A nemrégiben elhunyt Jane Goodall primatológus mutatta ki először a hetvenes évek elején, hogy a csimpánzhordák szabályos háborúkat vívnak egymással: időnként megtámadják a szomszédos csoportokat, mószeresen lemészárolják azok hímjeit, majd elfoglalják a területüket, annak minden forrásával (beleértve a szaporodóképes nőstényekkel) egyetemben. Eddig azonban nem volt egyértelmű, hogy a háborúskodásból milyen előnye származik a győztes hordának.
Most azonban az Ugandában élő csimpánzok három évtizedes kutatásából származó adatokat elemezve a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem kutatócsoportja megállapította, hogy a háborúban győztes csoportban valóságos bébibumm történik: jelentősen megemelkedik náluk a kölyökáldás mennyisége.
1998 és 2008 között az egyik ugandai csimpánzhorda tíz évig tartó háborút vívott egy szomszédos csoporttal. Eközben legalább 21 csimpánz pusztult el az összecsapások során. Miután a csapat egyértelmű győzelmet aratott, kiterjesztették a területüket a legyőzött csoport territóriumára is. Így a fennhatóságuk 6,4 négyzetkilométerrel nőtt, ami 22 százalékos növekedést jelentett. Vagyis a háborús győzelem közvetlen szaporodási előnyt jelentett a győztesek számára.
A territórium kiterjesztése előtti három évben a csapatban tizenöt kölyök született. A győzelmet követő három évben viszont már harminchét. Ráadásul a világra jött kölykök túlélési esélyei is javultak. A territórium megnövelése előtt 41 százalékos valószínűséggel pusztultak el három éves koruk előtt, utána viszont a kölyökhalandóság 8 százalékra csökkent.
Nem nehéz kitalálni, hogy miért van ez. A nagyobb terület több élelmet jelent a csapat tagjai számára, a termékenység és a kölykök túlélése pedig egyértelműen összefügg az egyedek egészségi állapotával – ami a nagyban függ a jóltápláltságtól. Emellett pedig a szomszédos rivális hímek kiirtásával megelőzik a kölykökre leselkedő egyik legnagyobb veszélyt is: az idegen hímek által elkövetett kölyökgyilkosságokat.
