A Magyar Hang cikke.

Hidroxi-klorokin (Fotó: University of Kansas)

A covidpandémia kezdeti időszakában sokan sztárolták a hidroxi-klorokin nevű maláriaellenes gyógyszert (közöttük Donald Trump amerikai elnök is) mint a koronavírus-betegség ellenszerét.

Bár hamar kiderült, hogy a covid ellen nem használ, sőt veszélyes is lehet, egyes csoportok azóta is hisznek benne, és az egyértelmű bizonyítékok ellenére is szedik, ellentmondva a bizonyítékokon alapuló orvosi utasításnak. A hidroxi-klorokin kritikusaival szemben közben felbukkantak az összeesküvés-vádak, miszerint csak azért akarnak elnyomni egy olcsó és bárki rendelkezésére álló hatékony ellenszert, hogy ezzel az új és drága szereket piacra dobó gyógyszergyárak zsebét tömjék meg.

Most publikáltak egy tanulmányt, amelyben lyoni kutatók kimutatták, hogy a hidroxi-klorokin nemhogy nem segített a covidbetegeken, hanem a szedése a halálozás kockázatának 11 százalékos emelkedésével állt összefüggésben. Minthogy ez korrelatív vizsgálat, az eredményből nem lehet közvetlen ok-okozati kapcsolatra következtetni, de a jelenség több mint gyanús. Az, hogy francia kutatók állnak a tanulmány mögött, azért bírt jelentőséggel, mert a hidroxi-klorokin legnagyobb prófétája annak idején szintén francia volt. 

Didier Raoult korábban Franciaország egyik legelismertebb fertőzőbetegség-kutatója volt, de annyira belebonyolódott a hidroxiklorokin-ügybe, hogy képtelen volt elengedni a szert, még akkor is, amikor a WHO és szinte minden más komolyan vehető szakember is ellene foglalt állást. Raoult azóta kirúgták, egyelőre kilenc tanulmányát vonták vissza a folyóiratok csalás és az etikai szabályok megsértése miatt, és további 50 tanulmányát vizsgálják éppen. A hidroxi-klorokin hívei szerint Raoult egy mártír, akit azért söpörtek félre, mert ki merte mondani az igazságot.

A hidroxi-klorokin csapdájában Miként lett zaklatási ügy egy covidellenesnek szánt, majd keserű csalódást okozó gyógyszerből?

A mostani kutatásban 44 korábbi vizsgálat eredményeit értékelték újra szisztematikusan (ez tehát egy úgynevezett review tanulmány), és összesen 16 990 covid eredetű halálozás adatait elemezték aszerint, hogy a beteg szedett-e hidroxi-klorokint. Miután minden más körülményre kiegyensúlyozták a mintát (tehát kizárták az egyéb faktorok hatását), úgy találták, hogy azok, akik a maláriagyógyszert szedték, 11 százalékkal nagyobb valószínűséggel hunytak el. Vagyis gyógyhatásról szó sem volt, a szer éppenséggel súlyosbította a betegek állapotát.

Miután Trump egyértelműen kiállt a hidroxi-klorokin mellett 2020 márciusában, a gyógyszer amerikai fogyasztása az egekbe emelkedett. Az FDA gyógyszerhatóságnak figyelmeztetést kellett kiadnia arról, hogy a hidroxi-klorokin veszélyes a szívre, de a hype-ot nem tudták megfékezni. Vagyis a szakemberek már nagyon gyorsan szembesültek a szer veszélyességével, így keveseket lephet meg a mostani eredmény. 

A szerzők az eredmények kapcsán arra figyelmeztetnek, hogy nagyon óvatosnak kell lenni a látszólagos csodaszerekkel. „A vizsgálat konklúziói arra utalnak, hogy milyen nagy veszélyei vannak, ha egy gyógyszert gyenge bizonyítékok alapján egy teljesen más betegség ellen kezdik adni, mint amivel szemben kifejlesztették. Ezt a jövőbeli pandémiák kezelésekor figyelembe kell venni” – idézi a tanulmányt a Guardian.