„Csak a kormányzati iparpolitika lehet hatékony ösztönzője a termelésnek, amelynek a célja a kormány által kreált mesterséges korlátozások felszámolásával segíti a termelőket hogy megvalósítsák saját céljaikat” – olvasta a Metazin a Discourse magazinban Robert Tracinski elemzését a szuverenista iparpolitika újraéledéséről.
Az elmúlt években a fejlett országokban és mindenekelőtt az Egyesült Államokban reneszánszát éli az iparpolitika. A gyárak Ázsiába és részben Latin-Amerikába történő ó kiszervezése már a kétezres évek eleje óta vitákat vált ki.
A 2012-es kampányban Obama és Romney is egymást vádolták a termelés külföldre telepítésének támogatásával. Trump elnök évei alatt még nagyobb lendületet vett az iparvédelem, amely a gyárak hazatelepítése és a gazdasági nacionalizmus. A kereskedelmi háború és az iparvédelem Biden elnök idején sem hagyott alább. A most folyó elnökválasztási kampány során a jelöltek tovább emelik a tétet.
Trump százszázalékos vámot vetne ki a kínai autókra, egyebek között a BYD gépkocsijaira, amelyeket Mexikóban állítanak elő, és így az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény értelmében vámmentesen exportálnak az Egyesült Államokba.
Tracinski megjegyzi, hogy az újraiparosítás nemcsak gazdasági, hanem nemzetbiztonsági kérés is. A koronavírus miatti lezárások okozta hiány rávilágított, hogy a stratégiai autonómiához elengedhetetlen a stratégiai termelés hazatelepítése. De azért még a kritikus szektorokban sem érdemes autarkiára törekedni, egyrészt mert van, amiből a hazai előállítás jóval drágább, mint az import. Ráadásul számos fontos nyersanyagokból mindenképpen importra szorul még Amerika is. A gazdasági és nemzetbiztonsági kockázatokat jelentősen csökkenti, ha a stratégiai üzletágakban külföldi szövetségeseivel üzletel egy ország. Arról nem is beszélve – teszi hozzá Tracinski –, hogy a célzott állami ösztönzők gyakran pocsékba mennek, mivel olyan területet támogatnak, amely nem piacképes. Sőt, gyakran maga az átgondolatlan protekcionizmus és a gazdasági nacionalizmus okoz súlyos nemzetgazdasági károkat. Tracinski példaként a belföldi vízi kereskedelemre vonatkozó törvényt említi. Az előírások értelmében a belföldi kereskedelmet kiszolgáló kikötőkben csak Amerikában gyártott és amerikai cégek által üzemeltetett hajók köthetnek ki. A szabályozás hatására a belföldi kereskedelem rendkívül drága, ami viszont visszaveti a termelést. A magas belföldi speditőr költségek miatt olcsóbb orosz gázt venni, mint a belföldön kitermeltet behajózni.
A gyártás hazatelepítésének ráadásul gyakorlati korlátjai is vannak – figyelmeztet Tracisnski. Mindenekelőtt a munkaerőhiány. Az Egyesült Államokban szakemberből és kétkezi munkásból sem áll elég rendelkezésre egy jelentősebb újraiparosítási hullám kiszolgálásához. A gazdasági nacionalizmus hívei pedig nem akarnak több bevándorlót, ami nélkül viszont aligha lehet fokozni a termelést – jegyzi meg a libertárius szerző. A tervgazdasági módszerek helyett az államnak inkább kivonulnia kellene a gazdaságból, és a fölösleges szabályozások csökkentésével kellene serkentenie a munkahelyteremtést.
Tracinski a szigorú bevándorlási szabályok mellett a túl rigorózus környezetvédelmi szabályozásban látja a munkahelyteremtés legnagyobb akadályát. Egyebek között ezért nehézkes az amerikai lítium kitermelése, ami miatt az ország továbbra is kínai importra szorul.
Vagyis – foglalja össze a cikket Tracinski – az állam azzal ösztönözheti a leginkább az ipari termelést, ha az akadályokat bontja le a vállalkozók előtt, és nem pedig aktív módon próbálja megoldani a problémákat.
Forrás: Újnépszabadság
