Ma 88 éves Bodor Ádám. Ezt csak azért írom, hogy azzal folytathassam: időtlennek tűnik. Mint a hegyek, amelyekről ír, olyan: arcán kemények a ráncok is.
Adódik a hasonlat. A Bodor-próza legnagyobb erénye, hogy nem adódik és nem is tűnik polgárpukkasztásnak. Senki nem ír így, de a mondatok nem sziporkáznak. Vannak, ez a legjobb szó, ahogy a nyelv is van, az a nyelv, amelyet az én nemzedékem leginkább a Sinistrának köszönhetően pillantott meg.
Véget kellett érnie a diktatúrának, hogy ez a próza kiszabaduljon. Addig mindent ahhoz viszonyítottunk, mindent a hatalom és az ellenállás távlatában vagy inkább szűkletében ítéltünk meg. Ha a Sinistra akkor jelenik meg, valamiféle bátorságnak gondoljuk, vagy elsiklunk felette.
Pedig a bátorság sokkal nagyobb, mint akkor hittük volna. Az egész nyelv meg van teremtve, az egész világ kitalálódott. Az ember elolvas egy Bodor-szöveget, és máshol van. Máshol, mint addig bármikor és azóta bármikor. Nagyon kevés olyan írót láttam, aki ennyire sajátos, a világa mégis hív magához.
Sokat olvastam Bodorról, és abból, amit olvastam, a mai napig K. Jakab Antal tanulmánya tűnik a legközelebbnek. A névmás éjszakája nagyon finoman, érzékenyen elemzi a Bodor-prózát. A tanú előszavaként megjelent szöveg a bizonytalanság feszült poétikáját értelmezi.
Géza Kökény pipázik vagy a szobra? Milyen is Gyergyó éghajlata? Hát az Eufrátesz Babilonnál vagy a Zangezur hegység? Milyen emberek élnek ott és hogyan? Mi a szerelem, a barátság, a szeretet, a bátorság?
Szavak, amelyek szokatlan viszonyok között születnek meg. „Ott Elvira Spiridon körül nagyon szép részek vannak a szerelemről” – mondják, akik meg akarják védeni attól a vádtól, hogy érzelemtelen. Szerintem azonban előbb meg kell tanulnunk élni abban a világban, hogy érvényes kijelentéseket tehessünk róla. És ez nehéz, mert nincs fogódzónk.
Bodor Ádám 88 éves. Ez fogódzónak tűnik, méghozzá jónak, szép ez a két nyolcas egymás mellett. De az igazság a nyolcasok hurkaiban rejtőzik: a fehérségben.
