A társadalmi csapdák egy típusát legtalálób­ban a Szaladok a pénzem után csapdájának lehetne ne­vezni. A csapdák e típusát az Eladok egy dollárt játékkal szokás illusztrálni. (Shubik, 1971.)
A játék a következők­ből áll. Valaki két játékos között árverésre bocsát egy dollárt, a következő feltéte­lekkel: – A két játékos közül az kapja meg a dollárt, aki végül is túllicitálja a másikat. – A téteket mindig 25 centtel kell emelni. – A játék végén mindkét játékosnak, a győztesnek is, a vesztesnek is be kell fi­zetnie a kasszába utolsó licitjének összegét.Tegyük fel, hogy A játékos kezdi a játékot, és 25 centet ajánl a dollárért. B játékos erre rálicitál, és 50 centet ígér érte. Tételezzük fel, hogy A játékos ekkor gondolkozni kezd, mit tegyen. Álljon-e meg, vagy folytassa a licitálást? Ha megáll, akkor ki kell fizetnie utolsó licitjét, vagyis 25 centet, és nem nyer semmit. Jobban jár tehát, ha továbbmegy, és 75 centet ajánl, mert ha a másik nem megy tovább, akkor így
megkapja a dollárt, s utolsó licitjének kifizetése után is marad még 25 centje. Meg­
ajánlja hát a 75 centet. Ek­kor B játékoson van a sor; ő is hasonlóképpen gondolkodik. Ha megáll, 50 centet ve­szít (ennyi volt utolsó licitje), ha tovább megy, s megajánl­ja az 1 dollárt, akkor nem veszít semmit, mert kap egy dollárt, és utolsó licitjeként kifizet 1 dollárt. Újra A játé­koson van tehát a sor. Ha megáll, 75 centet veszít; s ha továbbmegy? Akkor sem nyerhet semmit, sőt akkor is veszít (mert utolsó licitje 1 dollár 25 cent, s nyeresége 1 dollár), ámde 75 centtel szemben csak 25 centet veszít. Ráajánl hát ellenfelére.
S minthogy a megállás mindig nagyobb veszteség­gel jár, mint az ellenfélre való rálicitálás, így folyik az egyre esztelenebb versen­gés az 1 dollárért, aminek a
megnyerése már 2, 3, 4, s egyre több dollárjába kerül a versengőnek. Kísérleti játékok során még kispénzű diákok sem igen tudtak meg­állni négy-öt dollár alatt.


Ezt a játékot a fegyverkezési verseny modellálására szok­ták használni. Adva van, mondjuk, két ország – s tud­juk, sok ilyen két ország van –, amely kölcsönösen igényi
tart egy bizonyos területre.
Az egy dollár ebben az eset­ben azt a földterületet jelenti. amelyet az egyik ország a
másik legyőzésével szerezhet meg. A dollárért felajánlott összegek a fegyverkezésre fordított összegeknek felel­nek meg. S akárcsak a játék­ban, a fegyverkezési verseny
mechanizmusát is az mozgat­ja (sok más tényező mellett), hogy a győzelem biztosítása
érdekében állandóan növelni kell a fegyverkezésre szánt összegeket, még akkor is, ha ezek az összegek már rég meghaladják a szóban forgó terület értékét. Elég, ha a
méregdrága fegyverekre – amelyeket gyakran kezelni sem tudnak – miiliárdokat költő kisebb-nagyobb álla­mokra gondolunk; miiliárdokat, amelyek hiánya gyakran nagyobb kárt okoz az adott országnak, mint ami hasznot ellenfeleik „legyőzése” vala­ha is hozhaína. E csapda an­nál is inkább veszélyes, mert a tét gyakran nem is egy
megszerezhető „terület”, ha­nem az egyik vagy mindkét fél saját szuverenitása, függetlensége. Gyakori ugyanis az, hogy a fegyverkezési spi­rált egy védekező, defenzív,
a saját biztonságát féltő or­szág védelmi fegyverkezése indítja el (s itt gyakran a Rapoport által leírt „zéró összegű csapda” játszik közre), ami azonban mit sem
változtat azon, hogy az egy­szer már beindult fegyverkezési eszkalációt rendkívül nehéz megfékezni.

Forrás: Hankiss Elemér: Társadalmi csapdák, 1979 / Digitéka

Megjelent a TETT (Természet – Ember – Tudomány – Társadalom), A Hét negyedévi melléklete VII. évfolyamának 24-25., Játékaink című számában 1983-ban (az év 1-2. összevont számaként).