A helló nem köszönés – a protokollszakértő nem nyelvész

A „helló” nem köszönés, mondhatnánk helyette azt is, hogy „zeller” – vallja Görög Ibolya protokollszakértő. Valóban mondhatnánk, éppannyira zöldségeket beszélve, mint a Miniszterelnöki Hivatal volt protokollfőnöke, aki szerint olyan sincs, hogy „jó napot!”, a nyelvtanilag helytelen beszéd pedig olyan, mint a szájszag.

Egy orosházi hírportálon a napokban jelent meg Görög Ibolya előadásának beszámolója, amelyet az Orosházi Keresztény Ifjúsági Klub évadnyitóján volt szerencséjük meghallgatni az érdeklődőknek. A cikk tanúsága szerint a Miniszterelnöki Hivatal volt protokollfőnöke az illemről tartott előadást, ami önmagában még nem is lenne meglepő. Az már annál inkább, hogy egy ilyen témában elhangozhattak a fentiekhez hasonló kijelentések.

Jó napot, helló – viszlát!

Oldalunkon már volt szó arról, hogy annak ellenére, hogy a köszönést gyerekkorunktól kezdve gyakoroltatják velünk, mégsem olyan egyszerű megtalálni, megtanulni a megfelelő köszönési formulát. A tinédzserek gyakran csak egy motyogást vetnek oda a felnőtteknek, a gyerek nem köszön a szomszédnak – ezek mindennapos jelenségek. Ám nem kell feltétlen azt gondolnunk, hogy ilyen esetekben a gyerek illetlen akar lenni. Lehet, hogy csupán zavarban van, és nem tudja, hogyan is kellene köszönni. Hiszen míg a rokonok egy részének is tökéletesen megfelel a helló vagy a baráti körben kimondottan menő csőváz, krumplis tészta!, addig a szomszédban lakó harmincas családapának érezhetően más dukálna. De vajon mi?

Ha Görög Ibolyára hallgatunk, akkor biztosan nem a jó napot a megfelelő forma. Az említett cikk ugyanis a következő előadásrészletet közli:

A helló nem egy köszönés, mondhatnánk helyette akár azt is, hogy zeller! Olyan pedig, hogy “Jó napot” nincs, helyesen azt mondjuk, “Jó napot kívánok”!

Tehát, ha hihetünk a cikk írójának (és miért ne hinnénk?), Görög Ibolya tagadja a jó napot nyelvi forma létezését, illetve a helló kifejezést nem a köszönési formák közé sorolja. Mindkét gondolat megdöbbentő. Nagyjából annyira abszurd a jó napot köszönés puszta létezésének el nem ismerése, mint a székelyeknek tulajdonított mondás kezdése, hogy „a sör nem ital, az asszony nem ember”.

A jó napot egy létező nyelvi forma. Emberek ezrei használják nap mint nap országszerte. Éppen ezért azt állítani róla, hogy nincs, teljesen értelmetlen és érthetetlen. Görög Ibolya valószínűleg úgy érti ezt az irracionális közlését, hogy a jó napot helytelen nyelvi forma, és ahhoz, hogy helyes legyen egy kívánok szót kell még odabiggyeszteni a végére. Ezzel viszont az a baj, hogy nyelvészetileg hibás elgondolás, tévhit, hiszen már sokszor szó volt róla, hogy nem lehet elkülöníteni eredendően helyes és helytelen nyelvi formákat vagy nyelvváltozatokat, legfeljebb közléshelyzetnek, szituációnak megfelelő és kevésbé megfelelő nyelvi formákat vagy nyelvváltozatokat.

A helló esetében szintén elgondolkodtató a volt protokollfőnök megnyilvánulása. Ha nem köszönés, akkor mégis mi a helló? (A megfejtéseket hozzászólásokban várjuk, nekünk csak egyetlen lehetséges megoldás jutott eszünkbe: a helló mint a kész, ennyi vagy a majd meglátjuk kifejezések szinonimája. Például egész gyakran találkozni olyan mondatokkal, hogy elmegyünk oda, azt helló vagy, hogy megkérdem, [azt] helló.)

Visszakanyarodva a köszönés kapcsán felmerülő nehézségekhez: fontos még egy dolgot átgondolni. Jobb-e az, ha nem köszön az illető (legyen az gyerek vagy felnőtt), annál ha a jó napot vagy a helló köszönést választja. A válasz nyilvánvalóan nem. Jobb-e egy stílusában épp az ellenkezőjét éreztető jó napot kívánok köszönési forma, egy kedves jó napot köszönésnél? Nem. Jobb-e az, ha stigmatizálunk nyelvi formákat és az azokat használó embereket, annál ha végre megértjük, hogy minden ember másképp használja a nyelvet?

A helytelen beszéd olyan, mint a szájszag?

Tekintsük el attól, hogy szerintünk nincs olyan, hogy helytelen beszéd. (Azt már sok korábbi cikkünkben is, és itt is leírtuk, hogy miért téves és káros az a felfogás, amely szerint van.) Foglalkozzunk inkább magával a hasonlattal! Miért lehet olyan a helytelennek bélyegzett beszéd, mint a szájszag? Az érintett cikk szerzője azt írja, hogy Görög Ibolya elárulta, miért hasonlít a szájszag a helytelen beszédhez, de sajnos ezt a cikkben többszöri olvasásra sem találtuk meg. Így csupán találgatni tudunk.

Kézenfekvő ötletnek tűnik, hogy azért lehet így, mert a szájszag kellemetlen, ám nagyon ritkán szólunk érte. Nekünk is kellemetlen lenne, neki is, így úgy vagyunk vele, hogy inkább elviseljük. A számunkra kevésbé tetszetős kifejezéseknél is fennállhat ez a lehetőség. Ha például a beszélgetőpartnerünk sokat használja az érted szót vagy suksüköl, zavaró lehet. De nem szólunk érte, mert kevésbé tartjuk fontosnak, mint a mondandójának tartalmát. Ezt az értelmezést azonban el kell vessük a mi esetünkben, hiszen az előbbiekben épp az ehhez hasonló alakok tiltásáról volt szó az előadó részéről. Ha pedig tiltjuk, tagadjuk létezésüket, akkor nem fogadhatjuk el.

Egy másik, hasonló tipp a webbeteg.hu szájszagról szóló cikke alapján ötlött fel bennünk. „A szájszag általában ártalmatlan, azonban nagyon zavaró lehet” – írja a cikk. Alapvetően így van ez a nyelvhasználattal is. Általában ártalmatlan, de nagyon zavaró lehet. Viszont míg a szájszag ellen érdemes tenni, mivel ezzel mindenki jól jár, addig az egyesek által helytelennek bélyegzett nyelvhasználat ellen szükségtelen fellépni, mivel ezzel a nyelvművelőkön kívül senki sem jár jól.

Végül következzék a legvalószínűbb és egyben legszörnyűbb kifutású elgondolásunk. A szájszag azért olyan, mint a helytelennek bélyegzett beszéd, mert ha ilyenünk van, szájszaggal/helytelen beszéddel rendelkezünk, akkor jobb ha nem nyitjuk ki a szánkat. Akkor inkább tartsuk csukva, és kerüljük a kommunikációt. Mindez a hétköznapi életben a társalgások kerülését és a magunkban való bizonytalanságot erősíti, nyelvészeti szempontból megfogalmazva: nyelvi bizonytalanságot eredményez. Erről pedig tudjuk, hogy mennyire káros az adott személyre nézve.

Egy a lényeg

Zárásképp hadd idézzük a Görög Ibolya előadásáról szóló cikk zárszavát:

Egy a lényeg: hallgassunk az ösztöneinkre, mert mindig megsúgják, mit kell tennünk az adott szituációkban.

Ez már csak azért is érdekes, mert tökéletesen ellentmond mindannak, amiről a cikk és az előadás szól. Az illem épp az ösztönösséget igyekszik féken tartani. Én ösztönösen jó napot-tal vagy helló-val köszönök, mert adott szituációban azt vélem helyesnek. Ösztönösen irtózom azoktól, akik az adott szituációtól függetlenül helytelennek kiáltanak ki bizonyos alakokat, és ösztönösen néhány keresetlen szavam is lenne hozzájuk. De a protokoll miatt ezeket nem mondom ki. Így hát nem marad más, mint búcsúzni az olvasóktól:

Jó napot KÍVÁNOK!

Megjelent a NYEST (Nyelv és Tudomány) Leiterjakab rovatában 2014. szeptember 4-én.

A szerkesztő megjegyzése

Lásd: Orbán Viktor: Helló, röfi, helló, Tusnád – viszlát, Röfi?