Tudor Bugnariu válaszol munkatársunk kérdéseire
Az elmúlt napokban fogadták el a Bukarest! Egyetembölcsészeti karán Tóth Sándor Tanulmány Gaál Gáborról, a Korunk szerkesztőjéről című munkáját: doktori disszertációként. Az esemény, amely látszat szerint az egyetemi élet megszokott, immár hétköznapivá vált mozzanata, újra arra a Gaál Gáborra fordította figyelmünket, akiről ön referátumában azt állítja, hogy ifjú korában a fiatal haladó román értelmiségre is szellemi és erkölcsi példaként hatott. Arra kérném, hogy személyes emlékei alapján idézze fel ennek a hatásnak mélységét és terjedelmét.
Tudor Bugnariu: Kérdése találóan ragadja meg azt a tényt, hogy ifjúkoromban Gaál Gábornak a haladó román értelmiségre gyakorolt hatása mind mélységben, mind pedig szélességben érvényesült. E hatás terjedelmét elsősorban az általa vezetett tekintélyes folyóirat, a Korunk határozta meg. E lap időszerűsége és magas elméleti színvonala révén nemcsak a kommunista elkötelezett értelmiségiekre hatott, hanem azokra a polgári demokratákra is, akik elutasították a fasiszta ideológiát s a fasizmus gyűlöletes gyakorlatát, azokra tehát, akik ezeken az oldalakon mélységes humanista szellemmel találkoztak. A Gaál Gábor által szerkesztett folyóirat számos írása szolgált marxista szemináriumok vitaanyagaként, s a vitákban sok fiatal román értelmiségi vett részt, olyanok, akik később a Román Kommunista Párt tagjai lettek, s akik ma kiemelkedő szerepet játszanak társadalmi, politikai és művelődési életünkben.
Gaál Gábor hatásának mélységét a Korunk szerkesztőjének lenyűgöző személyisége határozta meg. Emlékszem, Balogh Edgár vitt el hozzá először, a szerkesztőségbe, amely akkor a mai Napoca szállóval szembeni villák egyikében volt. Ez az első találkozás mély nyomokat hagyott bennem. Újra meg újra felkerestem, s minden egyes találkozás után nőtt csodálatom szellemének ereje, meggyőződésének szilárdsága iránt. Később azt ajánlották, hogy ne látogassam többé az amúgy is ingatag helyzetű politikai száműzöttet. Megfosztódtam hát attól a lehetőségtől, hogy közelében legyek tevékenységének legtermékenyebb szakaszában, akkor, amikor a párt irányítása nyomán az antifasiszta népfront politikán és a román–magyar testvériség megerősítésén munkálkodott. De barátaim és ismerőseim – azok, akik a román társadalmi, politikai, művelődési valóságnak szánt folyóiratszám munkatársai voltak – elmondották, hogy őket is elbűvölte Gaál Gábor egyénisége.
A védés alkalmával a professzor elvtárs referátumában hangsúlyozta, hogy az egykor Gaál Gábort ért alaptalan vádak elejtése után szellemiségének rekonstrukciója is napirendre került. Ebben a tekintetben milyen feladatokat kellene megoldani?
T. B.: Tóth Sándor munkája, Gaál Gábor műveinek válogatott kiadása, úgy vélem, csak az első lépés e bölcseleti hagyaték értékesítésében. Gaál Gábor filozófiai, esztétikai, irodalomkritikai munkássága túlontúl gazdag a kortárs marxista gondolkodás számára igen időszerű elemekben, hogysem rejtve maradjon egy egyre kevésbé hozzáférhető folyóirat oldalain. Ezeknek a szövegeknek a közlése kétségtelenül bizonyítani fogja azt, hogy dogmatikus torzulások szakaszában a gondolkodó, aki elsajátította a marxista filozófia nyílt szellemét, a kort meghaladó távlatokban talált elméleti megoldásokat a kor gyakorlati feladataira. Az RKP 1968 áprilisi plénumának szellemében Gaál Gábor elméleti hagyatékával szemben is kötelességünk a „restitutio in integrum”. Elodázhatatlan feladatunk ez egy meghaladott szakasz maradványainak felszámolásában.
Gaál Gábor az elsők között fedezte fel a fiatal Marx jelentőségét. Nemcsak felismerte, hanem közvetítette is élményét két fiatal értelmiségi nemzedék felé: először a harmincas években, majd pedig a felszabadulás után. Véleménye szerint hogyan sikerült Gaálnak behatolnia a fiatalok közé, mi volt a fiatal értelmiségiek fogékonyságának magyarázata?
T. B.: Kérdése tulajdonképpen előző válaszomra kér kiegészítést. Marx ifjúkori műveinek felfedezése és az ifjúság felé való közvetítése Gaál Gábor nagy eszmei tettei közé tartozik: mert egy olyan korszakban, amikor a marxizmus humanista jellegét utilitarista értelmezések árnyékolták be, amikor a társadalom érdekének – olykor vélt érdekének – gépiesen alárendelték az egyéniséget, akkor Marx fiatalkori műveinek visszaillesztése a marxista gondolkodás egész rendszerébe aláhúzta e bölcselet humanizmusát és a humanizmus követelményét a szocialista társadalom társadalmi gyakorlatában. Jóllehet a korszak nem kedvezett a nyitottságnak, s a haladó fiatalokat is dogmatikus befolyások érték, az életkorukból adódó nagylelkűség, a forradalmi romantizmus, amely a kommunista mozgalomhoz kötötte őket, mégis abban az irányban hatott, hogy magukévá tegyék a marxizmus humanista látószögét és elutasítsák a marxi tanítások szellemétől idegen dogmatikus kinövéseket.
Jánosi és Boboc professzorok bölcseleti szempontból izgalmas problémaként jelölték meg referátumukban egy Kanton és Hegelen keresztül Marxhoz vezető eszmei fejlődés lehetőségét. Szerintük ennek az egyedi – de a két háború közötti értelmiségiek sorában nem ritka útnak az elemzése vonzó filozófiatörténeti feladat. Hogyan látja Ön ezt a kérdést?
T. B.: Nemcsak Gaál Gábor, hanem más német kultúrájú gondolkodók is megjárták az eszmei fejlődésnek ezt az útját. Jánosi János joggal hivatkozott ebben az értelemben Lukács Györgyre, aki neo-kantiánus meandereken át jutott el a marxizmushoz.
Kétségtelen, hogy Gaál Gábor számára Kant és Hegel bölcselete, de Dilthey, Simmel és Husserl filozófiai nézetei is, olyan elméleti megalapozást nyújtottak, amely azután lehetővé tette a marxizmus mélyebb elsajátítását, nyitott és alkotó szellemének befogadását.
Jánosi János a Tóth Sándor doktorátusi tézisének vitája alkalmával rámutatott arra a sajátos és érdekes körülményre, hogy tudniillik az irracionalista filozófia „időleges hatása egy gondolkodóra nézve egyfelől fékezi annak fejlődését, más szempontból viszont ellenszerként, a későbbiek során racionalista nézeteinek megszilárdítása irányába hathat”. Úgy tűnik, ilyen módon haladta meg Gaál Gábor is azokat a bölcseleti hatásokat, amelyek azelőtt érték, hogy a marxizmust saját világnézetévé, életfelfogásává választotta volna.
Véleménye szerint Tóth Sándor könyvének folyamatban levő román fordítása milyen fogadtatásra számíthat?
T. B.: Meg vagyok győződve arról, hogy a könyv román fordítását nemcsak szakkörök, hanem az olvasók szélesebb rétegei is érdeklődéssel veszik kézbe majd, hiszen egyre erősebben érződik annak a szükségessége, hogy a Románia területén együttélő nemzetiségek kulturális alkotása közkinccsé váljon, mint ahogy kölcsönösen kell hogy ismerjük azokat a közös erőfeszítéseket, amelyek a szocialista forradalom kiteljesítésére, új élet megteremtésére irányulnak, a közös hazában. Meg vagyok győződve arról, hogy a mű román nyelvű kiadása hozzájárul majd a román–magyar testvériség megszilárdításához.
Referátumában felhívta a figyelmet arra, hogy újra fel kell hogy fedezzük és értékesítsük egy egész kommunista értelmiségi nemzedék hagyatékát. Jóllehet ez a hagyaték időben és eszmeileg egyaránt közel áll hozzánk, mégsem eléggé közismert. Többek között Pǎtrǎșcanura, Cristeara és Kohn Hillelre utalt.
T. B.: Valóban, mindeddig keveset jelentettünk meg a két háború közötti romániai marxista gondolkodók műveiből és nem is mindig a legjelentősebbet. Hiányoznak a műveiket és tevékenységüket Tóth Sándor monografikus tanulmányához hasonló módon tárgyaló könyvek. A Lucrețiu Pǎtrǎșcanu művei újból való kiadatásának kezdetén tartunk ugyan, hiányát érezzük egy a Pǎtrǎșcanu politikai és elméleti tevékenységét taglaló részletes tanulmánynak. Ilie Cristeáról keveset írtunk, s életművéből még kevesebbet közöltünk. Egy munkáját Ilie Cristea emlékének szentelő kutató, hatalmas erőfeszítéssel azonosította és összegyűjtötte Cristea tanulmányainak és cikkeinek ezreit, a kiadás azonban, még a válogatott művek kiadása is késik. Kohn Hillel tanítványai és munkatársai szintén tartoznak mesterük elméleti hagyatékának értékesítésével. E nevek mellé – amelyeket csodálattal és elismeréssel ejt ki mindenki, aki ismerte viselőiket és együtt dolgozott velük –, ezek mellé a nevek mellé kívánkozik a Iuliu Deheleanu-Déri és a Józsa Béla neve is.
E feladatok teljesítése a párt politikai és ideológiai harcának megismertetését szolgáló hazafias tett.
Megjelent A Hét IV. évfolyama 22. számában, 1973. június 1-én.