A Facebook uszadéka – a Régi Fotók Erdélyből csoportnak 49 ezer tagja van! – elém vetett egy régi képet. Lehetnék én is tagja a csoportnak (végvár mintára végtag?), hiszen áldott emlékű nagyapám a város jeles szabómestere volt, segédet is foglalkoztatott a Bolyai utcai műhelyében (ami nem akárhol volt ám, hanem az iskola oldalában!), de főleg azzal maradt fenn az emléke, hogy aktívan részt vett a vásárhelyi Munkásotthon létrehozásában (amelyről anyám elbeszéléséből annyit tudok, hogy valahol a mai színház-tér mögött volt),
ez a délceg férfi Gyulai Ferencz fényképén minden bizonnyal egy székely úriember lehetett (van ilyen fogalom? MB-vel beszéltünk egyszer erről), szemmel láthatóan elszakadt-elszakított fénykép volt (amiről az jut eszembe, amit anyám írt egy fél-kép hátára, amelyen csak ő látható, a koszorúslány, a jobbján álló alak a kontúrja mentén kimetszve: „Szegény Misit kivágtam”), de ezt a képet utána vissza-összeragasztották, patinás szép barna fotó, a korban csúcs volt, a férfi jobb bajszát egy fehér folt mulatságosan megnöveli, jó, hogy nem retusálták (ahogy az orvos mondaná: „a rossz hírem az, hogy önnek van egy folt a tüdején, a jó hír az, hogy Photoshoppal egy perc alatt kiszedem”), ezt leszámítva akár nagyapámra is hasonlíthatna, neki is volt bajusza, magas homloka, még foltja is volt, neki a tüdején, gümőkor vitte el 1928-ban, miután a Sziguránca többször elvitte előtte a pincéibe, mert romantikus kommunista volt (nem érte meg a legnagyobb unokája megszületését sem, akit német megszálló apa nemzett, jobb is, hogy nem érte meg), szóval nézem a képet – kire ‘hajaz’? (népies kifejezés, mégis valamiért idegen), nézem, és belém döbben:
Lehet, hogy így ezen a két képen itt nem annyira feltűnő, de a felsőn az arcvonások egyre inkább olyannak tűntek, mint Gyuri, Bartha György enyedi osztálytársam, a későbbi tanár-költő vonásai, arckifejezése. Tavaly augusztus 5-én halt meg, elmúlt egy évszaknyi idő.
Bukkan elő, jut eszembe mindenről egyre több barátom alakja, akikért érdemes volt élni.