Oláh Ibolya megbabonázott. „Mélység, dekadencia, profizmus” – jellemzi az egyik méltatója. Elképzeltem dalokat az ő előadásában, hiszen ahogy az egyik zsűritag egyszer mondta, egyetlen hamis hangot soha nem hallott tőle, pedig akkor már több dalt is elénekelt „edzésen” és a versenyen a kis csaj. Nem ábrándultam ki belőle, amikor a nyilvánosság előtt elmondta – nem illik ide a ‘bevallotta’! –, hogy „lányt szeret”. Néztem a remekléseit, és hamar tudatosodott bennem, hogy legfőbb aduja – mit aduja? titka! – az, hogy mindig magát adja, hogy a rengeteg munkán és az istenáldotta őstehetségen, zsenialitáson is átsüt a léleknemesítő szenvedés. Nem mindenki képes a szenvedést tehetségbe oltani, valószínű, hogy a kettő feltételezi egymást.
Tizenkét évvel ezelőtt, 2009 áprilisában énekelte ezt – Máté Péter – S. Nagy István dalát –: Hazám. Őszintén, átéléssel: „Ez itt az én hazám.”
Macron kemény Magyarországgal és Lengyelországgal, ugyanakkor azt mondja, tárgyalni kell velük, amíg csak lehet – nehogy kiváljanak az EU-ból. Ki nem gondolt arra, hogy Emmanuel taktikája a halasztás: az idei választások a két országban mindent megoldhatnak. Thomas Mann azt írta, Európa, vigyázz! Most talán azt írná, Európa, segíts!
Klímaváltozás – ember okozta? Olvassuk, hogy a romániai megkérdezetteknek még kétharmada sem hiszi. Nem ezért, de tényleg helyesebb a mostani történelmi klímaváltozásról beszélni, hiszen fordult már meg a klíma különböző természeti hatásokra. Schmidt Mária szellemi NER-etalon viszont ezt sem érti, amiből következik, hogy jobban tudja… És az a tekintet!
Partnerünk és kollégánk, az Újnépszabadság főnöke pókhoz hasonlítja magát: „Én itt csak egy nagy öreg pók vagyok, aki összegyűjtögeti a világháló ízletesebbb morzsáit, és azt rakosgatja a hálójába.” Ismerve nevét (Kereszty András) és – főleg – a humorát, nem csodálkozunk rajta, hogy mit választott illusztrációnak. (Persze azért nem önarckép…)
Vetítik, sugározzák az Elk*rtukat Erdélyben! Új szavazókat remélnek, ezúttal az élők sorából, a biztos halott szavazók mellé? A Transindex híre alá ezt írtuk hirtelen lehiggadásunkban:
1. Még szerencse, hogy ez nem kampány.
2. És ha a román közszolgálati rádió vezetősége tiltakozik? Hasonló kampányakcióra Romániában választásokon nem kerülhetne sor az audiovizuális törvény értelmében!
3. Talán még fizet is (reklámpénzt) a magyar előfizető, hogy ezt a magas művészi színvonalú, a kritikusok szerint a leggyatrábbnak osztályozott alkotást láthassuk?
4. A szexuális nevelés csak a családban történhet: látjuk is magunk előtt az erdélyi magyar anyát, amint megmagyarázza kislányának/kisfiának az „(el)kúrni” jelentését, a szó – valaha – szoros és átvitt értelmét… Hát még a román gyermekek hogy fogják élvezni az Am f#tut-o címet…
5. Külön dühünk: a „film” egyik szereplője, ráadásul marosvásárhelyi, azt nyilatkozza: kevés magyar filmet látni Erdélyben, alig várja a bemutatót. Tehát mert magyar film… Ide a Mein Kampfot, rég olvastunk egy kis jó német irodalmat!
6. Az RMDSZ büszke lehet: misto demers, ezzel a történelmi sikerével kétségkívül beszopja magát az új magyar kormány lelkébe.
Komolyra fordítva a szót: nem akad senki, aki hivatalosan tiltakozzon? Sehol egy petíció?
„Úriember nem gyárt szójátékot” – mondta Freud Zsiga. Azóta az úriember fogalma sokat változott. A három festő: Éthosz, Porkosz, Cseremisz
Kiemeltük Vásárhelyi Mária véleménycikkéből: „Nálunk mindössze a lakosság 37 százaléka beszél egy idegen nyelven, ugyanez az arány Lengyelországban 62, Csehországban 69, Romániában 74, Szlovákiában 85, Szlovéniában 92 százalék, és még Bulgáriában is magasabb, mint nálunk.” Tragikus. Romániában négyszer annyian, mint Magyarországon! A mindkét országhoz erős szálakkal kötődő Kelemen Hunor szövetségi elnök keresve sem találna jobb kortesszöveget az áprilisi kampányra, kiegészítve az Elk*rtuk intenzív hatását Erdélyben.
Szerkesztés közben, egy ötven évvel ezelőtti cikkben, pontosabban interjúban felvillan Asztalos István neve. Az íróé: a nehéz sorsú munkásíróé. És rövid emlékezetünket dicséri, hogy bevillan egy három nappal ezelőtti dokumentum-cikkből az is, hogy bizony a mi erdélyi Asztalos Istvánunk (aki az anekdota szerint néha saját termetén viccelődve úgy mutatkozott be: „a legkisebb magyar író”) 1943-ban elnyerte a Baumgarten-díjat, ami lehetővé tette számára, hogy kilépjen a gyárból, és csak az írásnak éljen. Asztalos István neve azért is fennmarad, mert 1956-tól ő volt a Napsugár gyermeklap alapító főszerkesztője.
Sokan képtelenek felfogni, hogy a létezett diktátor idején gyakran éreztük magunkat a mennyben. Hooogy? Hát úgy, hogy beálltunk egy-egy sorba, és megtapasztaktuk az örökkévalóságot.
Márki-Zay, Orbán, Gyurcsány, Putyin, Kínai Kommunista Párt, Simion… Hogy kerülnek ezek össze? Csodálkozunk, hogy erre senki nem figyelt fel, főleg pedig az RMDSZ elnöke, vezetősége. Szóval az ATV interjúvolja MZP-t, a kérdező felveti a választási – miniszterelnök-jelölti – vita kérdését: mit szól MZP ahhoz, hogy Orbánék (pontosabban egy Hollik, mert másképp nem nevezhetjük) azzal hárítottak, hogy MZP „beosztott” (a Gyurcsányé, nyalván), márpedig Magyarország miniszterelnöke nem áll le vitázni egy beosztottal. Előre tudjuk a választ, ki is fejti MZP, hogy Orbán a beosztott, ez is ismert, hogy Putyin meg a Kínai KP… de hoppá!!! álljunk csak meg! egyszer csak azt mondja MZP: „… ha ez lenne a logika, akkor én Putyint kellene kihívjam vagy a Kommunista Pártot, ha Orbán nem tudja a kommunisták nélkül eldönteni, hogy a mi pénzünkből merre menjen a vasút, vagy nem tudja Putyin nélkül… hogy mondjam… eldönteni, hogy ő támogathatja az Úz völgyi temető megmaradását, vagy… és a többi már nem érdekes… Orbán nem tudja Putyin nélkül eldönteni, hogy támogathatja-e az Úz völgyi temető megmaradását? De hát Orbán az Úz völgyét nem… és akkor SSimion, a fociultra Úz völgyi vezér Moszkva embere… és SSimion eszményképe Orbán… mi kezd itt összeállni??? Ezt hallják Kelemenék? De főleg az Úz völgyiek?