A munkásosztály története – a cím az előző állampárti korszak hivatalos történetírásának bornírt, unalmas világát idézheti az egykori keleti blokk országaiban felcseperedettek számára. Ám ne ítéljünk elsőre: a könyv alcíme – Ellenállás és lázadás a mindennapokban – már jelzi, hogy itt valami egészen másról van szó.
A most megjelent és nemrég a Gólyában, a hazai újbaloldal egyik találkozóhelyén bemutatott kötet az angol nyelvű Working Class History magyar változata, a fordítás Piróth Attila munkája. A szerzői team minden szempontból rendhagyó munkát tett le az asztalra; nemcsak az itthoni hivatalos, emlékezetpolitika címszó alatt művelt múltértelmezéssel, hanem a polgári történelemfelfogással is radikálisan szembemegy. Utóbbi kimagasló képviselője a nemrég elhunyt, magyar származású történész, John Lukacs. Az eltérő felfogást Winston Churchill szerepének értékelése mutatja meg plasztikusan. Lukacsnál és sokaknál Churchill lényegében az európai civilizáció megmentője kérlelhetetlen náciellenes hozzáállásával; itt viszont a bűnökkel terhelt brit gyarmati politika rasszista felfogású képviselője, aki döntéseivel hozzájárult 1943-ban a bengáli éhínséghez. Bármily furcsa: mindkét szemléletnek van létjogosultsága, valóságalapja.
A történelmet a győztesek írják – mintha Esterházy Péter gondolatával perlekedne a történelmet alulnézetből, nem a vezetők tettein, életútján keresztül szemlélő könyv. A műfaj is rendhagyó: nem a hagyományos kronológia szerint meséli el a történetét. Hanem a naptári év minden napjához társít két-két történelmi eseményt, amelyek általában kimaradnak a történelemkönyvekből. A munkásosztály fogalmát tágan értelmezve született meg e rendhagyó kalendárium. A szerzők általában beszélnek elnyomók és elnyomottak, másként: a termelőeszközök felett rendelkezők és a munkaerejüket áruba bocsátók történelmi korokon átívelő küzdelméről.
A múltidézés ez esetben inspiráció a jelennek. „Az a kulcsfontosságú feladat áll előttünk, hogy aktivista népi mozgalmakat szervezzünk, hogy megváltoztassuk az emberek tudatát és felfogását, hogy átalakítsuk a jogszabályokat, és konkrét, fizikai valójukban létrehozzuk a munkások tulajdonában lévő iparágakat, szövetkezeteket és a demokratikus részvételen alapuló egyéb struktúrákat” – írta a kötet előszavában Noam Chomsky. A világhírű nyelvész és baloldali aktivista az itthoni viszonyokra rímelő módon mozgósít a neoliberális politika ellen, sír a „szánalmasan alulfinanszírozott közoktatási rendszer” újjáépítéséről.
A kötetben felidézett több száz esemény szubjektív válogatás eredménye, a szerzők nem is ígérnek „harag és részrehajlás nélkül” írt munkát. A legkorábbi felidézett esemény az első feljegyzett sztrájk Kr. e. 1157. október 13-án, amikor a III. Ramszesz alkalmazásában álló építőmunkások nem kapták meg időben a bérüket. Innen jutunk el a középkori parasztfelkeléseken, a közösségi földek angliai elkerítésén és a csavargótörvényeken – amelyek engem a Kádár-kor úgynevezett közveszélyes munkakerülők (kmk) elleni fellépésére emlékeztetnek –, a gyarmati korszak konfliktusain, az ipari forradalmat követő sztrájkokon és az antifasiszta ellenállás hőstettein át az amerikai polgárjogi mozgalomig, a Pinochet-féle diktatúráig vagy éppen Greta Thunbergig. Vagyis itt a munkásosztály az alávetettek, jogfosztottak legkülönfélébb csoportjait jelenti. Így a nőket, a szexuális kisebbségeket, a gyarmati elnyomás alatt élőket, a rasszizmus vagy az ipari szennyezések áldozatait, a menekülteket, a klímaváltozás következményeinek elszenvedőit.
A kötet egy olyan baloldal létezéséről ad hírt, amelynek nem sok köze van ahhoz, amit a szellemileg kiüresedett itthoni hatalom propagandája baloldalként azonosít, megbélyegez. A munkásosztály története Nyugat-, Amerika-kritikája olykor a radikális jobboldali Fideszét idézi, ám a hasonlóság felületes, elég, ha az LMBTQ-jogokról vallott elképzeléseket összevetjük. A magamfajta fékezett habzású konzervatív akár provokációnak is veheti, ahogy a könyv például az abortusz kérdését tárgyalja. Vagy a kommunista diktatúrát átélő azt, hogy az antifasiszta, náciellenes küzdelmek helyénvaló bemutatása mennyire háttérbe szorítja Sztálin vagy Mao jogfosztó, elnyomó rezsimjeinek rémtetteit. Az ’56-os forradalom ugyanakkor többször is megjelenik: nem meglepő módon a munkástanácsok és a december 4-i hatalmas nőtüntetés apropóján.
Itt és most nagyon fontos (lenne), hogy a közélet szereplői és az oktatás cselekvésre, aktivitásra, az igazságtalan(nak érzett) viszonyok megváltoztatására serkentsenek. Érdemes tudatosítani, hogy alulról is lehet gyökeres változást előidézni. Erre példa a német haditengerészet matrózainak parancsmegtagadása 1918. október 29-én, ahonnan rövid út vezetett az első világháború lezárásáig. A munkásosztály története vitatható és inspiráló, olykor a komfortzónánkból kibillentő munka. Gondolkodni, esetleg eddigi tudásunk újragondolására hív. Veszélyes.
A munkásosztály története. Ellenállás és lázadás a mindennapokban. Szerzők: a Working Class History kollektívája. Ford.: Piróth Attila. Theatre le Levain, Mérce, 2024. 4999 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/18. számában jelent meg május 3-án.
