Farkas József György, a magyar emlékek világkutatója gyűjteményének újabb remek kivitelezésű darabjával lepett meg. Ezúttal a sajtó(történet) egyik legismertebb alakjának, Pulitzer Józsefnek a pályáját, pontosabban annak anyagi-művészi nyomait mutatja be a szokott alapossággal, körültekintéssel és empátiával. Lássuk, hogyan!
Ha az újságírás minősége és jelentősége valahol a világban szóba jön, a téma megvitatói előbb-utóbb nem kerülhetik el Joe Pulitzer nevének és munkájának felidézését. Azt azonban már kevesebben tudják közülük, hogy az egykor az Egyesült Államokban e szakmát – jobb esetben hívatást – új magaslatokra eljuttató sajtócézár – magyar születésű…
Pedig hősünk a Maros-parti Makón látta meg a napvilágot. Pulitzer József (1847–1911) egy ottani terménykereskedő családjába született, hét testvérével. Az akaratos természetű fiú katona szeretett volna lenni, de nem tudta felvétetni magát a seregbe, látása és úgy általában a fizikuma gyengének bizonyult hozzá. Ám már akkor sem volt az a típus, aki feladja. Anyja tiltakozása ellenére tizenhét évesen Amerikába hajózott, ahol az északiak hadseregéhez csatlakozva harcolt a polgárháborúban.
Ám a csaták elültével ott maradt munka és pénz nélkül. Volt aztán vadnyugati öszvérápoló, temetőgondnok, hajófűtő és csikós is, majd 1868-ban újságírónak állt – és befutott. Minél vagyonosabb lett – harminchat éves korától már egyértelműen annak számított –, annál nagyobb lapokat tudott megvásárolni. A leghíresebb a New York World című újság volt, ami Pulitzer irányításával az amerikai sajtó történetének egyik legfontosabb és legolvasottabb szereplőjévé vált. A példányszám-növekedést színes hírekkel, képregényekkel, bűnügyi történetekkel, olvasmányos, szenzációhajhász cikkekkel érte el.
Ugyanakkor a bulvárújságírást művelve is ragaszkodott az igazsághoz, szakértőket, jó zsurnalisztákat alkalmazott, nagyon sokféle témát feldolgozott a gazdaságon át az oktatásig – a társadalmat akarta megjavítani. Folyamatosan küzdött a korrupció ellen, egyik csalót a másik után igyekezett leleplezni: az ilyen történetek nagy szenzációnak számítottak, ugyanakkor valóságos nyomozómunka állt mögöttük. Mindez éles konkurenciaharc közepette zajlott: Pulitzer igazi ellenfele a rivális lapkiadó, William Randolph Hearst, a The New York Journal tulajdonosa volt.
Az immár Joe Pulitzer néven elismert sajtómágnás kiállt más közügyekért is. Így például a New York-i Szabadság-szobor talapzatának építésére adott pénzt – ott, a Liberty Island szigeten, nem messze az emlékműtől emeltek neki később szobrot.
Pulitzer nemcsak a saját vagyonából támogatta az építkezést, de lapjában is adakozásra szólította fel az embereket. A rengeteg munka azonban egyre rontott az egészségén, főleg a látásával folyamatosan gondjai voltak. 1890-ben vissza is vonult a lapszerkesztésről, végül teljesen megvakult, depresszióssá vált. Liberty nevű jachtján érte a halál, 64 éves korában, sírboltja New Yorkban, a bronxi temetőben található.
A Columbia Egyetemre hagyott kétmillió dollárral járult hozzá, hogy ott 1912-ben létrejöjjön a Columbia University Graduate School of Journalism. Világszerte ezt tartják az egyik legrangosabb újságíró-iskolának, ami magát a Pulitzer-díjat is odaítéli.
A róla elnevezett díjat a sajtómágnás kifejezett kérésére, halála után alapították, és 1917-ben ítélték oda első ízben. Később kiterjesztették az irodalom, a dráma, a zene és egyéb művészeti ágak területére is. Ezt a díjat a nyomtatott és online újságírásban egyaránt csakis amerikai állampolgárok kaphatják. Az elismerés oklevéllel és tízezer dolláros pénzjutalommal is jár.
Hősünk nem feledte magyar gyökereit sem, például Munkácsy Mihályt is segítette, amikor a festő 1886-ban az Egyesült Államokba látogatott. Mindenhol Pulitzer vendégeként fogadták, az otthonában is járt, sőt felkérést is kapott tőle. Feljegyezték, hogy nemigen volt olyan hasznos magyar ügy Amerikában, amihez ne lehetett volna megszerezni Pulitzer – erkölcsi és anyagi – támogatását.
1988-ban ismét született egy Pulitzer-díj, ám ezt már a magyarok kapják, nem az amerikaiak. Egy New Orleans-i magyar üzletember, Fábry Pál alapította, és hivatalosan Joseph Pulitzer-emlékdíj a neve. 2007-ben Makó is csatlakozott az elismerőkhöz: a szülőváros önkormányzata összefogott a Magyar Újságírók Országos Szövetségével, és díjat alapítottak fiatal (középiskolás, főiskolás és egyetemista) magyar újságírók részére.
Utóirat
Köszönetet mondva Farkas József Györgynek a rangos küldeményéért nem tudjuk megállni, hogy – különleges tekintettel a mostani amerikai helyzetre, figyelembe véve ugyanakkor, hogy átvételünk a SAJTÓ/FÓRUM rovatban jelenik meg – ne mellékeljünk egy ide illő részt a Wikipédia Pulitzer József szócikkéből.
A Pulitzer-díj, az amerikai újságírás legrangosabb díjának alapítója, ugyanakkor arról is híres, hogy a William Randolph Hearst sajtómágnással vívott konkurenciaharca vezetett az ún. sárga sajtó, a klasszikusan szenzációhajhász zsurnalisztika modelljének kialakulásához.
Ez a fajta újságírás ugyanakkor továbbfejlődve az amerikai demokrácia és média fejlődése számára ösztönzőnek bizonyult: jelentős korrupciós ügyek, politikai botrányok és gazdasági visszaélések tényeit tárta fel az amerikaiak tömegei előtt és ez új törvények elfogadásához vezetett.
Élete utolsó éveire lapja a sárga újságírástól ez utóbbi elvek szolgálata felé mozdult el. Pulitzer 1904 májusában, újságíró-iskola felállítását támogató írásában (a The North American Review című lapban), a következőképpen fogalmazta meg hitvallását: „Köztársaságunk és a sajtó együtt emelkedik fel, vagy bukik el. Az ügyes, érdek nélküli, közszolgálati szellemű sajtó, amely képzett intelligenciával tudja, mi a helyes és bátor azt megcselekedni is, képes megőrizni azt a közerényt, amely nélkül a nép kormányzata hamisság és utánzás. A cinikus, zsoldoslelkű, demagóg sajtó idővel ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga. A hatalom a Köztársaság jövőjének építésére az újságírók eljövendő nemzedékeinek kezében lesz.”
Fantasztikus, látnoki szavak…
