1841-ben a neves amerikai író, költő Edgar Allen Poe (akit Charles Baudelaire és Jorge Luis Borges – meg persze sokan mások – olyan nagyra tartottak!) furcsa történetek füzérével lepte meg az olvasókat. A kötet címéül is szolgáló novella teremtette meg a detektívtörténet, a krimi műfaját. Ezek a borzongató írások valami miatt mind külön is figyelemre méltóak; álljon hát itt a listájuk: Metzengerstein, Kutyaszorító, Pestiskirály, Az elveszett lélegzet, Az elsietett temetés, A kút és az inga, A Morgue utcai kettős gyilkosság. Valamennyi olvasható ITT!
*
Ismételjük: minden darabja külön is érdekes – gondoljunk a Pesiskirályra, amely a járványt, vagy A kút és az ingára, amelyik az inkvizíciót és módszereit juttatják eszünkbe –, elsősorban azonban A Morgue utcai kettős gyilkosságot emelnénk ki, tekintve, hogy külön műfajt kreált, amely máig a legkedveltebbek, a legolvasottabbak közé tartozik az egész világon.
*
Poe teremtette meg a detektív, a nyomozó alakját is, aki – rejtvényfejtő, tulajdonképpen. A Morgue utcai kettős gyilkosság bevezető bekezdései akár az új műfaj „módszertani alapjának” is tekinthetők (hogy ne mondjunk fellengzősen ars poeticát): „Azok a szellemi tulajdonságok, amelyeket elemzőnek szoktak nevezni, önmagukban véve nehezen elemezhetők. Igazában csak hatásukban tudjuk értékelni őket. Többek közt azzal is tisztában vagyunk, hogy akikben megvan ez a képesség, ha az rendkívüli, nagy örömüket lelik benne. Amint az erős ember is szereti kifejteni testi képességeit, és élvezi a testmozgást, amint izmait gyakorolja, úgy lelkesíti az „elemző” lelket a megfejtés lelki feladata. A leghétköznapibb időtöltésben is örömét leli, ha az működésbe hozza e képességét. Szereti a rejtvényeket, a szójátékot, a titkosírást – és megoldásai olyan sziporkázók és ötletesek, hogy az egyszerű ember szinte természetfeletti csodát lát bennük. Az elért eredmények, amelyekhez szigorú módszeresség és következtetés útján jutott, a valóságban pusztán az intuíció szülötteinek látszanak. Az ilyen megfejtőkészséget valószínűleg élénkítik a matematikai tanulmányok, különösen a magasabb matematika amelyet helytelenül, és pusztán regresszív műveletei miatt neveztek el voltaképpen analízisnek, holott a számolás önmagában véve még nem elemzés.”
*
Aki a regényben a kettős gyilkosság rejtélyét megfejti, az első fiktív detektív: C. Auguste Dupin, Conan Doyle Sherlock Holmes-ének és Agatha Christie Hercule Poirot-jának (meg – miért is ne? – Miss Marple-jének) prototípusa, előfutára, nevezzük, ahogy akarjuk. Nem olyan, mint egy klasszikus regénykezdet (az „elméleti”, „módszertani bevezetés után)?: „Az 18.. év tavaszát és nyarának egy részét Párizsban töltöttem el. Ott megismerkedtem Monsieur C. Auguste Dupinnel. Igen kiváló, sőt nagy hírű család gyermeke volt ez a fiatalember, de különböző sorscsapások olyan nyomorúságba döntötték, hogy feladta a harcot, visszavonult a társadalmi élettől, és meg sem kísérelte elveszett vagyonát visszaszerezni. (…) A Montmartre utca egy homályos könyvesboltjában ismerkedtünk meg; a véletlen, hogy mindketten ugyanazt a ritka és fontos művet kerestük, közeli kapcsolatot teremtett közöttünk. Újra meg újra találkoztunk. Nagyon érdekelt családja rövid története, amelyet a franciákra, ha önmagukról beszélhetnek, oly jellemző nyíltsággal mesélt el nekem. Elámultam, hogy mit és mennyit olvasott – de különösképpen képzelőerejének vad láza és élénk frissessége hatott rám. Minthogy akkoriban meghatározott célú kutatást folytattam Párizsban, úgy véltem, hogy az ilyen ember társasága számomra fölbecsülhetetlen kincset jelent. Ezt nem is titkoltam előtte. A vége az lett, hogy arra az időre, amelyet Párizsban szándékoztam eltölteni, összeköltözködtünk. (…) Így kóborolva, önkéntelenül is hányszor kellett tudomásul vennem és megcsodálnom (bár ismerve gazdag szellemét, nem volt számomra váratlan) Dupin ritka analitikai tehetségét!”
*
Poe „gondolkodtató meséi egyikének” tartotta nagy hatású művét, amelyet – nota bene – hasonló témájú munkák már megelőztek (Voltaire: Zadig, 1748, E. T. A. Hoffmann: Scuderi kisasszony, 1819), de a klasszikus mintát, a műfajét és a karakterét mégis A Morgue utcai kettős gyilkosság teremtette meg. Számlálhatatlan későbbi bűnügyi történet követte a novella történetmodelljét a briliáns detektívről, annak narrátor barátjáról, vagy hogy a megoldást, a leleplezést előbb közlik, mint a bűn elkövetésének okát, vagyis a teljes megfejtést…
*
Még annyit tegyünk hozzá: a hatalmas író és költő élete és halála legalább olyan rejtélyes és tragikus volt, mint a legmerészebb történetei.
