Szelestey Lajos híres rovata – Szabad szemmel – a Népszava biztos vonzáspontja. A mai összeállítás fő témája az izraeli-palesztin konfliktus megoldására történő európai próbálkozások magyar szabotálása. A magyar kormányfőt előszeretettel húzza elő a nemzetközi sajtó bizonyos döntései után, azonban az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatos vétója úgy tűnik, az utolsó csepp volt a pohárban.
A luxemburgi külügyminiszter roppant csalódott az izraeli-palesztin konfliktussal kapcsolatban kiadott közös EU-s kiállás elleni magyar vétó láttán. Úgy véli, hogy az eset igen súlyos, hiszen az unió még arra sem volt képes, hogy támogassa az ENSZ-főtitkár felhívását az ellenségeskedések beszüntetésére. Asselborn azt kérdezi: ezek után miként akar az EU a világpolitika szereplője lenni? Mint mondta, 17 éve látja el hivatalát, de azóta még sosem élt meg ilyesmit. Ennélfogva úgy véli: az uniónak fel kell készülnie arra, hogy marginális tényező lesz a nemzetközi porondon. Egyébiránt, hogy a még nem túl határozott közleménytervezet mennyire nem talált közös támogatásra, az egyrészt kiderült abból, hogy a magyarok nem álltak be mögé, másrészt a V4-es országok csak közhelyeket hangoztattak azzal kapcsolatban, sőt egyesek részéről nem is a miniszter vett részt az online egyeztetésen.
A hidegháború idején Gromiko szovjet külügyminiszter volt a Mr. Nyet, aki beintett minden kompromisszumos javaslatnak a Biztonsági Tanácsban, napjainkban viszont nyugodtan lehet Orbán Viktort „Mr. Nem”-nek nevezni. De ő csupán hatalma elvesztésének esetére igyekszik magát bebiztosítani ily módon, mind odahaza, mind az EU-ban. Úgy hogy részéről jóformán csak azt hallani: nem, nem és nem. Így keresztbe feküdt a jogállami mechanizmusnak, miután nem segített, hogy vétóval fenyegette meg az uniós költségvetést. Ugyanezt csinálta, amikor az unió szociális csúcsértekezletének határozata tartalmazta volna a nemek egyenlőségét. De elvetette a Kínát és Oroszországot elítélő nyilatkozatokat is. Majd most nemet mondott, amikor Brüsszel fegyvernyugvásra szólított volna fel a Közel-Keleten. Szóval úgy néz ki, mintha Magyarország hidegháborút folytatna saját európai partnerei ellen. Töretlenül hű Netanjahoz és meggátol minden bírálatot Moszkvával és Pekinggel szemben. A keleti nyitás évek óta Budapest hivatalos politikáját jelenti. Azt hiszi, hogy politikai szuverenitást szerez, ha orosz és kínai pénzekkel finanszíroz nagyberuházásokat. Ám ily módon ő és országa is csak még inkább függő viszonyba kerül idegen urakkal szemben.
A kommentár blamának minősíti a magyar vétót az EU szemszögéből. Merthogy a szervezet már megint törpének bizonyult külpolitikában – Magyarország fellépésének köszönhetően. Az ügy kínos és újfent csak azt tanúsítja, hogy az unió nem képes kinőni önmagát a nemzetközi porondon. A magyar fél azt használta ki, hogy az ilyen döntésekhez egyhangú támogatás kell, pedig nem lett volna semmi, ha belemegy. A közel-keleti válság közvetlen érdekeltjei ugyanis jó ideje tesznek az ilyen felhívásokra. Az európaiak évek óta nem tudnak beleszólni a térség dolgaiba. Az izraeli kormány épp oly kevéssé hallgat rájuk, mint a Hamasz terrorszervezet. Ugyanakkor szegénységi bizonyítván, hogy nem sikerült megállapodni a közös állásfoglalásban. A tagállamok miniszterei az ünnepi beszédekben nem győzik méltatni a közös külpolitikát, de az egyhangú döntéshozatal gyártási hibának számít, Emellett nincs meg a politikai akarat, hogy a határozatokat a jövőben többséggel fogadják el. Ha ez nem változik, akkor az unió továbbra sem lesz komolyan veendő geopolitikai játékos, minden gazdasági erejétől függetlenül.
Nagy a felháborodás Brüsszelben, bár a magyar húzásban nincs semmi új. Az osztrák külügyminiszter szóvivője sajnálatosnak nevezte, hogy nem sikerült közös hangot találni a kérdésben. A német diplomácia vezetője arról beszélt, hogy Magyarország sajnos másként látta a kérdést, mint a többiek, bármilyen megfontolásból is. Patrick Müller, a Bécsi Egyetem és a Diplomáciai Akadémia politológusa úgy látja, hogy egyrészt Izrael sikerrel cserkészett be több euroszkeptikus kormányt, így Magyarországot. másrészt pedig Orbán hajlandó konfliktusokat vállalni az EU-n kívül, ami nem szokásos, hiszen a közös külpolitika közmegegyezésre épül. A lap idézi a Népszava elemzését, miszerint az orbáni diplomácia a sajátos tárgyalási stratégia eszközének tartja a vétót. Az Innsbrucki Egyetem egyik elemzője elképzelhetőnek nevezi, hogy a miniszterelnök célja: cselekvőképtelennek beállítani az egész uniót. De most alighanem ismét napirendre kerül, hogy hagyni kellene a csudába az egyhangú döntések elvét és gyakorlatát.
A portál szerint nem kizárt, hogy az EU besokall az újabb magyar vétó hatására, amikor egy ilyen fontos kérdésről van szó. De lehet, hogy az ügy azért került nyilvánosságra, mert a külügyi főmegbízott bizonyítani kívánta: ő aztán tényleg megpróbált mindenkit bevonni. Az sem kizárt azonban, hogy Borrell meg akarta mutatni: teljes képtelenség a közös állásfoglalás. Esetleg az volt a stratégiája, hogy rámutasson a megosztottságra, és ne próbálja elleplezni, bár hogy ez mire jó, azt csak kevesen értik. Ám hogy különben Magyarország más álláspontot foglalt volna el nyilvánosan, azt senki sem tudja. Mindenesetre az egész ügy rendkívül szokatlan.
