Szerkesztőségünk tagjai körében nemrég reprezentatív felmérést végeztünk: arra voltunk kíváncsiak, mekkora szöveget vagyunk képesek figyelmesen elolvasni egy perc alatt. Így jött ki az 1001 leütés – egy jegyzet eszményi terjedelme. (Szóközök nélkül, hiszen a szóközöket nem olvassuk.)
Az Ezeregyéjszaka meséit 1001 leütésben lehetetlen lenne elmondani, de nem is akarjuk. Ma már egyebet kell elmondani, koncentráltan, fókuszálva, úgy, mintha különben bezárulna előttünk, vagy mintha bezárulna mögöttünk egy ajtó.
Az újságírás nem olyan, mint a költészet – az újságírás szakma. Ami mégis közös bennük: ha igazi, életformává válik. Szinte tekintet nélkül a műfajára. Ámde történelmi pillanatokban a publicisztika különösen. (Gondoljunk Tom Paine-re!)
Napjainkban ilyen történelmi pillanatokat élünk.
A publicisztikában – ebben is a költészethez hasonlít – nincs féknyúzás. Nem nyúzzuk, nyomjuk a féket (jaj az óvatoskodóknak, az ájtatosoknak, az unalmasoknak!), gondolatainkat közvetlenül az olvasó gondolataiba fúrjuk.
És nem hazudunk, mert nincs idő hülyeségekkel foglalkozni.
Tudvalévő, hazudni ördögi, tévedni isteni dolog.