Kezdjük a tényekkel: Demeter Szilárd, a székelyudvarhelyi Óvónőképző Intézet végzettje, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, miniszteri biztos, publicista, politikai elemző és zenész cikket írt az Origóba. Székely Ervin írása
Kezdjük a tényekkel: Demeter Szilárd, a székelyudvarhelyi Óvónőképző Intézet végzettje, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) főigazgatója, a Nemzeti Könyvtár, a könyvszakma és irodalmi közgyűjtemények integrált fejlesztéséért felelős miniszteri biztos, a popkultúra megújításáért és társadalmiasításáért felelős kormánybiztos, író, publicista, politikai elemző és zenész – hogy csak a legfontosabb minőségeit említsem – cikket írt az magyar kormány agitprop osztálya legolvasottabb portáljának számító Origóba. Ebben egyebek mellett Európát Soros György gázkamrájának, a magyar származású amerikai milliárdost „liberális führernek”, saját magát és a nemzeti jobboldaliakat pedig „új zsidóknak” nevezi.
A cikk óriási magyarországi és nemzetközi felháborodást váltott ki. Több mint száz magyar író, közíró, művész ítélte el határozottan Demeter szélsőséges írását, amelyet a szerző – ugyanolyan váratlanul, mint ahogyan megjelentette – két nap után visszavont. „Abban igazat adok az engem kritizálóknak, hogy nácizni ma relativizálás, és a náci párhuzam akaratlanul is sértheti az áldozatok emlékét” – indokolta meg döntését Demeter az Origóban, aki azonban nem tartotta szükségesnek, hogy bármilyen személyes következtetést vonjon le az esetből (lemondjon), s még csak egy bocsánatkérésre sem futotta tőle a náci rezsim áldozataitól.
Mi ezzel a baj?
Első olvasatra talán nem mindenki számára világos az, hogy mi is a baj azzal, hogy Demeter Szilárd azon érzetének adott hangot, hogy ő és elvbarátai a liberális terror olyan üldözöttjei, mint amilyenek a zsidók voltak a náci uralom idején. Az, hogy Sorost lenácizta, politikailag tényleg nem éppen korrekt dolog, de a jobboldal amúgy is erősen vitatja a polkorrektség létjogosultságát. Nos, túl azon, amit D. SZ. maga is elismer, miszerint relativizálta a náci rendszert és ezzel megsértette az áldozatok emlékét, gond az is, hogy egyenlőségjelet tesz a liberális demokrácia és a náci rezsim közé, vagyis megkérdőjelezi a szabad társadalom létjogosultságát, legitimálja az ideológiai alapú tisztogatást, hiszen a náci rezsimek kívül esnek a tolerálható társadalmi berendezkedéseken, felszámolásuk jogszerű, indokolt és kívánatos.
Mi lehetett a célja?
Több magyarázat is kínálkozik:
a.) Ha megfigyeljük, Orbán Viktor közvetlen környezetében nincsen állandó hierarchia. Senkinek sincs bérelt helye a főnök informális stábjában, a második vonal emberei örökös versenyben vannak a miniszterelnök kegyeiért. Egyesek felemelkednek, majd alámerülnek mihelyt fütyülnek a templomban (Németh Zsolt, Navracsics Tibor), vagy riválisként jöhetnek szóba (Lázár János). Demeter – bár rövid idő alatt látványos karriert futott be – mindeddig nem tudott kilépni Habony Árpád köpenye mögül, nem került a „Belső Párt” tagjai közé. Joggal feltételezhető, hogy előrébb akart lépni, s ehhez egy minden eddiginél botrányosabb, keményebb nyilatkozatra volt szükség. Az új zsidózás gondolata pedig nem előzménytelen. Egy évvel ezelőtt nemzetközi konferenciát tartottak Budapesten a keresztényüldözésről és az üldözött keresztényekről. Ezen felszólalt Orbán Viktor, aki – miután részletesen felsorolta, hogy hány keresztényt öltek meg az elmúlt időszakban – egyebek mellett ezt mondta: „egy rejtélyes erő lezárja az európai politikusok száját és megbénítja a karjait”. Hozzátette: akik a keresztényüldözést csak humanitárius problémaként kezelik, arról nem beszélnek, ami a legfontosabb. Nemcsak emberek és közösségek, hanem egy egész kultúra áll szervezett támadás alatt, ez pedig a mi kultúránk és civilizációnk, nemcsak Afrikában, de Európában is. Demeter tehát – amolyan jó bibliamagyarázóként – nem tett mást, mint behelyettesítette Orbán szövegébe a rejtélyes erőt, nevén nevezte azt, aki megbénítja a politikusokat és vezeti a keresztény kultúra elleni szervezett támadást (mellesleg nem kellett különösebben nagy fantázia ahhoz, hogy kitalálja, kire gondolt a kormányfő). Demeter azt remélhette, hogy Orbán felfigyel rá, ha felerősítve hallja vissza saját gondolatait.
b.) Ara-Kovács Attila, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselőjének Facebook-bejegyzése szerint „arról van szó: palástolni muszáj azt a kudarcot, amit Orbánnak el kell viselnie a vétó és annak következményei miatt. Egyedül a Fidesznek hasznos: 1. ha nem a kormányfő nemzetközi vesszőfutásáról beszélnek az emberek, hanem valami egészen másról; 2. ha felkorbácsolhatják a határon túliakkal szembeni érzelmeket, hisz addig sem a Fideszt utálják; 3. és ha mindeközben szítják a határon túliak védekező reakcióit, amivel szemben Orbán majd garantáltan nagy megértést tanúsít”. Ez logikus okfejtés, azonban nem ad magyarázatot arra, hogy miért vonta vissza Demeter a cikket (Ara-Kovács bejegyzése még a visszavonás előtt jelent meg.)
c.) A Telex értelmezése szerint Demeter egyrészt politikai védettséget keresett a maga számára, olyan körülmények között, amikor pártfogójának, Kásler Miklós Emberi Erőforrás-miniszternek az ázsiója csökkent (Pintér Sándor belügyminiszter irányítása alá vonták a kórházakat) és Rogán Antal a raktárkoncert-ötletével bemászott Demeter felségterületére. A NER gyakorlata ugyanis az, hogy megvédi azokat a közszereplőit, akiket a „balliberális média” valamilyen ok miatt megtámad. A hírportál által felvetett másik ok az lehet, hogy a PIM főigazgatója mélyebbre akarta ásni az árkot a politikai szekértáborok között, csökkenteni az átjárhatóságot a pártok szimpatizánsai között. A politológia irodalma részletesen leírja azt a jelenséget, amikor egy téma – bár nem élvezi a lakosság többségének a támogatását – mégis előkerül, azért, hogy szembesítse a választókat hovatartozásukkal. Ilyenkor a választópolgárok többsége nem hajlandó elismerni, hogy a rossz oldalon áll, és képes kitartani olyan elvek mellett is, amelyekkel egyébként nem ért egyet. Demeter cikke akár ilyen megfontolásból is kerülhetett az Origóba.
Miért vonta vissza?
Nyilvánvalónak tetszik, hogy a visszavonás aligha lehetett D. SZ. saját kezdeményezése. Az ilyesmi teljesen ismeretlen a NER-ben, a Fidesz politikusai – élükön Orbán Viktorral – tévedhetetlennek és csalhatatlannak tartják magukat. Azt is kizárhatjuk, hogy a magyar és a nemzetközi értelmiség reakciója késztette hátraarcra a szerzőt. Ennek épp az ellenkezője valószínűsíthető a már említett okok miatt. Egyértelműnek tetszik, hogy Demeter – még ha utasításra is cselekedett – beletenyerelt valami olyasmibe, ami zavarhatta a Fidesz stratégiai érdekeit. Ilyen lehetett az – s erre a Telex hivatkozott cikke is utal – hogy nemcsak a nemzetközi zsidó szervezetek, de Izrael állam is elítélte a magyar kormány egyik magas rangú tisztviselőjének írását. A Holokauszt relativizálása már túlmegy azon a határon, amit még a populista kormányok is elfogadnak. Ebben az ügyben Orbán nemcsak régi barátjával, Netanjahuval kerülne szembe, de még lengyel szövetségesei körében is elszigetelődne, amit épp az EU-költségvetés és a helyreállítási alap szavazása előtt nem engedhet meg magának.
Az erdélyi szál
Amint az várható volt és erre Ara-Kovács Attila is felhívta a figyelmet, a Demeter Szilárdot ért jogos bírálatok közt olyan érvek is megjelentek amelyek a PIM főigazgatójának erdélyi származása és minősíthetetlen véleménycikke között oksági összefüggést véltek felfedezni. A cikk erősítette a magyar baloldal egy (remélhetően) kisebb részének az erdélyiekkel szembeni averzióját, aminek a közösségi oldalakon igyekeztek hangot is adni. Másfelől jeles erdélyi értelmiségiek, közírók, mint például Demény Péter, vagy Székely Csaba joggal emelték fel szavukat a nemtelen általánosítás ellen. Igazuk van.
Ugyanakkor nem lehet eltekinteni attól a körülménytől, hogy a NER szívesen toboroz erdélyi katonákat a hadseregébe (Demeter Szilárd, Orbán János Dénes és Szász Jenő csak a jéghegy csúcsai). Ennek van logikus magyarázata. Ezek az emberek Budapesten gyökértelenek. Nincs hátországuk, nincsenek barátaik, nem tagjai olyan baráti, családi közösségeknek, amelyek megvédhetnék őket, ezért sokkal kiszolgáltatottabbak a rendszernek, sokkal hamarabb elvállalják a piszkos munkákat, mint anyaországbeli társaik, s ezzel a rendszer kellőképpen vissza is él. A NER úgy tekint Erdélyre mint kádertartalékára, bár az anyaország sem szűkölködik jelöltekben. Ezeknek a politikai komisszároknak az ügybuzgalma visszahull a tisztességes erdélyi magyarok elsöprő többségére, s ezt a Fidesz cinikus módon fel is használja arra, hogy nemzetietlenséggel vádolja saját ellenzékét („inkább befogadnák a muzulmán migránsokat, mint az erdélyi magyarokat”). Ördögi kör ez, amelyből bizonyára nehéz lesz kitörni.