Az „új Herszonban” mindenki döntő orosz győzelemre számít, az oroszok közül senki sem akar még tovább költözni… Elviselik a szigorú kijárási tilalmat is, csakúgy mint a szintén szuperszigorúnak meghirdetett, de eleddig be nem tartott szesztilalmat (szuhoj zakon).
Olvasom az egyik orosz médiumban (AiF – Argumenti is fakti, online) az ukrajnai „specoperációról” szóló soros beszámolót, Херсон в не сезон cím alatt (nehezen magyarítható, a несезон a „szezononon kívüliséget” jelöli, a вне előljárószó értelme is „vmin kívül”; birtokos esettel jár, azaz így – nekem – érthetőbb: Херсон вне сезонa; úgy magyaríthatnám a szójátékot, hogy „Herszonban most nincs szezon”. (Orosz nyelvlecke vége. Sorry. A cikkből desztillált „haditudósításom” viszont csak most kezdődik…)
A Dnyeper-parti város sosem volt kiemelt turisztikai célpont, de a Fekete-tenger partvidéke mindig is vonzó volt a kispénzűeknek. Szezonban megteltek a herszoni és a környékbeli üdülők a hidegebb tájakon dolgozó (szovjet) néppel. Most ukrán katonákkal van tele: akik kizavarták a várost – Zelenszkij ukrán elnök szerint „ideglenesen”, Putyin orosz elnök szerint „véglegesen és örökre” – elfoglaló orosz katonákat. Moszkva serege szervezetten átmentette magát a balpartra (a Vezér szerint ez a „szpecoperácija” normális, kicsit speciális hadmozdulata volt), és megkezdte védelmi állásainak megerősítését. A polgárháború óta nem dúltak ilyen heves harcok a sztyeppének ezen a vidékén; akkoriban Zseleznyák, a hős vörös partizán verekedett errefelé, bele is halt. (Aki róla is szeretne valamit megtudni, olvassa el a háború előtti, jó nyolc éves blogbejegyzésemet.)
A Nagy Honvédő Háborúban milliós nagyságrendű seregek és tank-hadosztályok csaptak itt össze. Ezekben a hetekben kisebb létszámú, de jól felfegyverzett alakulatok vívtak a nyár óta elkeseredett csatákat ugyanott. Az ukrán elnök a mostani háború fordulópontjának tartja Herszon visszafoglalását. Putyin szerint a kiürítés-hadmozdulat fő célja az erőgyűjtés a mindent eldöntő ellencsapáshoz. Az idei nyári üdülési szezonnak mindenesetre „lőttek”…
Úgy tűnik, Herszon „visszacsatolásának” is. A hirtelenében fölállított (az „anyaországból” odatelepített) városvezetés a sereggel együtt átkelt a másik partra, így ideiglenesen a kevéssé ismert, Herszontól távolabbi, az orosz határhoz közelebbi, biztonságosabb, Azovi-tenger-parti, Genicseszk lett az idei népszavazással Oroszföldhöz „mindörökre” visszacsatolt herszoni terület /oblaszty/ székhelye… Herszonból a polgári lakosság jelentős részét is evakuálták, a – főként orosz nemzetiségű – lakosok a nagy befogadó képességű üdülőközpontokban kaptak (ideiglenes) elhelyezést. Amúgy sem valószínű, hogy a szezon nyáron újrakezdődik…
A tatár nevű város, Genicseszk – a haditudósító szerint – éli az üdülőhelyek megszokott, két szezon közti provinciális, csendes és szürke életét, melybe csak a katonák terepszínű egyenruhái visznek némi színt; a távoli Dnyeszter-parton dörgő ágyúk és rakétavetők hangja nem jut el idáig, nem nyomja el az üdülőkben szóló tánczenét,
sem a preszókban összecsendülő vodkáspoharak búfelejtő szimfóniáját. Persze, Herszonról azért nem feledkeztek el Moszkvában: a város orosz volt – s orosz lesz, mantrázzák bőszen. Az „új Herszonban” mindenki döntő orosz győzelemre számít, az oroszok közül senki sem akar még tovább költözni… Elviselik a szigorú kijárási tilalmat is, csakúgy mint a szintén szuperszigorúnak meghirdetett, de eleddig be nem tartott szesztilalmat (szuhoj zakon). Mivel azonban mindkét harcoló fél presztízskérdésnek tartja a térség el-, illetve visszafoglalását, e téren még komoly összecsapásokra van kilátás.
A főbb csatározások most a Dnyeper partjain folynak. Nem tudni, elkezdi-e – és mikor – az orosz nehéztüzérség Herszon bombázását, jelenleg a kahovkai oroszok evakuálása – a nagy vízierőmű környékének – kiürítése a egyik fontos tennivaló ; a szóbeszéd szerint a hatalmas energiaellátó központra is megsemmisítő csapást akar mérni a putyini haderő. Készülnek az ellencsapásra is: a Herszonhoz vezető utakat, vasutakat, hidakat felújítják, a területet aknamentesítik, megerősítik; a hadmérnökök szezonja ez… A háromlépcsős orosz védelmi vonal is izmosodik – Oroszország anyácskát s annak „szerves részeit”: a Krímet és a Donbasszt itt kell megvédeni… Szaporodnak a terepszínű egyenruhák is, a frissen mozgósítottak alig kiképzett tömegeivel egészítik ki a koszosabb uniformisú – és a harcba kissé már belefáradt veteránok csapatát (az „öregeket” azonban még nem válthatják le: a harctéren harci tapasztalatra is szükség van, nem elég a fegyver meg a lőszer meg az ágyútöltelék). A profi légionáriusok is tömörülnek (… na mi újság, Wagner úr..?). És legalább olyan tömegben árad a (keleti, főként orosz) haditechnika is a hadszintérre, mint a másik oldalon a nyugati (főként amerikai) – a tankok, teherautók, repülők, helikopterek folyamatos dübörgéséhez az egyelőre békében túlélő lakosság már hozzászokott. Amiképpen az idetévedt (saját és ukrán) ágyúgolyókhoz, aknagránátokhoz, rakétákhoz, drónokhoz és a légitámadást jelző szirénák sivításához is.
Az idősebbek, a nők-gyermekek és a sebesültek elsőbbséget élveznek a kitelepülés során. A helyi hatóságok igyekeznek az evakuáció alatt is eljuttatni hozzájuk a nyugdíjat, a fizetést, a gyerektartást, az alapvető élelmiszereket, a tüzelőt, a humanitárius segélyeket. Az egyik legnehezebb feladat a tanítás folyamatosságának biztosítása: az evakuáció csöppet sem kedvez a közoktatásnak. Mindkét fél azt ígéri, hogy igyekszik megóvni a polgári lakosságot és a nem-katonai infrastruktúrát. De hát, ugye, egy háborúban elkerülhetetlenek a járulékos veszteségek – teszik hozzá. Katonai szempontból a civilek elősorban a hadműveleteket zavaró tényezők… (Amiképpen a hadifoglyok is, ezért igyekeznek azoktól mielőbb megszabadulni valamiképpen.)
A „humán” veszteségekről mindkét fél hallgat vagy mellébeszél; de még a humanistább – óvatosabb – becslések szerint is több tízezer halott fekhet már szerte a sztyeppén, a herszoni réteken, ahol egykor – ideiglenesen – elföldelték a hősi halált halt Zseleznyákot, a szovjet partizánt.
Forrás: Argumenti is fakti