A méltóságteljes elmúlásért küzdő Karsai Dániel alkotmányjogász az év embere · A modern technológia reményt ad, hogy tovább tarthat az elviselhető élet.
Karsai Dániel azért küzd, hogy súlyos, halálos betegséggel élve joga legyen méltósággal befejezni az életét, ha úgy dönt. Ezért fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához, és ezért fogalmazott meg népszavazási kérdést is. De a 46 éves alkotmányjogász küzdelmének vannak más dimenziói is: arról is szól, hogy ma Magyarországon a súlyos beteg anyagi helyzetén múlhat, képes-e olyan életet élni, amit emberhez méltónak érez. Szól a fontos közügyekkel kapcsolatos döntéseinkről: arról, hogy tartható-e népszavazás az emberi élet legnehezebb, legösszetettebb kérdéseiről, mint amilyen a halálba segítés.
És szól a közélet méltóságáról: arról, hogy sárdobálás helyett tudunk-e tisztelettel vitatkozni. Ez utóbbi a magyar közéletben olyan ritka, hogy sokak számára egyenesen megdöbbentő lehetett Karsai Dániel visszafogott hangneme. Az ügyvéd szerint talán nemcsak az ügynek, hanem ennek a szokatlan hangnak is szól, hogy a Magyar Hang olvasói elsöprő többséggel szavazták meg őt az év emberének.
Reggel hétkor újságíró kollégám ír üzenetet, sok szerencsét kíván az interjúhoz. Számon tartotta, hogy karácsony előtt találkozom Karsai Dániellel. Ez az ügy, ez a helyzet nagyon más, mint a hétről hétre következő esetek. Arra gondolok, hogy a betegséggel való küzdelmen túl ez sem lehet könnyű: megtestesíteni egy közös, nagy ügyet, amely közben ennyire személyes. Az alkotmányjogász már a sokadik interjút adja, beszélgetéseken vesz részt, dokumentumfilm készül róla, a hétköznapjait egy fotóriporter is dokumentálja – akkor is ott van, amikor megérkezünk az angyalföldi lakásba. A beszélgetés előtt sokat gondolkodtam, hogy ebből az óriási figyelemből vajon mi az, ami terhes Karsai Dánielnek, és mi az, ami segítség. Mik ilyenkor a jó mondatok? Aztán a beszélgetés végül mégis könnyen és gördülékenyen megy. Karsai Dániel szívesen beszél az ügyéről, mindig van róla mondanivalója.
– Hál’ istennek, jól érzem magam. És azt mondom: menjen az élet minél tovább. Ami igazán feldob és segítséget jelent nekem, az az, hogy ez az ügy ilyen szépen megy előre. Jó lenne, ha minél többet beszélnénk róla – válaszolja az ügyvéd arra a kérdésre, hogyan segíthet neki az, aki támogatni szeretné őt.
Az amiotrófiás laterálszklerózist (ALS) 2022-ben diagnosztizálták nála. A betegség, amely a mozgásért, a beszédért, a légzésért és a nyelésért felelős izmok elsorvadásával jár, úgy végződik, hogy a betegnek teljesen tiszta tudattal, de egy mozgásképtelen testben kell élnie. A diagnózis idején még csak a fél keze volt gyenge Karsai Dánielnek, ma már kerekesszékben él, a lábát és kezét is csak nagyon korlátozottan tudja használni. A hangjával már nem mindig boldogulnak beszédfelismerő programok, de élőben könnyen elbeszélgetünk. Előző nap még a róla készülő dokumentumfilmhez nyilatkozott, három és fél órán keresztül. Végül a filmesek fáradtak el, nem ő. Amikor dolgozik, a kollégáinak diktál: legutóbb egy alkotmányjogi panaszt és a saját strasbourgi ügyében ellenérveket a kormány észrevételeire.
– Az viszont fárasztó, ha egy nap tízszer el kell mondani, hogy vagyok. Hát, egyébként sz.rul. Menni nem tudok, állni még megyeget. Ennek ellenére a lényeg továbbra is megadatik – részletezi jelenlegi nehézségeit. A lényeg számára elsősorban kommunikációt és a kreativitást jelenti, és azt, hogy foglalkozhat a joggal.
Nemcsak a saját ügyével, hanem például azzal is, hogy hosszú évek után az Alkotmánybíróság átengedte a kereskedelmi és iparkamarai tagdíjról szóló népszavazási kérdést – ezt éppen akkor közölték, amikor karácsony előtt két nappal megérkezünk az angyalföldi lakáshoz. Több fórumon már nem lehet megtámadni a népszavazási kérdést, vagyis megkezdődhet az aláírásgyűjtés. Ebben a népszavazási kezdeményezésben Karsai Dániel semmilyen módon nem vett részt, de nem győzi hangsúlyozni, hogy egy alkotmányjogász szemében ez milyen fontos fejlemény: tizenöt éve nem tudott senki sem elkezdeni aláírást gyűjteni országos népszavazásra, minden kérdés fennakadt a választási bizottság vagy legkésőbb a bíróság szűrőjén.
– Ha ez valamilyen irányba befolyásolja a mi népszavazási kezdeményezésünket, az mindenképpen pozitív. Bár teljesen más témáról szól a kérdés, az egyértelműség szempontjából átment. Bízhatunk abban, hogy a mi kérdésünk is átmegy. Mindenesetre fel vagyok tőle dobva, egész délután ezt fogom elemezni – mondja Karsai Dániel. Az ügyvéd nemcsak a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, hogy a magyar állam biztosítsa számára az életvégi döntés lehetőségét, hanem népszavazást is kezdeményezett azzal a céllal, hogy ne legyen büntethető, aki súlyos és gyógyíthatatlan betegek öngyilkosságában közreműködik – a kérdéseket testvére, Karsai Péter nyújtotta be a választási bizottsághoz a Momentum támogatásával. Jelenleg Magyarországon nemcsak hogy nem adott Karsai Dániel számára a kegyes halál lehetősége, de még azoknak is büntetőjogi következményekkel kellene szembenézniük, akik segítenek neki elutazni Svájcba, ahol az eutanázia legálisan vehető igénybe.
– A mi kérdésünk azt a nagyon izgalmas alkotmányjogi dilemmát feszegeti, hogy lehet-e bonyolult életviszonyokról népszavazást tartani, vagy csak viszonylag egyszerűekről, mint például arról, hogy legyen-e kamarai tagdíj. Ehhez képest az életvégi döntésekről szóló népszavazási kérdés biztosan bonyolultabb. Nekem az az alkotmányjogászi meggyőződésem, hogy ilyen kérdésekről is lehet népszavazást tartani. Az alaptörvény nem arról szól, hogy népszavazást csak egyszerű kérdésekről lehetne tartani. Nem probléma az sem, ha a kérdés hitelesítése után sokat kell beszélgetni a kérdés tartalmáról. Erre való az aláírásgyűjtés: ez alatt az idő alatt komoly társadalmi párbeszédre nyílik lehetőség, ahol tisztázhatjuk, miről is beszélünk. Bonyolult kérdéseket nyilván nem kell mind a nyolcmillió választópolgárnak első olvasásra megválaszolnia. De a bonyolultság nem azonos az egyértelműség hiányával – magyarázza Karsai Dániel.
Szerinte talán azért szimpatizálnak sokan azzal, amit csinál, mert hosszú idő után az emberek most egy olyan közéleti szereplőt látnak, aki anyázás helyett normális hangnemben szólal meg egy fontos közügyben. – Úgy tűnik, hogy a magyar közbeszéd minőségét lehet kicsit finomítani, nem csak ebben a témában. Ez minden pénzt megér. Én el vagyok rá szánva, és abban a szerencsés-szerencsétlen helyzetben vagyok, hogy a betegségem miatt viszonylag kevés dologgal lehet engem felbosszantani. Beszól valaki? Vagy történik valami negatív fejlemény? Hát… basszus. Mi ez ahhoz képest, hogy nem tudok járni? – teszi fel a költői kérdést.
Mindez nemcsak azért megy könnyen neki, mert elhatározta, hanem mert egyszerűen erre van ihlete. Nem kellett küszködnie azért, hogy megtalálja a hangját ebben az ügyben, és azóta is ez a kreativitás viszi előre. És mivel kerüli a provokatív megnyilvánulásokat, senki nem tud és nem is akar támadóan viszonyulni az ügyéhez. Ő pedig mindenkivel beszélget – azokkal is, akikkel egyáltalán nem ért egyet. Nem tartja gazembernek azokat, akik nem tennék lehetővé az életvégi döntéseket, azért sem, mert ez szerinte hitkérdés – ahogy az a döntés is hitkérdés lesz, hogy ő maga önként távozik-e az életből, vagy sem. A világi jogalkotásnak pont ezért kellene szerinte lehetővé tennie az életvégi döntést: mert hitkérdés, nem árt senkinek, és nem lenne kötelező senki számára.
Az Év Embere cím birtokosaként idén Karsai Dániel dönt a Magyar Hang szerkesztősége által felajánlott százezer forintos adomány sorsáról, amit cikkünk megjelenése után az olvasók is kiegészíthetnek. Ő pedig a Bliss Alapítványt választotta – egy olyan szervezetet, amely súlyos betegséggel és fogyatékkal élőknek segít. Olyan kommunikációs technikákat tanítanak meg és bocsátanak a rendelkezésükre, mint a szemmel vagy homlokkal irányítható egér, amelyek teljes mozgásképtelenség mellett is biztosíthatják a számítógép-használatot. Az alapítvány nemrég kereste meg Karsai Dánielt, és felajánlották, hogy megismertetik ezekkel a technológiákkal arra az esetre, ha a beszédképességét is elveszítené.
– Minden egyes nappal erősebb bennem az érzés, hogy amíg tudok aktívan, jól kommunikálni, beszélni, diktálni, akár szemmel vagy homlokkal irányítható kommunikációs eszközt használni, addig az életemet értelmesnek tekinthetem, és jónak. Nekem ezek a lehetőségek felvillanyozók: reményt adnak arra, hogy sokkal tovább, akár az utolsó pillanatig tarthat a méltóságteljes létezés. És ha így van, akkor én a szó szoros értelmében boldog leszek, és semmilyen életvégi döntést nem fogok hozni akkor sem, ha van hozzá jogom. És ez nagyon király lenne. A franc sem akar meghalni – összegzi.
Egyelőre az elején tart e technológiák kipróbálásában, de bízik abban, hogy nála is működni fognak. A látogatás az alapítvány székhelyén egyszerre volt számára szívet melengető – és dermesztő. Feltűnt neki, hogy az alapítvány csak azt a szobát tudta felfűteni, ahol a beszélgetést tartották, a folyosókon már nem volt meleg.
– Számomra teljesen elfogadhatatlan, hogy a súlyos fogyatékkal élők szülei és a nekik segítő szakemberek az épületben is kabátban vannak. A támogatást, ami ezzel a megtisztelő címmel jár, nekik ajánlom fel, és remélem, sok olvasó fog csatlakozni – mondja az ügyvéd.
A szűkös anyagi lehetőségek nemcsak a súlyos betegeknek és fogyatékkal élőknek segítő Bliss Alapítványt hátráltathatják, hanem magukat a betegeket, így Karsai Dániel ALS-ben szenvedő betegtársait is. Ő maga szerencsésnek érzi magát, amiért a középosztályhoz tartozik, sikeres ügyvédi karrierrel a háta mögött. Így sok mindent megengedhet magának, ami könynyebbé teszi az életét. Például azt a szobabiciklit, amellyel egyedül is nagyon jól képes átmozgatni a lábát. Csakhogy több tízezer forintba kerül. Sok ALS-betegnek ez nem fér bele, nem beszélve egy speciális betegágyról vagy arról, hogy teljes állásban segítséget foglalkoztassanak. – Ez nemhogy szomorú, ez tragikus – szögezi le. Hozzáteszi: az érintettek többsége számára éppen emiatt a Svájcban végrehajtott eutanázia sem reális lehetőség, akkor sem, ha a jogalkotó nem büntetné, hiszen 8-10 millió forintba kerül.
– Az én szenvedésem a társadalmi-gazdasági elitbe tartozó úri ficsúr úri bulija, aki élete végén még megkapta azt a lehetőséget, hogy pályája legfontosabb alkotmányjogi ügyén dolgozzon. De a sorstársaim között vannak olyanok, akik hétszámra nem tudnak kimozdulni otthonról, és bár a legfőbb dolgokat megoldja számukra valaki, többnyire egyedül vannak. Minél kisebb településen élnek, annál nehezebb a helyzet. Fényévekre vannak az olyan úri vircsafttól, mint hogy több napra elutazzanak Strasbourgba egy tárgyalásra, ahogy én tettem. Nekem gyakorlatilag százszázalékos az életem, de sokaké vegetálás – mondja Karsai Dániel. Néhány ALS-beteg sorstársa már a nyilvánosság elé lépett, hogy támogassák az ügyét. Az ügyvéd azonban azt szeretné, ha tőle függetlenül is elindulna egy társadalmi párbeszéd a kiszolgáltatott betegek helyzetéről.
Forrás: a Magyar Hang VII. évfolyama 1. számának (2024. január 5 – 11.) nyomtatott változata.
