Végső nyugalomra helyezték hát Vilkát, Ágoston Vilmost. Közöltük a cikkeit, fájdalmasan keveset, hiszen a csalódottsága mellett súlyos betegsége is megviselte, és tudta, hogy nagyon kevés ideje van hátra az életéből, de közöltük – vitát kiváltva – a levelezésünket is, főleg a zavaros amerikai eseményekről, de itteni dolgokról, múltbeli epizódokról is. Kevesebbet az indulásról, ötük – Ágoston Vilmos, Huszár Vilmos, Molnár Gusztáv, Szilágyi N. Sándor, Tamás Gáspár Miklós – 1974-es jelentkezéséről: a Szövegek és körülmények megjelenéséről (Bretter György kezdeményezésére, szerkesztésében és előszavával), aminek A (régi) Hétben is nagy volt a visszhangja. Nagyon hiányzik.
Hogy a „nemváltás” létező dolog, arról régen tudunk. (Aki a váltás ellentétére gondolt, gondoljon a nem – fiú/lány – megváltoztatására.) Ha a társadalomban valami létezik, természetes, hogy arra vonatkozhat jogszabály. Akkor mi ez az idiotizmus a „gyermekkori nemváltással”, amiről a szegény népet faggatják, stresszelik, nem tartva tőle, hogy igenváltóvá válik? A ma született Lakmusz egy fél mondattal elintézi: „a műtéteket nem is lehet kiskorúakon végezni”. Tehát törvény tiltja. Tehát a kormány arra kérdez rá, hogy az emberek akarják-e, hogy a gyermekük nemét törvényellenesen megváltoztassák. Vajon az agyváltók ezt saját maguktól megkérdezték? Mert hogy nem maguktól jutott eszükbe, az tuti. Milyen választ várnak erre a hülye kérdésre a néptől?
Dúl a magyar ellenzékiek körében a demokratikus fanyalgás, helytelenítés, „etikusság”. MZP-n vagy van sapka, vagy nincs sapka. Kinek ez nem tetszik rajta, kinek az. Vélemények ütköznek, neves szakértők tanácsolják a lecserélését (nem lehet), a hozzászólók többsége nem úgy csinálná, mint ő, túl agresszív/túl köznapi, túl igazodik/nem eléggé igazodik az ellenzéki pártokhoz, a kényesebbje nem szereti, hogy nemi irányultságot említ Orbán Viktor (párt)családjával kapcsolatban stb. – hangsúlyozzuk, csak az ellenzéki oldal szimpatizánsairól van szó, illetve akik annak vallják magukat. Pedig végre egy harcos! Ahogy jegyzetében Ungvári Rudolf írja: aki „jobbegyenesekkel jött”. Aki nem szívbajos, és tudja, hogy bármit mond, mocskolódásban és hazudozásban tizedét sem teszi ki annak, amit a hatalom gyakorlói művelnek. Aztán van a „mindenki felelős” vádaskodó; ő azt várná el, hogy az ellenzék sajtója, polgárai például „farhát-ügyben” ne gúnyolódjanak, inkább számolják fel ők a szegénységet.
Markó Béla lassan olyan lesz, mint Karikó Katalin: hovatovább nem győzünk beszámolni rangosabbnál rangosabb díjairól. Ha nem lett volna írói-költői pályáján a szünet a politika miatt, vajon több díja lenne, mint így, most? Wikipédia-szócikke naprakészen várja a számolóművészeket. Közben persze tudjuk, hogy nem mennyiség kérdése, másrészt meg kellene várni azt a rá váró további két alkotó évtizedet, ami jelentősen gyarapítja a „tételeket”: Verseskötetek, Esszé, napló, próza, Előadások, interjúk, Fordításban megjelent művek, Tanköny, Díjak, elismerések. Utóbbiakból azért emeljük ki az elsőt és az utolsókat: 1974 – A Marosvásárhelyi Írói Társaság debütdíja; 2021 – Aranytoll-díj (új nevén: Aranytoll-életműdíj), Kriterion-koszorú; 2022 – Baumgarten-emlékdíj. És ezek között még ötven év sem telt el. Derülünk magunkban – ha még mindig gyakorló politikus lenne, hogyan hatna „kultusza” a lapunkban… s rólunk miket írnának erre fel?
„Úriember nem gyárt szójátékot” – mondta Freud Zsiga. Azóta az úriember fogalma sokat változott. Beszopta magát a felettesei szívébe.
Képes lesz Orbán megint nem kiállni vitára a választás előtt? Igaz, hogy megalázó ruhákat kapott – de hát férfi… Az emberei nem képesek megmondani neki, hogy ez gyávaság? Amikor kiderült, hogy milyen kifogást találtak, szinte szóról szóra az jutott eszembe, mint Gábor Györgynek: „Nem tudom, nem lesz-e baja Orbán beosztottjának, Hollik Istvánnak, amikor megüzente Márki-Zay Péternek, hogy egy beosztottal nincs értelme vitatkozni. Mert amúgy igaza van: Orbánnal, Putyin beosztottjával tényleg nem érdemes vitatkozni.” Másfelől: akkor vitatkozzon Gyurcsánnyal! Visszavágót! Tessék szépíteni!