Annyira erdélyi hazánkfia volt, hogy egyenesen Árgyélánnak született: román apa és magyar anya gyermeke.
Nagyszalontán, Déván és Mezőtúron járt iskolába. Az első világháborúban harcolt az orosz fronton. 1918-tól a Debreceni Egyetemen jogot tanult, majd Budapesten besorozták vöröskatonának, s a román frontra került.
Költői fellépése az 1920-as években valósággal forradalmat hozott. A „nyugatos líra” általános sikere idején Petőfi Sándor lírai örökségét, a népköltészet hagyományát keltette életre. A hagyományos formát modern érzékenységgel, nyugtalansággal szőtte át. Költészetében a leírás és ábrázolás kapott szerepet: táj- és életképekben, emlékek rajzában, epikus költeményekben fejezte ki érzéseit. Ezzel az 1920-as évek tárgyias költői szemléletének előfutára lett. Hatott József Attilára, Illyés Gyulára, de még Babits Mihályra is. Első versei 1921-ben a Nyugatban jelentek meg. 1923-tól az Est-lapok munkatársaként dolgozott. 1922-ben Szabó Dezső bevezetésével jelent meg Ibolyalevél című első kötete.
Lázadóként lépett fel, az elnyomott szegényparasztság követeléseit szólaltatta meg. A népi írók jobbszárnyának egyik hangadója volt, a jobboldali radikális ideológia hatása alá került. A háború alatt is megjelentetett antiszemita verseket.
1944-ben Nyugatra menekült, majd Romániában bujkált, 1947-ben önként jelentkezett a román hatóságoknál. Elítélték háborús bűnösként. Szabadulása után (1950) az irodalmi életbe Visszatérés című verseskötetével tűnt fel ismét 1954-ben. (Wikipédia – itt megtekinthető a bibliográfiája, több mint negyven kötete jelent meg.)
Erdélyi József: Reggel
Egy szép reggelre gondolok.
és mosolygok és meghalok.
Kéklett az ég, sütött a nap;
mentem sötét fenyők alatt,
kezemet fogta jó apám;
sárgarigó fütyölt a fán.
Sárga rigó, huncut rigó,
azt fütyölte, hogy élni jó;
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.
Jó lenni nagynak, kicsinek,
mindennek és mindenkinek,
sárgarigónak legkivált,
nagy kertben élni nyáron át,
fenyőre szállni rangosan,
fütyölni szépen, hangosan,
hirdetni vígan szerteszét,
hogy élni jó, hogy élni szép,
hogy élni jó, hogy élni szép,
ha fogják az ember kezét.
Egy szép reggelre gondolok,
és mosolygok, és meghalok.
Kék lesz az ég, ragyog a nap;
megyek magas fenyők alatt;
kezemet fogja holt apám;
s megszólal egy rigó a fán.
Azt mondja majd az a rigó,
hogy élni szép, hogy élni jó,
de halni szebb, de halni jobb,
s én mosolygok és meghalok.
Rédei Tivadar: Erdélyi József
Három éve Ibolyalevél címmel ösztövér verses füzet jelent meg egy addig ismeretlen ifjú költőtől. A huszonnégy, többnyire kurta, igen sokszor népdalszerű költemény élénk figyelmet keltett. Hatásának legfőbb titka talán az volt, hogy kevés költő jelentkezett az utóbbi években, ki annyira híján lett volna a külső hatások vadászásának. Megszólalása szinte forradalmian egyszerű volt. Már maga az is meglepetésszámba ment, hogy egy egészen fiatal poéta nem Adyban keres követni való példát, hanem Petőfiben. De azért Petőfi-utánzó sem volt. Valami meglepő természetességgel adoptálta Petőfi formáit, mikben meg tudta őrizni a maga egyéni jegyeit. Napkelet, III./VI. (1925/ jún.)
Lator László: Milyen az egyszerű dal?
„… elhiteti velünk, hogy egyszerű érzelmet közöl, de közben tudatunk, féltudatunk olyan mezőit érinti fényeivel, árnyaival, amelyekről ugyancsak nehéz volna racionálisan értekezni. Elhiteti velünk, hogy könnyed, dalolható formában szól, de azért ez a szépen kanyargó dallam nem is olyan egyszerű, sok minden adja ki a hangzását. Erdélyi csakugyan a legegyszerűbb modern költőnk. De úgy látszik, igazán egyszerű dalt még ő sem tudott írni.” (In memoriam Erdélyi József. Magányos csillag. Nap Kiadó, 2006.)
