Thor Heyerdahl neve 1947-ben, a Kon-Tiki expedíció nyomán vált közismertté. További vállalkozásaival is távoli civilizációk egymás közötti kapcsolatait kívánta bizonyítani.
Az 1969-ben sikertelenül végződött RA-I, majd az idén végrehajtott RA-II akció az egyiptomi és mexikói civilizációk rokonságának demonstrálását célozta. Utóbbi utazására négy földrész emberei közül toborozta társait az immár ötvenhat éves világjáró.
Űrhajón és papirusz-bárkán… mindkettőben száműzni kell magunkból az önzést
A világnak bátor emberekre van szüksége, akik készek az országok és népek barátságáért cselekedni
Mindmáig nem létezett olyan civilizáció, amely fennmaradt volna. Hogyan sikerülhet ez végre nekünk?
– Ön több ízben az életét kockáztatta, hogy igazolja a Thomas Mann-i megállapítást; „mélységes mély a múltnak kútja”, s hogy merész feltevések bizonyításán fáradozva új ismeretek kincsét hozza fel ebből a mélységesen mély kútból. Mindezzel, úgy gondoljuk, nem csupán a jelenkori tudomány adattárát akarta bővíteni.
– Szívesen mutatok rá a jelenkori emberek előtt arra, hogy nekünk, habár sikerült megváltoztatnunk a környezetünket, nem sikerült megváltoztatnunk önmagunkat. Legalább ötezer éve ugyanúgy gondolkodunk s ugyanazok a hajlamaink is, mint ma. Lassan kezdjük belátni, hogy azokat, akik határainkon kívül, más országban vagy éppen más világrészben élnek, nem tekinthetjük alacsonyabbrendűeknek ebből következően. De egyelőre nem tanultuk meg elfogadni azt, hogy ez az igazság több évszázaddal előbb élt őseinkre vonatkoztatva is érvényes.
– Ön a szuperszonikus repülés hőskorában tutajjal kelt át az egyik óceánon, majd az első Hold-utazások idején papirusz-bárkával a másikon. Miben látja a legfőbb – nem technikai, hanem lényegi – különbséget az ön útjai s mondjuk a Holdra szálló űrhajósok teljesítménye között ?
– Úgy hiszem, a leglényegesebb különbség az, hogy míg a Holdra szálló űrhajósok és földi munkatársaik a természet törvényei ellenére valósították meg utazásukat és azok fölött győztek, én a Kon-Tiki tutajjal és a Ra-bárkákkal tett utazásaim során igyekeztem együtt dolgozni a természettel annak érdekében, hogy célomat elérjem.
– Közösségünk szinte egyforma érdeklődéssel követte az első Hold-utazások eseményeit és a Ra-II útját; nyilván sejtett valami közös vonást a két merőben másfajta vállalkozásban. Fentebb a különbségről kértük a véleményét, most a hasonlóságról.
– Hasonló vonás az űrhajósok utazásai s az én utaim, a Kon-Tiki, majd a Ra-I és Ra-II vállalkozások között elsősorban az, hogy mindkét esetben döntő az emberben önuralma; el kell kerülni az ideges súrlódásokat társainkkal, akikhez nappal és éjjel egyformán közel vagyunk a teljes
egymásra utaltságban, s hosszú ideig egyikünknek sincs lehetősége elhagyni a másikat, ha mégúgy óhajtaná, akkor sem. Éjjel és nappal készen kell lennünk megküzdeni minden viszontagsággal, s néha gyors megoldást rögtönözni egymás megmentésére, ha váratlan életveszéllyel kell szembenéznünk. Ilyen körülmények közt a kétfajta expedíció közös vonása az, hogy mindkét esetben száműzni kell magunkból minden önzést: az ember a társai segítségére van utalva, következésképp neki is mindent meg kell tenni, hogy segítse őket.
– Noha önt a tudósok elsősorban tudományos kutatónak tekintik, a nagyközönség pedig, melynek körében a könyvei rendkívül népszerűek, elsősorban írónak – azt hisszük, nem sértjük meg azzal a gondolatunkkal, hogy az ön tevékenységének fő „műfaja” elsősorban a férfias kalandként felfogott élet, mint Jack London vagy Hemingway esetében. Nem találja úgy, hogy modern világunk egyre
kevesebb lehetőséget kínál erre?
– Igaz, hogy a mi modern világunk, földrajzi szempontból tekintve, évről évre mind összébb zsugorodik a távközlési eszközök hallatlan fejlődése következtében – mégis a kalandra, a szó legjobb értelmében, mint a bátorság bizonyítására, ma sem nyílik kevesebb lehetőség. Ma a világnak sokkal inkább, mint bármikor, egyenesen szüksége van bátor emberekre, akik készek cselekedni és küzdeni az országok és népek közötti barátságért ott, ahol az önzés és a politikai különbözőség a kevésbé bátrakat fegyvertáraik mögé készteti bújni – úgymond önvédelemből. Bőségesen van tehát lehetőség a bátorság bizonyítására azok számára, akik készek személyesen részt venni a népeket összekapcsoló hídverésben.
– Ön egyike a régi civilizációk történetében legjártasabb szakembereknek. Lehetséges-e, véleménye szerint, ezeknek a történetéből olyan tanulságokat levonni, amelyek érvényesnek látszanak a jelenkori civilizációra nézve?
– Mindmáig az emberiség történetében sohasem létezett olyan civilizáció, amely ne pusztult volna el, azaz amelynek sikerült volna fennmaradni. Hogy ez nekünk ezúttal sikerüljön, hogy civilizációnk fennmaradhasson, sokkal kevesebb gondunknak kellene lennie a fegyverekre s a hatalomra, és sokkal több az élelemre s az éhezőkre, valamint az emberi megértésre azok iránt, akik másképpen gondolkoznak.
(A szerkesztőség ez úton is köszönetet mond Olav Thormodsen norvégiai újságíró kollégánknak, aki volt szíves munkatársunk, Veress Zoltán kérdéseit és Thor Heyerdahl válaszait közvetíteni, illetve tolmácsolni.)