kiégett, elhízott zsarnok diktátorként kezdte
2002. szeptember 19-én jelent meg az egykori liberális Magyar Hírlapban Bartus László: Viktor, a szektavezér című cikke. Az írás nagy port kavart, mert akkor jelent meg először a magyar közéletben politikai vezető vallásos hit tárgyaként, hasonlított párt vallási szekták felépítéséhez és működéséhez. Méghozzá szándékosan. A pártból hamis egyház lett.
2002-ben bolondnak nevezte volna mindenki azt, aki azt mondta volna, hogy Orbán Viktor korlátlan hatalommal rendelkező, demokratikusan leválthatatlan diktátorként önkényuralmi rendszert hoz létre Magyarországon keresztényfasiszta ideológiával. Meg is tették ezt a cikk szerzőjével, aki 2001-ben a „Jobb magyarok” című könyvében már ezt vetítette előre.
A könyv a magyar szélsőjobboldal ideológiája és Orbán retorikája közötti párhozamokkal már 2001-ben azt állította, hogy Orbán Viktor antiszemita, náci ideológiát vall, diktátori ambíciói vannak, s veszélyesebb Csurkánál és Torgyánnál, mert szalonképessé teszi a náci, fasiszta ideológiát liberális terminológiával, keresztény és nemzeti köntösbe bújtatva.
Ehhez kapcsolódott egy évvel később a Viktor, a szektavezér című írás, amely akkor újszerű aspektusból hívta fel a figyelmet a vezérkultusz, a vallásos jellegű imádat, egy politikai párt vallási szektaként való működésének veszélyére. Orbán akkor lett vallási kultusz tárgya, hívei pedig fanatikus csőcselék, amilyenek a középkori hívek voltak.
A cikk szerint: „Egy szekta totalitárius szervezet, vezetője diktátor: beszél a pluralizmusról, de összeegyeztethetetlen vele. Ezért ha politikus szektavezér lesz, az a demokráciát veszélyezteti. Ugyanez a helyzet, ha egy szektavezér politizál”. Akkoriban Orbánt misztikus tisztelet vette körül, de az akkori megmondóemberek ebben sem láttak semmi veszélyt.
Az alábbiakban szó szerint közöljük Bartus László 2002-ben, Orbán Viktorról írt elemzését, amely „Viktor, a szektavezér” címmel jelent meg. Az írás semmit nem veszített aktuális és időtlen igazságokat felidéző tartalmából, s ha a „Viktor” nevet „Péterre”, a polgári köröket Tisza-szigetekre cseréljük, az olvasó felfedezheti a tökéletes azonosságot.
Ezek a hasonlóságok nem véletlenek. A mag meghatározza azt, milyen fa nő ki belőle, és annak milyen gyümölcsei lesznek. Ha valaki elindul egy úton, s azon az úton végigmegy, annak az útnak ugyanaz lesz a végállomása. A magból lehet következetni a fára, az utat előre lehet látni, hova vezet. Ezekből a jelekből olvasni lehet.
A cikk és a Jobb magyarok című könyv szerint ezekből a jelekből nemcsak olvasni lehet, hanem ezek alapján teljes bizonyossággal lehet állítani, hogy a diktatúra szükségszerűen következik be, ha a szektavezérként működő politikust a hívei vagy ellenfelei nem állítják meg. Ami Orbánból diktátort csinált, az Magyar Péterből is diktátort fog csinálni.
A szektavezér iránti elfogult, fanatikus rajongás, hit, a belé vetett feltétlen bizalom, remény pedig éppen kizárja a kontrollt, a racionalitást, a józanságot, hogy a potenciális diktátort a tragédia megelőzése érdekében megállítsák. Orbán még egy folyamat végén jutott csak el addig, hogy a világ egyik gyűlölt diktátora legyen. Magyar Péternek pedig ez a startvonal.
Ajánljuk mindenki figyelmébe értő és felelősségteljes olvasásra az alábbi cikket, s aki nem akarja a magától is leszálló ágban levő Orbán-rendszert másik, még durvább diktatúrával évtizedekre meghosszabbítani, akkor minden erővel akadályozza meg Magyar Pétert, hogy valaha a politikai hatalom közelébe kerüljön. S ennek semmi köze Orbán uralmához.
Mert Orbán rendszerét ez úgysem befolyásolja, az Magyar Pétertől függetlenül befutja a maga pályáját, s csak akkor ér véget, amikor elhasználja minden energiáját. Nem Magyar fogja Orbánt megbuktatni. De Magyar Péter a szabadság és demokrácia felé megnyíló utat lezárhatja, s egy újabb, még primitívebb diktatúrával, évtizedekre meghosszabbíthatja.
Így, akik azért váltak Magyar fanatikus támogatóivá, hogy Orbántól megszabaduljanak, Orbántól nem szabadulnak meg, még aztán sem, hogy Orbán megbuktatja magát. Mert Orbán diktatúráját továbbviszi egy volt tanítványa, aki azt is megteszi majd, amit Orbán soha nem mert, minden nagyszájúsága ellenére. Ez nem lehetőség, hanem bizonyosság.
Íme, az Orbánról 2002-ben írott cikk:
Bartus László: Viktor, a szektavezér
Növekvő rémülettel figyeltem, hogy néhány hónap alatt szinte vallási fanatikusokká váltak az egyik politikai irányzat hívei. Ennél is ijesztőbb számomra, hogy Orbán Viktor személyében már-már egy hamisítatlan szektavezér áll előttünk. A kételkedők számára nem teszek mást, csak leírom az egymással megegyező ismertetőjegyeket. Nekem már az föltűnt, amikor Orbán Viktor felszólította híveit, alakítsanak polgári köröket. Ez pontos megfelelője egyes vallási szekták „házicsoport-rendszerének”, a funkciója is hasonló. Az érzelmileg felkorbácsolt összejövetelek között pedig semmi különbség nincs. Néhány évvel korábban szó szerint hallottam egy vallási szektában ezt a mondatot: „mindenki hozzon magával még egy embert”. A feleségem meg is jegyezte: a következő lépés az adakozásra való felhívás lesz, pénzt gyűjtenek majd (az a rutintalanság számlájára írható, hogy csak százforintosokat) és alapítványokat hoznak létre. Majd önálló újságot és tévéműsort akarnak, ami „nekik jár”. Később a vezér zakója szélét illetik, ő pedig híveire veti a kezét. Azon már csak nevettünk, amikor elhangzott: mindenki fizessen elő a Magyar Nemzetre, ne csak magának, hanem azoknak is, akik nem tudják kifizetni, és rendeljék meg a „nem hívő” rokonoknak, ismerősöknek is. Érdekes eredményre jutnánk, ha most megkérdezném: vajon hány ember kapott ingyen előfizetést az elmúlt években egy vallási szekta újságjára?
A választásokat megelőző lejárató röplapok, az óriásplakátok lefújása láttán csak legyintettünk: hány ilyen szektaakciót láttunk! A pódiumra kiültetett hírességek, a sportolóval, híres énekesekkel való dicsekvés tipikus szektás jelenség, a legitimáció egyik forrása: milyen nagy emberek értenek velünk egyet (azokról a hírességekről nem esik szó, akik fejvesztve menekültek). A létszámmal való állandó kérkedés (néha politikai zsarolás vagy fenyegetés) és a támogatói kör állandó felnagyítása jellemző szektás tünemény. Az önmegtévesztés csodája: ha csökkenünk, mi akkor is növekszünk.
A vallási szekták tipikus jellemzője a sikerpropaganda, amely soha nem a valóságot mutatja, hanem a tények helyes értelmezését. Egy szekta soha nem ismeri el a vereséget, és soha nem tanul belőle. A szektavezér soha nem jelentheti be, hogy tévedett vagy hibázott, nimbusza soha nem szenvedhet csorbát. Egy szekta tagjai annak tudatában élnek, hogy bármihez nyúlnak, sikeresek lesznek, sőt: csak ők sikeresek (de ha valaki más is, az az ördögtől van). Nem létező veszélyekkel riogatnak, melyeket diadalmasan elhárítanak. Ez tovább növeli a szektavezér tekintélyét, a küldetésébe vetett tévhitet. Egy szekta kitermeli a fanatikus ideológusokat, akik mindig képesek megmagyarázni, hogy a vereség győzelem. Egy szekta soha nem hagy válasz nélkül semmit, nekik mindig győzni kell. A tagoknak látniuk kell, hogy lábuk előtt hever a világ, a gonoszok (akik nem hódolnak be a vezérnek) legyőzettek.
Egy szekta vagy felsőbbrendűségének biztos tudatában, a győzelmi mámorban úszik (extázisban van), vagy a tehetetlen düh és agresszivitás állapotában leledzik. A szektavezér ilyenkor gyűlöletet kelt, hazugságokat terjeszt, majd fogcsikorgatva a szeretetről beszél (hogy az uszítás következményei miatti felelősséget elhárítsa magáról). A szektavezér folyton támad, hogy ellenfelét hibára késztesse, majd rámutasson: mennyire igaza volt neki. Amit nem tud bekebelezni, azt el akarja taposni. Egy szekta esetében elképzelhetetlen a békés egymás mellett élés, az egyenrangú partneri viszony, a másik értékeinek elismerése, akaratának tiszteletben tartása. Egy szekta totalitárius szervezet, vezetője diktátor: beszél a pluralizmusról, de összeegyeztethetetlen vele. Ezért ha politikus szektavezér lesz, az a demokráciát veszélyezteti. Ugyanez a helyzet, ha egy szektavezér politizál.
A szekták legfontosabb jellemzője az állandó ellenségkép. Egy szektában soha nincs nyugalom és békesség, mert az ellenségre szükség van, amely ellen küzdeni és harcolni lehet.
A szektavezér sokkolja híveit: ha valaki stresszben van, miközben valakit követ, biztos lehet abban, hogy szektavezér uralkodik a lelkén. A szektavezér akarnoksága megtévesztő, mert magabiztosságnak látszik, holott lelkében a pánik lett úrrá: a hatalom elvesztésétől való félelem. Belső rettegését vetíti ki, és ezzel félemlíti meg a hallgatóságát is.
Számomra a családok és a baráti kapcsolatok szétszakítása is bizonyíték arra, hogy Orbán Viktor szektát alapított és szektavezér lett. A legfontosabb személyes kapcsolatok megromlása ott következik be, ahol a családi köteléknél erősebb lojalitás fűzi az embereket a szellemi vezetőhöz. Ezt csak egy szektavezér várja el (sőt: követeli meg). Csak szektákban történik meg, hogy a „kényes témáról” nem szabad beszélni, különben a családtagok nem tárgyalnak többé egymással. Csak szektatagok állítják döntés elé szeretteiket: vagy egyetértesz velem (elfogadod a vezért), vagy nem ismerjük egymást.
A szektát és a szektavezért túlfűtött küldetéstudat keríti hatalmába: kizárólag ők az igazság autentikus képviselői, ők a nagy álmok álmodói, akik megmutatják a világnak. A szektavezér iránti fanatikus kötődés arra épül, hogy a követői előtt kultikus személlyé válik: hívei a valóságos ember tulajdonságaitól elszakadnak, a vezért misztikus adottságokkal, kivételes képességekkel ruházzák fel. A szektavezér ezt úgy éri el, hogy a felmagasztalt énjéhez képest kiábrándító, hétköznapi emberi arcát elrejti követői elől (legalább egy protokollszobába). Csak ünnepélyes pillanatokban, vezéri minőségében (szónoklatai alkalmával) lép hívei elé. Nem vállal pártfunkciót vagy frakcióvezetést, éteri magasságokba emelkedik, a háttérből manipulál. Maga mellé olyan embereket válogat, akik misztikus énjét ismerik, és így tekintenek rá. Akik a pénzügyeibe nem látnak bele: a szektavezér véletlenül sem feledkezik meg arról, hogy az ideológia mennyit hoz a konyhára.
Az uniópárt gondolatát motiválhatta, hogy a csatlakozók ne érezzék: be kellett olvadniuk a Fideszbe. De elhangzott, hogy azok számíthatnak vezető pozícióra, akik Orbán Viktor új szerepét elfogadják, és ők nem feltétlenül a régi társak. Ez is tipikus szektás vonás: a szektavezérhez való lojalitás alakítja ki a szervezeti struktúrát, az alá-fölé rendeltségi viszonyokat. A lojalitás hiánya kiközösítéshez vezet. A diktátor ügynöknek, árulónak bélyegzi a (másképp) gondolkodókat. A vallási vagy politikai szektavezér eggyé válik az eszmével: nélküle nem lehet Istenhez jutni, nélküle nincs Magyarország. Az egyik a legnagyobb szolgálati ajándéknak (magyar Pál apostolnak), a másik új államalapítónak (kis Szent Istvánnak) hiszi magát. Az egyik új reformációt, a másik új honfoglalást emleget.
A Fidesz újabb stílusváltása dönti el, hogy egykori elnöke inkább pártot vagy szektát akar-e építeni. Addig is legyen gyanús, ha valaki misztikus tekintélyt követel magának, aztán a lelkünkbe kíván költözni, és megváltója akar lenni a világnak.”
(Megjelent a Magyar Hírlap 2002. szeptember 19-i számában.)
