéhez, abban ez olvasható:
„1990. január elején Rizskov szovjet miniszterelnöknek levelet írtam, mondván, hogy a magyar fél immár konkrét részletekről akar tárgyalni (a teljes csapatkivonásról – a szerző). (…) A szovjet oldal erre pozitívan reagált.”
Oplatka ezután leírja, hogy február végén Németh Miklós levelet kapott Orbán Viktortól és az akkor még a Fidesz vezetőségéhez tartozó Bozóki Andrástól.
A levélben tiltakoznak az ellen, hogy a kormány még a választások előtt meg akar állapodni a moszkvai vezetéssel a szovjet csapatok kivonásáról. Mint írják: „Az Ön kormányának, mely nem szabad választások eredményéből nyerte felhatalmazását, nincs morális alapja arra, hogy e legelemibb nemzeti érdekeinket érintő kérdésben kész helyzet elé állítsa az új parlamentet. Úgy látjuk, hogy Önök nem fognak törekedni a szovjet csapatok lehető legrövidebb időn belüli kivonására, mint ahogy eddig sem tették ezt.”
A levélben figyelmeztetnek is: „…a Fidesz a majdani megállapodást nem fogja érvényesnek tekinteni”. (A levél másolata Németh Miklós magániratai között van.)
A Németh-kormány azonban igenis mindent elkövetett a szovjet csapatok lehető legrövidebb időn belüli kivonására. A teljes kivonásról az egyezményt 1990. március 10-én aláírták, amelyben a kivonulás befejezésének napjaként 1991. június 30-át rögzítették.
Nem kérdéses, hogy ha a megállapodást a Németh-kormány nem vitte volna végig és nem írja alá, engedve Orbánék követelésének, és az 1990. május végén megalakult Antall-kormánynak újra kellett volna kezdenie a tárgyalásokat, akkor a szovjet csapatok csak jóval később hagyták volna el hazánkat.
Ennyire következetes tehát a jelenlegi magyar kormányfő, az egykori hetyke falusi fiú, aki megpróbálja magát az első, faluról jött miniszterelnökként pozícionálni, és a béke apostolának feltüntetni. Pedig, mint lentről a csúcsra emelkedett vidéki ember, nyilván tudja: az igazmondás az alapvető falusi erkölcs kenyerének kovásza…
