Magyarország: politikai csődtömeg
A kommunizmus bukása után Magyarországnak volt a legjobb esélye egy kelet-közép-európai polgári és virágzó társadalom kialakulására; ma politikai zűrzavarban van.
A sivár politikai állapotokat továbbra is bagatellizálják, de az Orbán Viktor által felemelt autoriter rendszer nem egyszerűen problémás gyerek.
A bagatellizáló ajánlatok halmozódnak, valahányszor a magyar politika szóba kerül. Még a nemzetközi kritikusok garmadája is hajlamos olyan csekélységeket mondani, mint a „macska-egér játék” az EU Bizottsággal. Bár a kontinens közepén fekszik, az országot mégis rendszeresen úgy kezelik, mintha egy hátsó udvar lenne; és éppen ezért van szüksége erre az elkímélt bánásmódra. Ez a hozzáállás soha nem tett jót a címzettnek – és így Magyarországnak sem.
A dolgokat világosan ki kellene mondani: Orbán Viktor Magyarországa nem akármilyen demokratikus problémás gyerek, és nem is hasonlítható Lengyelország esetéhez. A demokrácia annyira törékenynek tűnik, hogy még egy kormányváltás sem valószínű, hogy alapvető korrekciót hozhatna. Magyarország átfogó hanyatlásról és egy egyedülálló tőke gyors elherdálásáról tanúskodik.
Barátok – és persze ellenségek
A lejtmenet rögtön az Orbán Viktor Fideszéből és a Kereszténydemokrata Néppártból (KDNP) álló keresztény-konzervatív választási szövetség 2010-es demokratikus választási győzelmével megkezdődött. Aki a hatalomváltást követő hónapokban az állami
televíziót nézte, dörzsölte a szemét: Gyurcsány Ferencet, a leszavazott szocialista miniszterelnököt, aki minden nacionalista gyűlöletének tárgya volt, és több kollégáját úgy tüntették fel, mintha az igazságszolgáltatás korrupcióért ítélte volna el őket. A politikai ellenfeleket az új hatalom azonnal kriminalizálta, feljelentette és megfélemlítette – azonban a mai napig nem született törvényes ítélet.
Szégyen, hogy milyen lehetőségeket pazaroltak és pazarolnak el Magyarországon.
A 2010-es évvel ellentétben a tényleges kormányváltás már-már lehetetlennek tűnik. Az új alkotmányt Orbán ebben az értelemben adaptálta: az alkotmányos státuszú sarkalatos törvények például, amelyek többek között aláássák a parlament költségvetési jogait, megfosztják a választókat a rendszerváltás lehetőségétől. Hatalmi ügynökségek és alapítványi konstrukciók fosztják meg a fontos alrendszereket (média, tudomány, gazdaság) minden pluralista kontrolltól, miközben a kormány által maga irányított médiabirodalom túlburjánzik az államhatáron.
És ez sem található meg máshol: a gazdagok országos listája, amelyen Orbán barátai, ismerősei, mecénásai és szimpatizánsai céltudatosan dolgozzák fel magukat a csúcsra.
Az ellenségképek radikális retorikája mindenek fölé tornyosul. Egy olyan állam, amely egy agg zsidó üzletembert, Soros Györgyöt az állam ellenségének nyilvánította, és nem fárad bele, hogy a nyilvánosság előtt becsmérelje, elveszti méltóságát.
A kormány a koronavírus-járványt a migrációra fogta – hogy elfedje a nemzetközi mércével mérve iszonyatos halálesetekért viselt felelősséget.
Az inflációért, amely sehol máshol nem száguld gyorsabban az EU-ban, teljes egészében az Oroszország elleni szankciókat okolják.
Az ország demokratikus pilléreinek felszámolása szalámitaktikával zajlik: ott vannak a választási törvényben és a párttörvényben is elforgatott csavarok; ott vannak az új választási körzetek; a műsorszolgáltatási engedélyek visszavonása, a vezető nyomtatott sajtó felvásárlása strómanok segítségével; a munkajog és a bérezési irányelvek
módosítása a szociális és társadalmi fegyelem érdekében. Ezekkel és más intézkedésekkel a jelek szerint a polgároknak le kell szokniuk a demokráciáról.
A tekintélyelvű erény útján
Alkalmanként, de korántsem szisztematikusan Orbán karja túlnyúlik saját országán. Mindig a külső ellenség elhárításáról van szó. Észak-Macedóniában és Szlovéniában, ahol állítólag gyámkodnak a magyar nép felett, Orbán nagy mértékben avatkozik be, hogy a hasonlóan gondolkodókkal karöltve az erény tekintélyelvű útjára terelje ezeket az országokat.
Az EU akarata ellenére pragmatikus irányvonalat követ Budapest irányában, mind a magyar-lengyel szövetség, mind a még mindig érvényesülő egyhangúsági szabály miatt. Orbán aligha habozna, hogy belülről – Kínával és Oroszországgal a háta mögött – felrobbantsa az EU-t, ha komolyan veszélyeztetve látná magát és rendszerét.
Budapesten a becsületet, a büszkeséget, a nemzetet, a hazaszeretetet folyamatosan használják – instrumentalizálják a hatalmon lévők érdekei, a meggazdagodás, a megalázás és a lejáratás érdekében. Ennek semmi köze a konzervatív értékekhez.
Az állam, a demokrácia és a szokások szétesőben vannak. Pedig Magyarországnak sok minden sikerülhetett volna: Egy időben például az uniós csatlakozás, majd az uniós tagság kilátásba helyezése hatástalanította a nemzeti kisebbségek problémáját a szomszédos államokkal, köztük az Oroszország által megtámadott Ukrajnával
szemben, amelyet az Orbán-kormány 2022 februárja óta többször is kárörvendően szemlélt. Magyarország igen kedvező helyzetben volt a demokrácia és a jólét párhuzamos fejlődése és bővülése szempontjából.
Szégyen, hogy milyen lehetőségeket pazaroltak és pazarolnak el itt.
(A cikk a Neue Zürcher Zeitung Vélemények rovatában jelent meg. A
cikk írója a budapesti Társadalomtudományi Kutatóközpont
Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa)
Forrás: Újnépszabadság
