A jogalkotás feletti kizárólagos befolyás a hatalom kizárólagos birtoklását is jelenti. E tény a diktatúra létének olyan kétséget kizáró bizonyítéka, amely egyben kizárja a bíróságok függetlenségét, hiszen a bíróságok a joghoz vannak kötve. Vajon a bírók, a bíróságok azért még törekszenek-e az igazságot szolgáló ítélkezésre?
A korábbinál is nagyobb tisztelettel gondolok ma azokra a hivatalnokokra, rendőrökre, ügyészekre és bírókra, akikre nem vonatkoznak az írásomból joggal kiolvasható kritikai részek. Ők azok, akik ma is hivatásként, az igazság kiteljesedéséért végzik napi munkájukat. Sokan vannak, akik nem adták fel, miközben látják, hogy nem kivételes esetekről van szó sem a jogalkotási melléfogásokban, sem pedig a végrehajtás területén. Látják azt is, hogy nem kivételesek a joggal össze nem egyeztethető eljárások és ítéletek, hanem mindez mára rendszerszintűvé vált Magyarországon.
Jogi felszólalásaim tekinthetőek akár kétségbeesett figyelemfelhívásnak is a társadalmi igazságosság érvényesüléséért, és annak felismeréséért, hogy a diktatúra nem lehet az ország jövője. Egy-egy újságoldalban nem lehet részletesen bemutatni a rendszerszintűvé vált jogi képtelenségeket. Ezért döntöttem úgy, hogy az immár nyolcadik, de hónapról hónapra tovább bővülő, egymást kiegészítő írással csak rávilágítok néhány jellemző területre. Majd várhatóan ősszel egy egységes szerkezetbe foglalt könyvben részletesebb magyarázattal szeretnék szolgálni.
Célom: betekintést engedni a kormány és a parlament diktatúrát kiszolgáló jogalkotói tevékenységébe, az Alkotmánybíróság, a Kúria, a Fővárosi Ítélőtábla, a Fővárosi és a Budapest Környéki Törvényszék, valamint a hatásköreikbe tartozó egy-egy alsóbb bíróság (például a Monori Járásbíróság) eljárási és ítélkezési gyakorlatába. Mindezt kiegészítve olyan konkrét ügyekkel, amelyek alapján akár több százezer állampolgár is ráismerhet a saját helyzetére. Az egyes eljárások szokásossá váló algoritmusai (egymásra épülő szabályrendszerei) nem függnek az ügytípusoktól. A döntéshozók változó felfogásának zavarai, torzulásai nagy számban mutathatóak ki a hatósági, kormányhivatali, rendőri, ügyészségi és bírósági eljárásokban. Ezért lehet példáimat akár közügynek is tekinteni, mert mindannyiunk életére kihatóak.
A demokratikus jogalkotás végét, vele az igazságközpontú jogalkalmazás összeomlását döntően Orbán Viktor 2010-es hatalomra jutása jelentette. A negatív folyamatot csak felgyorsított a 2011-ben elfogadott Alaptörvény. Korábbi, március 26-i írásomban rámutattam arra, hogy 2013-ban, az Alaptörvény negyedik módosításával egy új, minden korábbinál magasabb szintet ért el az orbáni hatalom már korábban is létező jogi visszaéléseinek sorozata. Ekkor emelték be az Alaptörvénybe az Alkotmánybíróság jogkörének legújabb korlátozását (24. cikk 5. bekezdés) .
Az Alaptörvény e rendelkezése szerint, ha a(z orbáni) parlament jogalkotással bármilyen képtelenséget is kíván beemelni az Alaptörvénybe, a módosítás összhangját az Alaptörvény előírásaival az Alkotmánybíróság (Ab) nem vizsgálhatja, miközben bármely alkotmányossági kifogás esetén kizárólag az Ab lenne jogosult arról véleményt alkotni. Az Ab tehát nem ellenőrizheti Orbán jogalkotását, miközben minden további hatalmi ág kizárólag végrehajtói joggal bír, így a parlament által elfogadott jog alkalmazása Magyarországon számukra megkérdőjelezhetetlen kötelezettség, azaz Orbán hatalma ekkor vált kizárólagossá!
Orbán és bábkormánya, beleértve a hatalmi játékának hátteret adó parlamenti szavazógépezetet, nem is tétlenkedett ezután. Így ma már a tizedik olyan módosításnál tartunk, amely még a 2011-ben, minden társadalmi felhatalmazás és konszenzus nélkül ránk erőltetett Alaptörvénybe sem lenne beilleszthető, ha ennek vizsgálatára Magyarországon bárkinek is joga lenne.
Ugyanakkor Magyarország az Európai Unió tagja, és minden magyar állampolgár egyben az EU állampolgára is, ezért az Unió szervezeteinek kötelezettsége lenne közel tízmillió állampolgárának a megvédése. Nem minden reménytelen tehát mindaddig, amíg Orbán ki nem vezeti Magyarországot az EU-ból. Megjegyzem, hogy ehhez Orbán ma minden szükséges felhatalmazással rendelkezik! Az EU számára – az orbáni kizárólagos hatalommal szembeni hatékony fellépéshez – nem szükséges feltétel az, hogy a választás útján képviseleti joggal rendelkező hazai ellenzék az Unió hatékony fellépését az EU jogi eljárási rendje szerint kezdeményezze. Tény viszont, hogy ezt az ellenzék nem teszi, sőt a nyilatkozataiban is kifejezetten elfogadja például a 2022-es választási eredményt, amely magatartás az EU szervezeteinek fellépésére visszafogóan hat. Hogy az írásaimban részletesen bemutatott eljárásokat miért nem kezdeményezi az ellenzék, arra sajnos nem tudok választ adni.
Arra, hogy az elmúlt 12 év rendszerszintű változást okozott a végrehajtó hatalom szinte minden területén, kezdve a legmagasabb szinttől a járásbíróságok mindennapjaiig, ma már annyi példát lehetne hozni, hogy az könyvek sokaságát igényelné.
A közelmúlt egyik szép példája, hogy a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején a vakcina-oltásokra való kötelező regisztráció részeként megadott járványinfós-email címekre Orbán Viktor a választás előtt politikai üzeneteket küldött, mint a járvánnyal kapcsolatos kormánytájékoztatót. A Nemzeti Választási Iroda ezt rendben találta, az adatvédelmi biztos pedig nem gondolta, hogy dolga lenne vele. A Kúria, mint a jogalkalmazás legmagasabb szerve azonban ezt jogellenesnek találta. Az Ab viszont annak ellenére megsemmisítette a Kúria döntését, hogy folyamatosan utasítja el a bírói fórumok döntéseivel szemben hozzá forduló állampolgárokat azzal, hogy az Ab nem egy negyedik bírói fórum, és csak akkor változtatja meg egy bíróság döntését, ha az az Alaptörvénnyel össze nem egyeztethető, azaz megsemmisítendő jogszabályon alapszik, és az Ab nem folytat vizsgálatot akkor, ha a Kúria esetleg a hatályos jogszabályokat tévesen alkalmazza.
Százezreket érint ma is a 2015-ben csődbe ment három brókercég által külön-külön is évtizeden át, az MNB statisztálása mellett zavartalanul folytatott csalás. A 2015-ös csődsorozat az eddigi legnagyobb volt a magyar befektetési piacon, mégis érdekes állami reakciókat váltott ki. Az Állami Számvevőszék (igazolhatóan valótlan indokkal) hirtelen abbahagyta az MNB pénzügyi felügyeleti munkájának éves vizsgálatát az állam által ellenőrzött befektetési piacon. Az ÁSZ-t nem zavarják az állami szervezetek tiltott befektetései sem, melyek közel 300 milliárd forintnyi közpénzzel torzították el a befektetési piacot, akadályozták a független piaci felügyeletet létét. Az MNB szintén arra az álláspontra jutott, hogy annak ellenére, hogy az ellenőrzött piac mindig három szereplős (befektető, szolgáltató, állam), a saját felelősségét nem kell vizsgálnia. Végül 1652 károsult pertársaságban a bírósághoz fordult, hogy összhangban a magyar és az uniós joggal, végezze el az állami szervezetek felelősségi vizsgálatát. Az Európai Unió Bírósága (EUB) a magyar bíróságokra is kötelező hatályú precedens ítéleteiben mondta ki, hogy egy ilyen vizsgálatot a nemzeti bíróság nem utasíthat el érdemi vizsgálat nélkül. Közel négy éven át úgy tűnt, hogy a Fővárosi Törvényszék illetékes tanácsa (dr. Kovács András Tamás bíró) ezt elfogadva le is fogja folytatni a vizsgálatot, és éveken át igen tisztességes légkörű tárgyalássorozatot tartott. Majd a 2020-as nyári ítélkezési szünetet követően nem várt fordulattal, az érdemi vizsgálat megkezdése előtt, a felperesek kereshetőségi jogát elutasítva zárta le a pert. Az ítélet szerint a felek egy része kapott kárpótlást, így már nem jogosult annak feltárására, hogy ki a felelős a kárukért. A peres felek másik csoportját azzal utasította el, hogy nem indíthattak volna „csak felelősség megállapítási pert”. Majd amikor a felperesek egyike próbaként átfordította az esetében még folyamatban lévő eljárást az ítélet szerinti, de feltételeiben kizárt jogcímre, akkor úgy döntött a bíróság, hogy a károkozás elévült. Ez azonban fogalmilag kizárt, mert az alperes állami szervezetek tevékenységét az elsőfokú bíróság nem vizsgálta. Ami pedig még nincs megállapítva, az elévülni is képtelen. A Fővárosi Ítélőtábla dr. Hőbl Katalin vezette tanácsa az első fokon meghozott képtelen ítéletet nem csupán helybenhagyta, hanem a felperesekre súlyos „büntetést” szabott ki azáltal, hogy bár senki nem kérte, az első fokon megállapított perköltség felének kiszabása helyett azt közel megharmincszorozta, s a fellebbezési jogot kizárva sok tízmilliós összegre kötelezte a perközösséget. Ez az eljárás még a Kúrián várja a végső hazai döntést. A Kúria ma még szokott a joggal, a bírói esküvel és az igazsággal is összhangban dönteni, de az állam számára most is nyitva áll majd az út az Ab-ra.
Végül egy példa annak a kisvárosi bíráskodásra gyakorolt hatásáról, hogy Orbán 2010 után, utóbb az EUB által jogellenesnek minősített módon „kényszernyugdíjazással” megtizedelte a magyar bírókat. Az igazságszolgáltatási rendszer ezt követően megtapasztalhatta, hogy a joggal nem csak élni, hanem visszaélni is lehet, és a hatóságoknak semmilyen következménnyel nem kell számolniuk, kvázi jogkörüknek tekinthetik az önkényt. A Monori Járásbíróság a körzetéhez tartozó helyi gyámhatósággal, rendőrséggel, ügyészséggel, kormányhivatallal együtt 2018 óta vizsgálódik három kiskorú gyermek szülői felügyelete körében. Az ügyben az egyik szülő meggondolatlanul a hatóságtól kért segítséget a másik szülő sérüléssel is járó erőszakos cselekedete, valamint gyermekeinek a másik szülő által vele szemben végzett, 2020 márciusa óta már igazságügyi szakértő által is igazoltan valótlan és megalázó tartalmú állításokon keresztüli befolyásolása miatt.
A kisvárosi értelmiségi körbe tartozó, állításaiban a hatóság által felért igazságügyi szakértő által megcáfolt szülő helyi befolyása azonban ma elég ahhoz, hogy vagy ne szülessen döntés, vagy a folyamatos veszélyeztető magatartást végző szülőt támogató döntések szülessenek. A Monori Rendőrkapitányság több mint két évvel azután, hogy az igazságügyi szakértő megtette a megállapításait, s bírói döntések dokumentálták a jogsértő szülői magatartást, még nem jutott el a nyomozás lezárásáig, és semmilyen hatással nem bír számára, hogy közben három kiskorú gyermek lehet veszélyben. A hatóságok érdektelenségén és befolyásoltságán kívül ide kell sorolni a Monori Járásbíróság több eljárásban első fokon meghozott jogsértő ítéleteit is, melyek közül egyik sem az igazságnak vagy a jognak megfelelő tartalommal született meg. A ma még folyamatban lévő eljárásokkal összefüggésben talán annyi bizakodásra okot adó tény azért leírható, hogy a már lezárt eljárásokban a kisvárosi összefonódásoktól vélhetően nem mentes bírósági túlkapások mindegyikében az igazságot a Budapest Környéki Törvényszék jogerős, másodfokon hozott ítélete helyreállította. Monoron a gyermekek felügyeletéről négy év után sem tudtak döntést hozni, a gyermekek fejlődését veszélyeztető közös szülői felügyeleti jogot ma is fenntartják, miközben a veszélyeztetett kisgyermekek életkora megduplázódott. Sajnos, igaz az is, hogy az idő romboló hatásának figyelmen kívül hagyása nem csak a Monori Járásbíróságra jellemző torzulás.
Nem tudok megbékülni azzal, hogy még a védtelen gyermekeink kora sem hat ösztökélően a hatóságainkra, hogy úgy érezzék, azonnali döntési kötelezettségük van!
A korábbinál is nagyobb tisztelettel gondolok ma azokra a hivatalnokokra, rendőrökre, ügyészekre és bírókra, akikre nem vonatkoznak az írásomból joggal kiolvasható kritikai részek. Ők azok, akik ma is hivatásként, az igazság kiteljesedéséért végzik napi munkájukat. Sokan vannak, akik nem adták fel, miközben látják, hogy nem kivételes esetekről van szó sem a jogalkotási melléfogásokban, sem pedig a végrehajtás területén. Látják azt is, hogy nem kivételesek a joggal össze nem egyeztethető eljárások és ítéletek, hanem mindez mára rendszerszintűvé vált Magyarországon.
Jogi felszólalásaim tekinthetőek akár kétségbeesett figyelemfelhívásnak is a társadalmi igazságosság érvényesüléséért, és annak felismeréséért, hogy a diktatúra nem lehet az ország jövője. Egy-egy újságoldalban nem lehet részletesen bemutatni a rendszerszintűvé vált jogi képtelenségeket. Ezért döntöttem úgy, hogy az immár nyolcadik, de hónapról hónapra tovább bővülő, egymást kiegészítő írással csak rávilágítok néhány jellemző területre. Majd várhatóan ősszel egy egységes szerkezetbe foglalt könyvben részletesebb magyarázattal szeretnék szolgálni.
Célom: betekintést engedni a kormány és a parlament diktatúrát kiszolgáló jogalkotói tevékenységébe, az Alkotmánybíróság, a Kúria, a Fővárosi Ítélőtábla, a Fővárosi és a Budapest Környéki Törvényszék, valamint a hatásköreikbe tartozó egy-egy alsóbb bíróság (például a Monori Járásbíróság) eljárási és ítélkezési gyakorlatába. Mindezt kiegészítve olyan konkrét ügyekkel, amelyek alapján akár több százezer állampolgár is ráismerhet a saját helyzetére. Az egyes eljárások szokásossá váló algoritmusai (egymásra épülő szabályrendszerei) nem függnek az ügytípusoktól. A döntéshozók változó felfogásának zavarai, torzulásai nagy számban mutathatóak ki a hatósági, kormányhivatali, rendőri, ügyészségi és bírósági eljárásokban. Ezért lehet példáimat akár közügynek is tekinteni, mert mindannyiunk életére kihatóak.
A demokratikus jogalkotás végét, vele az igazságközpontú jogalkalmazás összeomlását döntően Orbán Viktor 2010-es hatalomra jutása jelentette. A negatív folyamatot csak felgyorsított a 2011-ben elfogadott Alaptörvény. Korábbi, március 26-i írásomban rámutattam arra, hogy 2013-ban, az Alaptörvény negyedik módosításával egy új, minden korábbinál magasabb szintet ért el az orbáni hatalom már korábban is létező jogi visszaéléseinek sorozata. Ekkor emelték be az Alaptörvénybe az Alkotmánybíróság jogkörének legújabb korlátozását (24. cikk 5. bekezdés) .
Az Alaptörvény e rendelkezése szerint, ha a(z orbáni) parlament jogalkotással bármilyen képtelenséget is kíván beemelni az Alaptörvénybe, a módosítás összhangját az Alaptörvény előírásaival az Alkotmánybíróság (Ab) nem vizsgálhatja, miközben bármely alkotmányossági kifogás esetén kizárólag az Ab lenne jogosult arról véleményt alkotni. Az Ab tehát nem ellenőrizheti Orbán jogalkotását, miközben minden további hatalmi ág kizárólag végrehajtói joggal bír, így a parlament által elfogadott jog alkalmazása Magyarországon számukra megkérdőjelezhetetlen kötelezettség, azaz Orbán hatalma ekkor vált kizárólagossá!
Orbán és bábkormánya, beleértve a hatalmi játékának hátteret adó parlamenti szavazógépezetet, nem is tétlenkedett ezután. Így ma már a tizedik olyan módosításnál tartunk, amely még a 2011-ben, minden társadalmi felhatalmazás és konszenzus nélkül ránk erőltetett Alaptörvénybe sem lenne beilleszthető, ha ennek vizsgálatára Magyarországon bárkinek is joga lenne.
Ugyanakkor Magyarország az Európai Unió tagja, és minden magyar állampolgár egyben az EU állampolgára is, ezért az Unió szervezeteinek kötelezettsége lenne közel tízmillió állampolgárának a megvédése. Nem minden reménytelen tehát mindaddig, amíg Orbán ki nem vezeti Magyarországot az EU-ból. Megjegyzem, hogy ehhez Orbán ma minden szükséges felhatalmazással rendelkezik! Az EU számára – az orbáni kizárólagos hatalommal szembeni hatékony fellépéshez – nem szükséges feltétel az, hogy a választás útján képviseleti joggal rendelkező hazai ellenzék az Unió hatékony fellépését az EU jogi eljárási rendje szerint kezdeményezze. Tény viszont, hogy ezt az ellenzék nem teszi, sőt a nyilatkozataiban is kifejezetten elfogadja például a 2022-es választási eredményt, amely magatartás az EU szervezeteinek fellépésére visszafogóan hat. Hogy az írásaimban részletesen bemutatott eljárásokat miért nem kezdeményezi az ellenzék, arra sajnos nem tudok választ adni.
Arra, hogy az elmúlt 12 év rendszerszintű változást okozott a végrehajtó hatalom szinte minden területén, kezdve a legmagasabb szinttől a járásbíróságok mindennapjaiig, ma már annyi példát lehetne hozni, hogy az könyvek sokaságát igényelné.
A közelmúlt egyik szép példája, hogy a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet idején a vakcina-oltásokra való kötelező regisztráció részeként megadott járványinfós-email címekre Orbán Viktor a választás előtt politikai üzeneteket küldött, mint a járvánnyal kapcsolatos kormánytájékoztatót. A Nemzeti Választási Iroda ezt rendben találta, az adatvédelmi biztos pedig nem gondolta, hogy dolga lenne vele. A Kúria, mint a jogalkalmazás legmagasabb szerve azonban ezt jogellenesnek találta. Az Ab viszont annak ellenére megsemmisítette a Kúria döntését, hogy folyamatosan utasítja el a bírói fórumok döntéseivel szemben hozzá forduló állampolgárokat azzal, hogy az Ab nem egy negyedik bírói fórum, és csak akkor változtatja meg egy bíróság döntését, ha az az Alaptörvénnyel össze nem egyeztethető, azaz megsemmisítendő jogszabályon alapszik, és az Ab nem folytat vizsgálatot akkor, ha a Kúria esetleg a hatályos jogszabályokat tévesen alkalmazza.
Százezreket érint ma is a 2015-ben csődbe ment három brókercég által külön-külön is évtizeden át, az MNB statisztálása mellett zavartalanul folytatott csalás. A 2015-ös csődsorozat az eddigi legnagyobb volt a magyar befektetési piacon, mégis érdekes állami reakciókat váltott ki. Az Állami Számvevőszék (igazolhatóan valótlan indokkal) hirtelen abbahagyta az MNB pénzügyi felügyeleti munkájának éves vizsgálatát az állam által ellenőrzött befektetési piacon. Az ÁSZ-t nem zavarják az állami szervezetek tiltott befektetései sem, melyek közel 300 milliárd forintnyi közpénzzel torzították el a befektetési piacot, akadályozták a független piaci felügyeletet létét. Az MNB szintén arra az álláspontra jutott, hogy annak ellenére, hogy az ellenőrzött piac mindig három szereplős (befektető, szolgáltató, állam), a saját felelősségét nem kell vizsgálnia. Végül 1652 károsult pertársaságban a bírósághoz fordult, hogy összhangban a magyar és az uniós joggal, végezze el az állami szervezetek felelősségi vizsgálatát. Az Európai Unió Bírósága (EUB) a magyar bíróságokra is kötelező hatályú precedens ítéleteiben mondta ki, hogy egy ilyen vizsgálatot a nemzeti bíróság nem utasíthat el érdemi vizsgálat nélkül. Közel négy éven át úgy tűnt, hogy a Fővárosi Törvényszék illetékes tanácsa (dr. Kovács András Tamás bíró) ezt elfogadva le is fogja folytatni a vizsgálatot, és éveken át igen tisztességes légkörű tárgyalássorozatot tartott. Majd a 2020-as nyári ítélkezési szünetet követően nem várt fordulattal, az érdemi vizsgálat megkezdése előtt, a felperesek kereshetőségi jogát elutasítva zárta le a pert. Az ítélet szerint a felek egy része kapott kárpótlást, így már nem jogosult annak feltárására, hogy ki a felelős a kárukért. A peres felek másik csoportját azzal utasította el, hogy nem indíthattak volna „csak felelősség megállapítási pert”. Majd amikor a felperesek egyike próbaként átfordította az esetében még folyamatban lévő eljárást az ítélet szerinti, de feltételeiben kizárt jogcímre, akkor úgy döntött a bíróság, hogy a károkozás elévült. Ez azonban fogalmilag kizárt, mert az alperes állami szervezetek tevékenységét az elsőfokú bíróság nem vizsgálta. Ami pedig még nincs megállapítva, az elévülni is képtelen. A Fővárosi Ítélőtábla dr. Hőbl Katalin vezette tanácsa az első fokon meghozott képtelen ítéletet nem csupán helybenhagyta, hanem a felperesekre súlyos „büntetést” szabott ki azáltal, hogy bár senki nem kérte, az első fokon megállapított perköltség felének kiszabása helyett azt közel megharmincszorozta, s a fellebbezési jogot kizárva sok tízmilliós összegre kötelezte a perközösséget. Ez az eljárás még a Kúrián várja a végső hazai döntést. A Kúria ma még szokott a joggal, a bírói esküvel és az igazsággal is összhangban dönteni, de az állam számára most is nyitva áll majd az út az Ab-ra.
Végül egy példa annak a kisvárosi bíráskodásra gyakorolt hatásáról, hogy Orbán 2010 után, utóbb az EUB által jogellenesnek minősített módon „kényszernyugdíjazással” megtizedelte a magyar bírókat. Az igazságszolgáltatási rendszer ezt követően megtapasztalhatta, hogy a joggal nem csak élni, hanem visszaélni is lehet, és a hatóságoknak semmilyen következménnyel nem kell számolniuk, kvázi jogkörüknek tekinthetik az önkényt. A Monori Járásbíróság a körzetéhez tartozó helyi gyámhatósággal, rendőrséggel, ügyészséggel, kormányhivatallal együtt 2018 óta vizsgálódik három kiskorú gyermek szülői felügyelete körében. Az ügyben az egyik szülő meggondolatlanul a hatóságtól kért segítséget a másik szülő sérüléssel is járó erőszakos cselekedete, valamint gyermekeinek a másik szülő által vele szemben végzett, 2020 márciusa óta már igazságügyi szakértő által is igazoltan valótlan és megalázó tartalmú állításokon keresztüli befolyásolása miatt.
A kisvárosi értelmiségi körbe tartozó, állításaiban a hatóság által felért igazságügyi szakértő által megcáfolt szülő helyi befolyása azonban ma elég ahhoz, hogy vagy ne szülessen döntés, vagy a folyamatos veszélyeztető magatartást végző szülőt támogató döntések szülessenek. A Monori Rendőrkapitányság több mint két évvel azután, hogy az igazságügyi szakértő megtette a megállapításait, s bírói döntések dokumentálták a jogsértő szülői magatartást, még nem jutott el a nyomozás lezárásáig, és semmilyen hatással nem bír számára, hogy közben három kiskorú gyermek lehet veszélyben. A hatóságok érdektelenségén és befolyásoltságán kívül ide kell sorolni a Monori Járásbíróság több eljárásban első fokon meghozott jogsértő ítéleteit is, melyek közül egyik sem az igazságnak vagy a jognak megfelelő tartalommal született meg. A ma még folyamatban lévő eljárásokkal összefüggésben talán annyi bizakodásra okot adó tény azért leírható, hogy a már lezárt eljárásokban a kisvárosi összefonódásoktól vélhetően nem mentes bírósági túlkapások mindegyikében az igazságot a Budapest Környéki Törvényszék jogerős, másodfokon hozott ítélete helyreállította. Monoron a gyermekek felügyeletéről négy év után sem tudtak döntést hozni, a gyermekek fejlődését veszélyeztető közös szülői felügyeleti jogot ma is fenntartják, miközben a veszélyeztetett kisgyermekek életkora megduplázódott. Sajnos, igaz az is, hogy az idő romboló hatásának figyelmen kívül hagyása nem csak a Monori Járásbíróságra jellemző torzulás.
Nem tudok megbékülni azzal, hogy még a védtelen gyermekeink kora sem hat ösztökélően a hatóságainkra, hogy úgy érezzék, azonnali döntési kötelezettségük van!