Évek óta zajlanak a viták a sajtóban, a helyszínen, polgári körökben arról, hogy meg kell menteni a százhúsz éves Pannónia szállót. Nem vagyok politikus, se döntésekre jogosult köztisztviselő, ezért csak azt tudom néhány sorban elmondani, hogy számomra mit jelent ez a patinás épület, amely már a keletkezése idején a város büszkesége volt.
Maga a telek is meghatározó fontosságú évszázadok óta nemcsak azért, mert a szatmári korzó közepén található. A szálló helyén állott a régi városháza és törvényszék, az úgynevezett „tornyos ház”, amely a XVIII. század hetvenes éveiben épült. Ezt a múlt századfordulón bontották le, csak a torony városcímeres gombja maradt meg belőle, amely ma a Tűzoltótorony tetején látható. Ebben az épületben dolgozott egy ideig, mint vármegyei jegyző Kölcsey Ferenc, 1864-ben azért került a szobra a régi főtérre, mert ezt tisztelői az egykori munkahelyével szemben kívánták felállítani. Vajay Károlynak is ez a munkahelye, ő volt Szatmárnémeti utolsó főbírája.
1902-ben itt épült fel a Pannónia szálloda (eredeti nevén Szatmár Szálloda), ezt heves viták előzték meg. Az idősebb városatyák – Antal Dániel polgármesterrel az élen – gazdasági meggondolásból bérházat, bazárt szerettek volna itt létesíteni, de szerencsére Hérmán Mihály és Papp Géza sokkal időszerűbb, a város hosszú távú fellendülését szolgáló álláspontja győzött. Így épült fel a közösség költségén a szálloda, vendéglő, kávéház és a hatalmas díszterem, amely a továbbiakban a város kulturális eseményeinek központja volt. Ez a komoly anyagi áldozatok, csatározások, viták árán megvalósított létesítmény a maga korában a szatmári polgárok felzárkózási, művelődési vágyát, a városiasodás, a megújulás óhaját, a legújabb európai építészeti törekvések, esztétikai normák meghonosításának igényét jelentette.
Bálint Zoltán tervezte Frommer Lajossal, mindketten Lechner Ödön tanítványai, követői voltak. A szálloda Szatmárnémeti emblematikus középülete, az erdélyi magyaros szecesszió kiemelkedően szép példája, technikai berendezésének terve díjat nyert. Homlokzatát féloszlopok, falpillérek tagolják. Az épület főbejárata feletti központi sáv gazdag formavilágú, játékos vonalvezetésű tornyocskában végződik. A szállót díszítő növényi motívumok jórészt mázas, zsolnai kerámiából készültek, a homlokzat felső szakaszát négy gyönyörű városcímer díszíti. Ugyancsak zománcosak a tetőcserepek is, amelyek kékes árnyalatúak, és ritmusos elhelyezésükkel külön szépséget, csillogást kölcsönöznek az épületnek.
Figyelemre méltó a koncertterem fantáziadús és mégis egységes, harmonikus belső díszítése, amelynél a kifinomultan ívelt épületelemekhez magától értetődő természetességgel kapcsolódnak a színes növényi motívumokból kialakított terülő díszek. A teremnek kiváló akusztikája van, 320 személy befogadására alkalmas, és nemcsak koncerteknek, hanem jelentős közéleti eseményeknek és rendezvényeknek is a helyszíne.
Akik ismerik a város főterének XIX. század végi arculatát, azok pontosan tudják, hogy ez az épület már a külsejével is radikálisan megváltoztatta a városközpont hangulatát, jellegét. A szálló épülete az első bérlőknek, vállalkozóknak (Márkus Márton, Pongrácz Lajos, Horváth János stb.) köszönhetően a társadalmi és kulturális élet egyik legjelentősebb központjává nőtte ki magát.
A kommunizmus idején is kiemelt fontosságú maradt. Nagy anyagi áldozatok árán felújították, a megyésítés után is vendéglő, szálloda, bár volt itt, dísztermében a Filharmónia működött, de volt olyan időszak is, amikor a földszintjén üzlethelyiséget, vagy Tarom irodát alakítottak ki.
Az utóbbi években, évtizedekben aggasztó jeleket tapasztalhatott az, akit érdekelt a sorsa, története során először magán kézbe került, az állaga elhanyagolttá vált. Az első komoly aggodalomra okot adó beavatkozási kísérletek jeleit a lakosok az átjáró alagútszerű leszűkítésénél észlelhették, a többségnek azonban fogalma sem volt arról, hogy ezzel párhuzamosan mi zajlik az épület belsejében.
Ezzel a beavatkozással nemcsak az épület jellege sérült durván, hanem az eredeti arányok indokolatlan, erőszakos, idétlen megváltoztatásáról van szó. A kiegészítéseket később leszedették, a tulajdonost elítélték, de a szálloda állaga tovább romlott.
Jelenleg is be van állványozva, lepel takarja, és időnként elhangzanak ígéretek, időpontok a felújításról, de eddig semmilyen lényeges lépés sem történt. Annak ellenére, hogy az Erdélyi Magyar Értéktár bizottság a javaslatomra az épületet erdélyi értéknek nyilvánította. Nemrég megkeresett egy hasonló épületek felújításában jártas fiatalember, szobrász, részletes fotókat kért a külső és belső eredeti díszítéséről, így tudtam meg, hogy már készülnek a korhű felújítás tervei.
