Az archaeogenetikai vizsgálatokból kiderült, hogy 800-900 ezer évvel ezelőtt 117 ezer éven keresztül mindössze 1280 szaporodóképes emberelőd egyed élt a Földön. Vagyis egy falu lakossága az egész bolygón, és rajtuk állt vagy bukott, hogy fennmaradt a leszármazási vonalunk, és így félmilliárd ével később megjelenhetett a Homo sapiens.
A genomikai analízishez több mint 3000 ma élő személy génjeit vetették össze, és ezekben találtak bizonyítékot az úgynevezett evolúciós palacknyakeffektusra. Ez azt jelenti, hogy egy faj története során valamilyen külső ok (ez esetben a feltételezések szerint szélsőségesen rossz éghajlati körülmények) miatt végletesen lecsökken az egyedszám. Így a csekély számú túlélő (akik „átfértek a palack nyakán”, és így életben maradtak) genetikai tulajdonságai fogják meghatározni a krízis után újra sokasodni kezdő faj minden új egyedének tulajdonságait.
A kínai és olasz kutatók által írt, és a Science-ben közölt tanulmány szerint ez az egzisztenciális krízis teremtette meg a lehetőséget egy új emberelődfaj, a Homo heidelbergensis létrejöttéhez, amelyről egyes antropológusok úgy gondolják, hogy a H. sapiens és két legközelebbi rokonunk, a neandervölgyi és a gyeniszovai ember utolsó közös őse lehetett. Gyakran előfordul, hogy a kicsi, elszigetelt populációkban új faj jön létre, hiszen teljesen független és új irányba indulhat el ilyenkor az evolúció.
Nem is az a legmegdöbbentőbb a felfedezésben, hogy csupán 1280 egyed mentette meg a (majdan kialakuló) fajunkat, hanem hogy ez az állapot hihetetlenül hosszú időn keresztül, 117 ezer évig fennmaradhatott. Ez az időtáv az általunk belátható emberi történelem sokszorosa, közben rengetegszer adódhatott volna olyan helyzet, például egy járvány, éhínség, hurrikán, vulkánkitörés, bármi, ami végleg kiirthatta volna az őseinket mind egy szálig.
A kutatáshoz összesen 3154 ma élő ember génjeit elemezték tíz afrikai és negyven nem afrikai népcsoportból. Az azonos gének különböző verzióit hasonlították össze, és ebből meghatározták, hogy ezek a gének mikor jelentek meg az evolúció során (minél nagyobbak a különbségek az adott génben, annál több ideje volt eltérő irányokban evoluálódni, vagyis annál régebbi). Amikor ehhez még hozzávetették, hogy milyen gyakorisággal szoktak új gének megjelenni, meg tudták becsülni, hogy hogyan változott az emberelődök populációmérete az évszázezredek alatt.
A szerkesztő megjegyzése
A cikk szerzője pontosan írja utolsó mondatában, hogy emberelődök populációiról van szó. Ma már cáfolhatatlan ténynek tekinthető (legfeljebb ezer-tízezer évekkel „finomítható”), hogy az anatómiailag modern ember 315 ezer évvel ezelőtt jelent meg Afrikában, és 50 ezer évvel ezelőttről találták meg nála a modern viselkedés első nyomait. Azóta több hullámban kivándorolt Afrikából, és benépesítette a legtöbb kontinenst. Közben őseinknek kialakultak alfajai, de már a besorolások körül is élénk vita folyik. Például a Sapiens keveredett a neandervölgyivel, sőt a gyenyiszovaival is! (Ez a két alfaj tekinthető a ma élő ember legközelebbi kihalt rokonának.) Úgyhogy emberelődök éppen lehettek, de emberiségről valószínűleg csak az utóbbi ötvenezer év értelmében beszélhetünk.
